Kőrösi Csoma Sándor


Kõrösi Csoma Sándor
Kõrösi Csoma Sándor

„Tiszteld a múltat, és éltesd tovább!”

„Keressetek, kutassatok, mert az egész világ egyetlen nemzete sem talál annyi kincset kultúrájának gyarapítására, mint a magyar, az ős-indiai kultúra tárházában!"

„Elhatároztam, hogy elhagyom hazámat, s Keletre jövök, s ahogy csak lehet, biztosítván mindennapi kenyeremet, egész életemet oly tudományoknak szentelem, melyek a jövőben hasznára lehetnek az európai tudós világnak általában, és különös világot vethetnek bizonyos, még homályban lévő adatokra nemzetem történetében.”

“Életműve hősi tett, nemes önfeláldozás és bőkezű, fejedelmi adomány volt. Képességein, tudásán, kitartásán felül többet is adott: önmagát, egész életét - és nem várt jutalmat érte.” (Baktay Ervin)

„...ólmot keresett, és aranyat talált, és ami még ennél is több, nagyon jól felismerte a nemesfém értékét.” (Arthur Schopenhauer)

„A tudomány évkönyveiben alig-alig találjuk párját Körösi Csoma, a nemes magyar tudós életének, aki a tizenkilencedik század elején egyes-egyedül, baráttalanul, úgyszólván egyetlen fillér nélkül, gyalogszerrel rótta végig az utat magyar szülőfalujából Tibet vadonaiba. Tudományszomja serkentette lépteit. (H. G. Rawlinson)

„Ő volt a legelső magyar ember, aki maradandó szolgálatokat tett az egyetemes tudományosságnak, midőn a föld egy kevéssé ismert részében a tudás csaknem ismeretlen világát tárta fel Európa népei előtt. Merész törekvése, csodálatos tudásszomja, soha nem lankadó kitartása örök példaképül állítja őt minden magyar tudós elé! (Duka Tivadar)

Kőrösi Csoma Sándor, sz. Csoma Sándor (Kőrös, 1784. március 27. - Darjeeling, 1842. április 11.), saját szavaival: székely-magyar Erdélyből ("Siculo-Hungarian of Transylvania"), nyelvtudós, könyvtáros. Az egyik leghíresebb világutazónk. A magyarok őshazáját kereste, de világhírét a tibeti nyelv, történelem és kultúra kutatójaként szerezte.

1784. március 27-én a Háromszék megyéhez tartozó Kőrös faluban (előnevét innen kapta) szegény sorsú székely kisnemesi család hatodik gyermekeként született Csoma Sándor. Szilágyi Ferenc újabb kutatásai szerint a születés valójában 1787-ben vagy 1788-ban történt. A szülőfalu nevét emlékére 1904-ben Csomakörösnek nevezték el. Apja, Csoma András a székely hagyományoknak megfelelően határőr volt, édesanyja Getse Krisztina. Hat testvéréből három érte meg a felnőttkort: Júlia, Krisztina és Gábor.

Schöfft Ágoston litográfiája Kõrösi Csoma Sándorról
Schöfft Ágoston litográfiája Kõrösi Csoma Sándorról

Tanulmányait a falu elemi iskolájában végezte. Nyelvérzéke hamar kibontakozott, elsajátította a latin és a görög nyelvet. Kimagasló tehetsége már itt kiderült, ezért édesapja elhatározta, hogy a határőri pálya helyett biztosítja tehetséges fia számára a továbbtanulás lehetőségét. Így az elemi befejeztével 1799-ben az ifjú Csoma beiratkozhatott Erdély nagyhírű protestáns kollégiumába, a nagyenyedi Bethlenianumba. A választást minden bizonnyal elősegítette az itteni ingyenes oktatás. Igaz a gratisták, az ingyenes oktatásban részesülő diákok kemény, kétkezi munkával fizették ezt meg a kollégiumnak. Csoma is „szolgadiákként” kezdte meg tanulmányait, megélhetését saját kemény munkájával kellett biztosítania.

„Szegény tanuló vagyok csak, akinek óhajtása, hogy lássa Ázsiának különféle országait, az őskor annyi eseményének színpadát; megfigyelje a különféle népek szokásait, megtanulja nyelvüket, abban a reményben, hogy eredményeinek a világ egykoron majd hasznát látja." -fogalmazta meg már ifjan nagyra törő álmait.

Már gyermekként elhatározta, hogy a magyarok őshazájának felkutatására szenteli életét. A nagyenyedi kollégiumban különösen a történelmet és a keleti nyelveket kedvelte és tanulmányozta, tervezgette útját az őshaza felkeresésére, és a magyarok eredetéről és az őshazáról szóló ifjúsági vitáknak részese volt. Hogy testét előkészítse a hosszú és fáradságos útra, állandóan edzette testét és a földön aludt.

Huszonkét évesen sikeres vizsgákat tett, a kollégium megbecsült polgára, úgynevezett akademita vagy patrícius lett. Kiváló tanulmányi eredményének köszönhetően anyagi helyzete is javult, elnyerte a hercegi ösztöndíjat, s megtették az alsóbb osztályok tanárává is. ‘Akadémiai’ tanulmányait hét éven át folytatta. Filozófiai és teológiai tanulmányai mellett megismerkedett a magyar őshazával kapcsolatos elméletekkel. A korábban már Székelyföldön hallott Csaba királyfi legendákat csak erősítette, hogy a történészek nagy része egyetértett a hun-magyar rokonsággal, hogy a székelyek Attila hunjainak leszármazottai, akik már a honfoglalás idején is Erdélyben éltek. Bizonyára itt érlelődött benne a gondolat, hogy fel kell keresnie ősei hazáját. Tanáraitól szerzett történeti és földrajzi ismeretek alapján valahol Közép-Ázsiában, illetve az ujgurok között kezdte keresni a magyarok őshazáját és a „hátramaradt magyarokat".

1814-ben fejezte be felsőbb osztályos tanulmányait, s még egy évig, mint a hallgatók megválasztott testületének vezetője Nagyenyeden maradt. Már ott kiderült, hogy Csoma nyelvzseni. A latin és a görög nyelvem kívül megismerte a hébert is, illetve a modern európai nyelvek közül a franciát, valamint a környékbeli szászok és románok nyelvét.

1815-ben elnyert egy angol alapítású ösztöndíjat, ami lehetővé tette, hogy a göttingeni egyetemen tanuljon. Az egyetem nemzetközi hírű professzoraival és gazdag könyvtárával kitűnő lehetőséget nyújtott Csoma számára, hogy ismereteit bővíthesse. Johann Gottfried Eichhorn tanítványaként orientalisztikával foglalkozott. Tőle tanult meg arabul és törökül, és a professzor hívta fel a figyelmét az arab történeti forrásokra, amelyek az ősmagyarokkal foglalkoztak. Ekkor már 13 nyelven írt és olvasott. Egy másik tanára azt vallotta, hogy minden ugor nép, így a magyar is az ujgurral rokon.

Csoma útja Erdélyből Indiába
Csoma útja Erdélyből Indiába

Tanulmányai után hazatért Erdélybe. Ekkorra már kialakult benne a keleti utazás terve. Úgy gondolta, hogy a magyar őshazát Belső-Ázsiában tudja megtalálni. Legnagyobb elkeseredésére tervét többnyire szkeptikusan fogadták és megpróbálták lebeszélni róla. Néhányan azonban, mint Kenderesi Mihály, vagy a finnugor nyelvrokonság lelkes híve, Gyarmathi Sámuel bátorították célkitűzésében. Gyarmati tanácsára szláv nyelveket tanul, s a Kenderesitől kapott támogatásból Temesvárra, majd Zágrábba ment, hogy ott ennek különféle dialektusait és az ószlávot elsajátítsa. A következő évre ez saját elmondása szerint sikerült: szótár nélkül olvasta a nyelvet, és a nyelvjárásait is megértette.

A hosszú évek tudományos előkészületei után Csoma 1819 novemberében ideiglenes határátlépővel elhagyta Magyarországot, hogy Ázsia Keletén nemzetünk eredetét, egykori lakóhelyét és régibb történeteit felkutassa. Ezután soha többé nem tért vissza. 1842 tavaszán bekövetkezett haláláig életét, mondhatatlan fáradalmak és nélkülözések közt, arra fordította, hogy Perzsiában, Indiában és Tibetben nemzeti múltunk homállyal borított problémáit tanulmányozza. Ott a kútforrásnál tanulja meg ez országok nyelvét, nyomozza és próbálja kibetűzni régi emlékeiket. Célját ő maga így határozta meg a bécsi angol követnek 1832-ben írt levelében: „Célom a magyarok eredeti lakóhelyeinek felkutatása, történelmi adatok gyűjtése viselt dolgaikról és a különféle orientálista nyelvek és a mi nyelvünk között mutatkozó analógiák megfigyelése."

Dr Blaskovich Lajos Őshaza és Körösi Csoma Sándor célja című munkájában így fogalmaz: „Csoma utazásának célja az volt, hogy a származás és az őshaza tekintetében vallott ősi felfogást legelfogadhatóbb módon igazolja. Elejtett szavaiból és írásaiból kitűnik, hogy hitt a hiung-nu-hun és hun-magyar azonosságban vagy testvéri rokonságban, a székelységnek Atilla (Csaba) hun néptől és az Árpád dinasztiának Atillától való leszármazásában, végül a ’kínai Tatárország beljebb eső részein’ fekvő ősi nomádhazában. Etelközt, Lebédiát, a kaukázusi Eviláth földjét és Korozmiát, a hunok ’Kis-Indiáját’ az ősök átmeneti szállásainak tekintette.”

Anyagi lehetőségei nagyon szűkösek voltak, ezért az út nagy részét gyalog kellett megtennie. Erre alkalmassá tette aszkétikus alkata és fanatikus elhivatottsága. A Balkánon keresztül Egyiptomba jutott, ahol arab tudását akarta tökéletesíteni. A Kairóban dúló pestisjárvány miatt kénytelen volt távozni. Ciprusba, majd Beirutba hajózott, ahol csatlakozott egy karavánhoz, akikkel Bagdadon keresztül Teheránba utazott. Teheránban megszerezte a brit nagykövet, Willock támogatását, és itt-tartózkodása alatt tökéletesítette angol nyelvtudását. Nem adta fel eredeti tervét sem, és Kelet-Turkesztánba akart eljutni.

Kalandos úton, Ciprusom át Beirutba hajózott, ahonnan egy karavánnal Bagdadon keresztül Teheránba utazott. Teheránban megszerezte a brit nagykövet, Willock támogatását, és itt-tartózkodása alatt tökéletesítette angol nyelvtudását. Nem adta fel eredeti tervét sem, és Kelet-Turkesztánba akart eljutni.

Portrészobra Orbán Áron alkotása szülőfalujában
Portrészobra Orbán Áron alkotása szülőfalujában

1821-ben Peshavárban találkozott két francia tábornokkal, akik az angol ellenes törzseket próbálták hadsereggé szervezni. A két tiszt meggyőzte Csomát, hogy a háborúk és a Hindu-Kus többezer méter magas hágói lehetetlenné teszik útjának folytatását. Átmenetileg feladta tervét és visszafordult. Életében ez döntő fordulatot jelentett. Leh-ben találkozott a brit megbízottal, William Moorcroft-tal, akivel életre szóló barátságot kötött. Tőle kapta az első Tibetről szóló könyvet, és ő volt az, aki arra ösztönözte, hogy tanulmányozza az ismeretlen tibeti kultúrát. Csoma úgy gondolta, hogy a tibeti irodalomban találhat az ősmagyarokra történő utalásokat.

Moorcroft támogatásával Zanglában, egy kolostorban tanulmányozta a tibeti nyelvet. Rengeteg szót és kifejezést gyűjtött össze. Egy tudós láma, Szangje Puntszog segítette.

1825-ben barátjához, a brit katonai megbízotthoz Kennedy századoshoz intézett leveléből tudjuk, ekkor már sok nehézségbe ütközött. A brit kormány nem adott neki anyagi támogatást, és segítője, a tibeti láma is cserbenhagyta. Célját módosítva a tibeti nyelvet és irodalmat tanulmányozta. Végül a britek csekély támogatást biztosítottak számára.

Ezzel Csoma életútja alapvetően megváltozott. A magyarok őshazáját kereső utazóból a tibeti kultúrát tanulmányozó tudós lett. Először másfél évet töltött a puktali kolostorban, majd 1827-30 között munkáját a kunani lámakolostorban folytatta. Itt újra segített neki régi ismerőse, Szangje Puntszog láma. Elkészítették a tibeti szótár és nyelvtan alapjait. „Mást - többet - fedezett fel, mint amiért indult” - értékelt Szilágyi Ferenc. Csoma elképesztően szegény körülmények között élt, a nagy hideg ellenére egy kis fűtetlen cellában lakott, és fő tápláléka a yakfaggyúval dúsított tea volt.

Csoma szobája Zanglában
Csoma szobája Zanglában

1830-ban búcsút vett a lámától, és Kalkuttába költözött. Itt a Bengáli Ázsia Társaság könyvtárosként alkalmazta. Feladata a Tibetről szóló könyvek katalogizálása volt. Megkezdte fő műveinek sajtó alá rendezését is. Már ekkor neves tudós volt, és híre Magyarországra is eljutott. Ezt jelezte az is, hogy 1833-ban a Magyar Tudós Társaság levelező tagjává választotta. 1834-ben a Bengáli Ázsia Társaság tiszteletbeli tagja lett. Ugyanebben az évben kiadták két legfontosabb művét, a tibeti-angol szótárt és a tibeti nyelvtant. Könyvei mellett sok publikációt is megjelentetett. Megtanulta a szanszkrit nyelvet (ekkor már kb. 20 nyelvet ismert), és bizonyítani próbálta annak rokonságát a magyar nyelvvel.

Ezután Észak-Bengáliába utazott, hogy a helyi nyelvjárásokat tanulmányozza. Ez az út a tervezettnél rövidebbre sikerült, és visszatért Kalkuttába. Nagy élményt jelentett számára egy magyar festő, Schöfft Ágost látogatása. A festő beszámolója szerint Kőrösi remeteként élt a könyvei között, de valósággal újjászületett, amikor a hazájáról beszélgethetett. Schöfft készítette az egyetlen hiteles portrét Csomáról.

A már öregedő tudósban felébredt a régi vágy, hogy megkeresse a magyar őshazát. 1842-ben úgy döntött, hogy Tibet fővárosába, Lhaszába utazik, ahol a dalai láma híres könyvtárában kutat az ősmagyarokról szóló források után. Innen valószínűleg tovább akart menni az ujgurok földjére, Belső-Ázsiába. Célját már nem tudta megvalósítani. Út közben a trópusi jellegű vidéken maláriát kapott, és amikor Darjeelingbe ért, már halálos beteg volt. Hosszadalmas, gyötrelmes, vándorlásos felfedező útjának a Himalája magaslatán a malária véget vetett. „Nemzetének bölcsőjét kereste és a maga sírját találta itt - de halhatatlanságát is.” - fogalmaz az Akadémia emléktáblája.

1842 április 11-én, reggel 5 órakor Kőrösi Csoma Sándor földi élete véget ért. Testét másnap a darjeelingi európai temetőben helyezték végső nyugalomra. A Himalája második legnagyobb csúcsa, a Kangcsendzönga őrködik sírja felett.

Halálakor már világhírű tudós volt. Történelmünk olyan kiemelkedő alakja, akit semmiféle nehézség nem riasztott vissza céljának elérésétől. Még idősebb korában is megpróbálta megtalálni őshazánkat, ennek ellenére a magyar őshaza helye máig sem tisztázott. Az azonban biztos, hogy az ujguroknak nincs közük a magyarokhoz.

Sokat elárul róla, hogy személyes hagyatéka négy óriási ládából állt tele könyvekkel és iratokkal, ezenkívül egy öltöny, némi fehérnemű és egy főzőedény. Halála után szenteket megillető tisztelet övezte, a „nyugati tanítvány” néven emlegették. Sírhelye zarándokhellyé vált. Eredeti célját, a magyarság felkutatását ugyan nem érte el, de két fő műve és egyéb, a tibeti kultúrát bemutató tanulmányai megírásával csodás kincsekkel teli ládát nyitott fel az utókor számára.

Darjeelingi síremléke
Darjeelingi síremléke

A Bengáli Ázsiai Társaság, melynek több mint egy évtizeden át könyvtárosa volt, 1845-ben állította fel síremlékét. Sírjánál, mely valóságos zarándokhellyé vált, tibeti szerzetesek rendszeresen végeznek ma is szertartásokat tiszteletük jeléül. Magyarországon is nagy tiszteletnek örvendett, Széchenyi István a síremlékről készült festményt - koronás magyar címerrel ellátott rézkeretbe foglalva haláláig az íróasztalán tartotta. A keretbe vésett felirat szerint:

„Egy szegény, árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtul lelkesítve - Kőrösi Csoma Sándor - bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazátul alussza örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében. Nem maga helyzet, nem kincs a nemzetek védőre, hanem törhetetlen honszeretet, zarándoki önmegtagadás és vas akarat. Vegyetek példát hazánk nagyjai és gazdagai, egy árva fiún, és legyetek hű magyarok tettel és nem puszta szóval, áldozati készséggel és nem olcsó fitogtatással!”

Kőrösi Csoma Sándor élete jól példázza, hogy egy egyszerű ember, szegényen és tengernyi viszontagságot szótlanul tűrve, pusztán hősi megszállottságtól vezérelve hogyan állhat helyt, és hogyan küzdhet meg egy teljesen ismeretlen nyelv és kultúra megismeréséért. Segítségére volt kimeríthetetlen tudásszomja, melyre vándorbotként támaszkodhatott. Elméjét, kutatásra irányuló koncentrációját nem gátolták a szenvedélyek. Személyiségét teljes egészében a vállalt ügynek, fogadalmának ajánlotta, és élete minden pillanatában arra törekedett, hogy előbbre jusson kutatásaiban. Állhatatosságának csak halála vethetett véget. Példaképpé válhat hite, eltökéltsége, egy eszméhez való hűsége miatt.