A kommunizmus áldozatainak emléknapja

Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében február 25-e lett a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja.

Ezen a napon emlékezünk meg a kivégzettekről, az agyonvertekről, a munkatáborokban, büntetőlágerekben elhunytakról. Az internáltakról, kitelepítettekről, a súlyos börtönbüntetésre ítéltekről, a koncepciós perek vádlottjairól, a halálra éheztetettekről, az átnevelőtáborok áldozatairól. Tágabb értelemben az ember kiszolgáltatottságáról, a terror elszenvedőiről, a félelemről, a hataloméhségről, a szabadságvágyról.

1947-ben ezen a napon tartóztatták le a szovjet megszálló hatóságok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, jóllehet a politikust országgyűlési képviselő lévén védte mentelmi joga. Az 1945-ös választásokon 57 %-os győzelmet arató párt egyik vezetőjének ilyen törvénytelen módon való elhurcolása mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy milyen rezsimet fognak Magyarországon kialakítani a szovjet vezetők és magyar helytartóik. Az akció a kommunistáktól még távolságot tartó erők megfélemlítésén túl egyben megnyitotta az utat Nagy Ferenc miniszterelnök májusi eltávolítása előtt is. A politikus emblematikus letartóztatása annak a tudatos folyamatnak volt a része, amely során a kommunista párt az ellenszegülők kiiktatásán keresztül a totális egypárti diktatúra kiépítése felé haladt. Nem sokkal később leváltották Nagy Ferenc miniszterelnököt, és a választójogi törvény önkényes módosítását követően megtartott kék-cédulás választásokkal végleg felszámolták a demokrácia utolsó pilléreit.

Kovács Béla 2002-ben leleplezett szobra Budapesten

„Az ország egy idegen hatalom szuronyainak rabsága alá jutott. Az idegen hatalom politikai kiküldöttjei puccsszerűen átvették a hatalmat Magyarországon, az alkotmányos élet megszűnt, a társadalmi, gazdasági, szellemi élet teljessége egy türelmetlen; igazságtalan, kegyetlen rendszer ellenőrzése alá került. Ez a rendszer igazságtevést és új világrendet hirdetett, de a valóságban ártatlan áldozatok tízezreit küldötte a vesztőhelyre és a börtönökbe s igazságtevés helyett megkísérelte kifosztani, koldusbotra juttatni, gyarmati sorba taszítani az országot." - jellemezte a kort Márai egy 1954-es írásában.

A szovjetellenes kémkedéssel és ellenkormány alakításával megvádolt Kovácsot 1951-ig magyarországi és ausztriai börtönökben őrizték, majd 1952-ben a Szovjetunióba vitték, s bírósági tárgyalás nélkül 25 évi kényszermunkára ítélték. A Gulágon elszenvedett évek után 1955 novemberében átadták a magyar hatóságoknak, de szabadságát csak 1956 áprilisában nyerte vissza. Az 1956-os forradalom idején földművelési miniszterként, majd államminiszterként tagja volt a Nagy Imre-kormánynak. A forradalom leverése után nem kapott politikai menedékjogot az Egyesült Államok követségén. Várta sorsa beteljesedését, de Kádár nem a bitófára küldte, hanem látványosan meghívta az új országgyűlésbe képviselőnek. Országgyűlési képviselőként kereste a kiegyezés lehetőségét, de betegsége miatt ténylegesen nem politizált. Az igazságtalan meghurcoltatás és fogság megpróbáltatásai következtében 1959-ben 51 évesen meghalt. Sorsa egyfajta típus-példája lett azoknak, akiket ma már a kommunizmus áldozataiként tarthatunk számon. A szovjet hatóságok 1989-ben rehabilitálták. Az Országház előtt álló bronzszobrát 2002. február 25-én, letartóztatásának és elhurcolásának 55. évfordulóján avatták fel.

A Gulág áldozatainak emlékköve

A kommunizmus áldozatairól először 2001. február 25-én emlékeztek meg az Országgyűlésben és az ország középiskoláiban. Azóta is minden évben sor kerül az emlékünnepségekre, emlékeztetőként és figyelmeztetőként a korszak történéseire és a tanulságok levonására.

„A jövendő nemzedékek előtt kötelességünk feljegyezni a 20. század bűneit és biztosítani, hogy azok soha nem ismétlődhetnek" - írta Milan Kundera cseh író. A kommunista diktatúrák értékelése, az áldozatok felkutatása és számbavétele a történettudomány feladata, a téma nem lezárt, a számadatok nem véglegesek, a közelmúlt folyamatos viták tárgya.

A kommunizmus egyik legnagyobb bűne, hogy szétverte az évszázadok óta együtt élő közösségeket és életvezetésüket. Életviteli tapasztalataikat, szokásaikat egyszerűen kiiktatta, betiltotta. Elképesztő cinizmussal rendeztek népirtásokat, hogy felszámolják az értelmiséget, hogy elpusztítsák a parasztságot, hogy kiirtsák a papságot és az arisztokráciát. Megtették azt, amit egyetlen más diktatúra sem követett el: felszámolták a magántulajdont, amely eddig szent és sérthetetlen volt. Az embereket kizavarták a házaikból, elvették a földjeiket, az üzemeiket, a vagyonukat. Elkobozták a rádiókat, a telefonokat, a járműveket. Megfosztották őket a szellemi kincseiktől, eltiltották a hivatásuktól. Gyilkoltak, kitelepítettek, internáltak, bebörtönöztek. Megbélyegeztek és maguk közül kivetettek mindenkit, akiket a bolsevik, kommunista rendszer vélt vagy valós ellenségeinek tartottak.

Melocco János domborműve,
'művelt, tehát veszélyes...'

Sokan mondják ma is, hogy a XX. század legtöbb halálos áldozatot követelő ideológiája a fasizmus volt, de érdemes tudni, hogy a fasizmus 20 milliós nagyságrendű áldozata mellett a XX. században a kommunizmus számlájára körülbelül 100 millió áldozat írható. (1997-ben A kommunizmus fekete könyve címen jelent meg egy francia könyv, a hat szerző által jegyzett mű levéltári kutatások és becslések alapján 80-100 millióra teszi a kommunizmus áldozatainak számát.) Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban, vagy kegyetlen kivégzés által. Önmagában Sztálin csak a saját országában több ember haláláért felelős, mint a II. világháború összes áldozata. Az Ukrajnában mesterségesen előidézett éhínségben 10 millió ukrán halt meg kínok kínjával. És akkor még nem beszéltünk azokról, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, akit megbélyegeztek, akit kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek; mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől.

A világ számos pontján állítottak emlékművet a kommunizmus, illetve a totalitárius rendszerek áldozatainak, Prágától Budapesten át Washingtonig. Egy közülük a belvárosi Ferences templom Kossuth Lajos utcai oldalán Melocco János újságírónak állít emléket, akit 1950. szeptember 10-én tartóztattak le, majd koncepciós perben ítéltek halálra. Pere gonoszul megtervezett volt, a vád hamis, a legfőbb bűne pedig: úriember volt, művelt, nagy tudású. 1952. február 22-én Budán, a Mártírok úti fegyházban felakasztották, mert műveltsége „veszélyes” volt a rendszerre. „Művelt, tehát veszélyes” (a halálos ítélet szövegéből, 1950. november 20.) hirdeti az emléktábla szövege. Akkoriban bizony ennyi is elég volt. A 2009. február 25-én felavatott emléktáblát bronzból és süttői mészkőből fia, Melocco Miklós szobrászművész készítette.

A rekonstruált emlékmű

1934. március 18-án Budapesten a Vértanúk terén avatták fel a proletárdiktatúra alatt lemészárolt polgárok emlékére állított Nemzeti Vértanúk Emlékművét. A korabeli források így írják le az emlékművet: „A lépcsőtalapzatból hatalmas kőpillér emelkedik ki, melynek teteje honfoglalás kori magyar motívumok alkalmazásával megoldott kőkoporsóval zárul. Két oldalán az úgynevezett Attila-kincsről (értsd: nagyszentmiklósi kincs) vett bikafőn nyugvó áldozati csésze van. A kőpillér egyik oldalán Hungária hatalmas ősmagyar alakja áll. Alatta a felirat: „A nemzet vértanúinak 1918-1919". A kőtömb másik oldalán erőteljes, izmos férfi vív sikeres harcot a lábai előtt vonagló szörnyeteggel. Alatta a felirat: „A Fehér Ház kezdeményezésére kegyelettel emelte a magyar nemzet". A szobor főalakja, a Szent Koronát viselő, kezében kardot tartó Hungária elszánt tekintettel nézett a Parlament épülete felé, a sárkánygyík fölött győzedelmeskedő férfialak pedig a Szabadság tér felől volt megtekinthető. A szobor szimbolikája könnyen értelmezhető: Hungária alakja Magyarországot, a győzedelmes férfialak a magyarságot, az eltiport szörnyalak a kommunizmust, a stilizált kőkoporsó pedig a mártírok vértanúságát jelképezi.

A kőpillérre aranybetűkkel vésték fel a 136 város és község 497 mártírjának nevét. A szobor azonban csak 11 évet élt meg. Kommunista és szociáldemokrata aktivisták döntötték le és törték össze 1945 szeptemberében. Több mint 70 évnek kellett eltelnie, hogy a korabeli fényképek, dokumentumok alapján rekonstruált szobrot az eredeti helyén 2019 októberétől újra láthassuk. A sárkánnyal küzdő férfi alakja alatt az eredetitől eltérő felirat olvasható: „A szovjet fegyverek árnyékában hatalomra került kommunisták által meggyilkolt, megnyomorított, tönkretett, elüldözött áldozatokra is emlékezve újraállította az Országgyűlés 2019-ben.”

'A négy kontinensen pusztító kommunizmus
100 milliónyi áldozatának emlékére'
áll Csömörön a Gloria Victis emlékmű

A csömöri Gloria Victis ikeremlékművet az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából a kommunizmus 100 milliónyi áldozatának tiszteletére közadakozásból állították. Víg János gödöllői szobrászművész és restaurátor török mészkőből készített alkotását 2006. október 21-én több ezer emlékező jelenlétében avatták fel.

Az íves „világfalon” négy kontinens elcsúsztatott térkép rajzolata, rajta ólomrozettákkal jelölve az érintett területek, melyek a pusztítás mértékét vizuálisan magyarázzák. A fal tetején elhelyezett keresztek az áldozatok emléke előtt tisztelegnek, míg a szabálytalan drótháló a haláltáborok, börtönök embertelenségét mutatja. A fallal egybeépített harangláb egy rozsdamentes keresztet integrál, mely kultúrkörünknek megfelelően az emberi szenvedések fölötti győzedelmes hit jelképe, a jövő ígérete. Az áldozatok emlékére konduló lélekharang Gombos Miklós munkája.

Az emlékmű zászlóshajóként értelmezhető, utalva rá, hogy 1956-ban a magyar forradalomnak sikerült először rést ütnie a világkommunizmus falán. Kereszténységünk dőlt jelképe utalás arra, hogy 1956-ban hazánk vállára vette a vérszomjas tanok elleni küzdelem keresztjét.

A kommunizmus áldozatainak egy jelentős csoportjáról, a Szovjetunióba elhurcolt emberek millióiról külön emléknapon emlékezünk meg november 25-én.

Forrás: multkor.hu; mediaklikk.cms.mtv.hu; gloriavictis.hu