Kisfaludi Stróbl Zsigmond

„Régi módi művész vagyok, nem absztrakt. Az érthetőséget keresem. A szoborban legyen dinamikus erő, mondjon valamit, és hasson a szemlélőre. Azok a művészek, akik más művészek munkáit nézik, amikor dolgoznak, sohasem alkothatnak eredetit. Az igazi művészet legnagyobb mestere a természet."



Kisfaludi Stróbl Zsigmond (Alsórajk, 1884. július 1. - Budapest, 1975. augusztus 14.) kétszeres Kossuth-díjas, nemzetközileg is ismert és elismert magyar szobrász, a 20. századi magyar szobrászat egyik legtermékenyebb művésze. Hosszú élete után sok-sok remekművet hagyott ránk.

A Zala vármegyei Alsórajkon Strobel Zsigmond Simon néven született 1884. július 1-én. Apja Strobel Zsigmond göcseji kántortanító elszegényedett nemesi családból származott. Anyja, Hampel Rozália jó ideig a háziasszonyi teendőket ellátó özvegyasszony volt apja házánál. Zsigmond a harmadik gyermek volt a családban. Két idősebb testvére korán, egyikük még az ő születése előtt meghalt. A jóval idősebb anyai féltestvérei mellett ő maradt szülei egyetlen közös gyermeke. A szülők házassága a nagy kor- és műveltségbeli különbség miatt korán megromlott. Válásuk után az apa hosszú ideig egyedül nevelte fiát, és az anyagi nehézségek ellenére nagy gonddal terelgette az ifjú szellemét a szép és a jó irányába. 1896-ban elvitte Budapestre a millenniumi kiállításra. Az ott látott pompa és csillogás örökre beleivódott a nyiladozó értelmű fiú emlékezetébe.

„A tanulás nem volt a kenyerem, inkább rajzoltam, fúrtam-faragtam, sokat olvastam, főleg történelmet, üres óráimat a szabadban töltöttem, tanulmányoztam a réteket, a forrásokat, s az erdőket, házakat építettem összetört apró zsindelyekből. Nagy festő, nagy építész szerettem volna lenni. Tizennégy éves lehettem, amikor az udvarunkon kutat ástak. Nagyszerű, zsíros agyagot hoztak a felszínre: gyúrni kezdtem! Megtaláltam, amit idáig hiába kerestem, a forma úrrá lett eddigi érzéseim fölött - szobrász lettem” - írta önéletrajzában. Az elhivatottságot aztán Köllő Miklós 1900-ban bekövetkezett halálakor az újságban olvasott mondat ébresztette fel véglegesen benne: „kiesett kezéből a mintázófa”. Hát ezt akarta ő felvenni.

A 'Honfoglaló magyarok' szobra Sátoraljaújhelyen.<br/>Őseink változatlanok, de közöttük a címer koronként változó!
A 'Honfoglaló magyarok' szobra Sátoraljaújhelyen.
Őseink változatlanok, de közöttük a címer koronként változó!

1901-ben felvételt nyert az Iparművészeti Iskolára. Az iskolát vendéghallgatóként kezdhette meg, hisz a középiskola négy osztályát nem végezte el. A korábban elmulasztottak pótlása miatt az első év nehezen indult, meg is akarták buktatni. Ekkor átkérte magát Lóránfi Antal kisplasztikái osztályába, ahol a következő két évet kitüntetéssel végezte. A századforduló neves szobrászművésze, Stróbl Alajos vezetésével két akt tanulmányt készített. Zala vármegye ösztöndíjával egy évig Bécsben, a Staatsgewerbe Schule-ben Anton Breneknél tanult. Hazatérése után a Mintarajziskolában Radnai Béla és Székely Bertalan tanítványaként sajátította el a festészet és szobrászat mesterfogásait. Itt kapta első műtermét, s ekkor jelentkezett először a Nemzeti Szalon kiállításán is.

Pályája elején nevét megváltoztatta, művészneve Kisfaludi Stróbl Zsigmond lett. Erről életrajzában semmit sem írt. Annyit tudunk, hogy tanulmányai idején kezdte el használni a család nemesi előnevét, amelyet őse, Strobl János testőr kapott Mária Teréziától. Mindenesetre olyan névvel indult a pályán, amely ekkor már foglalt volt. Stróbl Alajos ebben az időben már nagytekintélyű szobrász, a mesteriskola professzora volt. A frissen érkezettnek pedig valahogy meg kellett különböztetnie magát tőle.

1904-ben elsőként kapta meg Zala vármegye Deák Ferenc Alapítványának évi 200 forintos ösztöndíját, evvel lehetőségei megnőttek. Az éles eszű fiatal művész minden lehetőséget kihasznált arra, hogy műveltségét, szakmai tudását mind magasabb szintre fejlessze. Ernst Lajos segítségével 1909-ben, a Művészházban megrendezhette első gyűjteményes kiállítását is. Ezután végigjárta Nyugat-Európa kultúrateremtő színtereit, volt Firenzében, Rómában, Londonban és Párizsban is.

Erzsébet angol hercegnő, a későbbi II. Erzsébet portréja
Erzsébet angol hercegnő, a későbbi II. Erzsébet portréja

1912-ben a Finálé című szobrával elnyerte a 6900 koronás Rudics-díjat. A díjjal magára irányította a szakma figyelmét is. Az állam a Szépművészeti Múzeum számára 2000 koronáért megvásárolta az alkotást. A szűkös esztendőknek vége szakadt, és megnyílt a lehetőség a hosszabb utazások és az új szellemi impulzusok előtt. Róma, Firenze, Nápoly, Velence, Párizs, Brüsszel, Düsseldorf... Részt vett a Velencei Biennálén (a Mosó leány szobrával, 1912-ben). Nyaranta a párizsi Julien Akadémia tanfolyamain fejlesztette tovább művészetét.

Első köztéri szobrára a megbízást 1913-ban kapta meg. A magyar történetírás és a történettudomány nagy alakjának, Horváth Mihálynak a szobrát kellett elkészítenie Szentesre. A kalandos életű valamikori piarista diák, később címzetes püspök, akit többek között 1848-as szereplése miatt, meg, mert beállt szabadkőművesnek, a katolikus egyház kiközösítette. 18 évig élt száműzetésben, ahol kiteljesedhetett történettudósi hivatása. A kiegyezéskor jöhetett haza. Rendkívül divatos szereplőjévé vált az ország politikai és tudományos életének, még a király is őt hívta meg a trónörökös mellé történelemtanárnak.

Ekkorra már Kisfaludi Stróbl gondosan kimunkált saját stílussal rendelkezett, mesteri módon elegyítette az akadémista művészet elemeit a szecesszió és a neobarokk sajátos érzelmi többletével. E jegyek már jól megfigyelhetők az 1934-ben a szentesi gimnázium közelében felállított szobron.

Az első világháború évei jelentik művészéletének első eseménydús időszakát. Az első világháborút a XI-es tábori ágyús ezrednél kezdte, majd átvezényelték az Andrássy úti hadikórházba. Hamarosan több más jeles művésztársához (Rippl-Rónay József, Vaszary János, Rudnai Gyula és Mednyánszky László) hasonlóan már mint sajtóreferens szolgált. Számos portrét készített a Monarchia főtisztjeiről, tábornokairól és az arisztokrata kórházi ápolónőkről. 1916-ban megnősült, a fronton elesett Sámuel Kornél szobrászművész özvegyét, Mellinger Irmát vette feleségül. Munkáját 1917 áprilisában a Ferenc József Rend hadiékítményes lovagkeresztjével ismerték el, és az Ernst Múzeumban gyűjteményes kiállítást rendezett. Ebben az évben megrendelést kapott a királytól a kassai katonai akadémia udvarán felállítandó Gorlicei áttörés emlékművének elkészítésére. Ennek befejezését a katonai összeomlás megakadályozta, bár a két fő alak, Ferenc József és IV. Károly életnagyságú büsztje elkészült. A háborút követően a két szobor elpusztítása miatt a művész a hágai nemzetközi bíróság előtt beperelte a csehszlovák államot. A sajtótudósítások évekig elhúzódó perről tudósítanak, ám végső kimeneteléről nincs híradás.

G. B. Shaw portréja - ami 'jobb, mint az eredeti'
G. B. Shaw portréja - ami 'jobb, mint az eredeti'

A háborús vereség után részt vett a munkáshatalom művészeti életének szervezésében, amiért a későbbiekben támadások is érték. Ennek ellenére az 1920-as évektől sok-sok első világháborús hősi emlékmű elkészítésére kapott megrendelést. Ma is félszáznál több köztéri alkotásával találkozhatunk. Ő készítette többek közt a gávavencsellői (1920), a körmendi (1921), a rákoskeresztúri (1924), a nyíregyházi (1928), a madocsai (1939) emlékművet. Az ő alkotása a soproni Nádasdy huszárok (1924), a gyöngyösi Würtenbergi huszárok (1931), a nagykanizsai Cs. és Kir. 48. gyalogezred (1934), valamint a városmajori Tábori vadászok (1941) tiszteletére állított emlékmű is. Az ő nevéhez fűződik a budapesti Szabadság téren 1921. január 16-án felavatott irredenta szoborcsoport Észak szobra is. A Nádasdy huszárok Kisfaludi Stróbl által megformált emlékműve 1924 és 1950 vagy 1951 között őrizhette a hősök emlékét, tisztázatlan körülmények között, máig kiderítetlen okok miatt lebontásra került. Még rövidebb életű volt az irredenta szoborcsoport, melyet már 1945 augusztusában eltávolították a Szabadság térről. Ide sorolható a soproni Hűségkapu-dombormű (1926), a város emblematikus épületének kapuja felett az 1921. december 14-16-án Sopronban és környékén megtartott népszavazásnak illetve annak eredményének állít emléket.

1926-ban egy amerikai mágnás megvásárolta az Íjászt és a Vénusz születését, 1927-ben pedig W. R. Hearst, az amerikai újságtröszt elnöke a Reggelt. A szobrokat személyesen vitte Amerikába. Nem tartotta magát konzekvensen az „eredetinek” mondható alkotások limitált számához. A kaliforniai Santa Barbarába került íjász egy-egy további példánya ma a budapesti Műjégpálya előtt, a szentpétervári Ermitázsban, a stockholmi Nemzeti Múzeumban, Djakartában, az indonéziai kormányzói palota előtt, valamint Zalaegerszegen, a sportcsarnok mellett látható. Ezt támasztja alá, hogy kicsit később a megrendelő kérésére lord Rothermere álló portréja is például nem kevesebb mint tizenkét példányban készült.

Az Íjász
Az Íjász

Amerikából a hazafelé vezető utat megszakította Angliában, hogy Budapest városa megbízásából megmintázza lord Rothermere-t, a magyar revízió ügye iránt mélyen elkötelezett angol arisztokratát és sajtófejedelmet. A művész önéletrajza szerint ekkor kezdődött életének 1939-ig tartó második nagy szakasza, amelynek jelentős részét a szigetországban töltötte. A lordról buszt és egész alakos plasztika is készült, mindkettő nagy sikert aratott. 1931-ben Rothermere közreműködésével ismét Angliába utazott, s Londonban önálló műtermet rendezett be, amelyet egészen 1939-ig fenntartott. Néhány év alatt közel hetven modellje volt. Ebből a korszakból leghíresebb műve a brit drámaírás óriásáról, G. B. Shaw-ról mintázott portréja, ami aztán a valódi világhírhez vezette. A szobrászt barátságába fogadó, a mindig kíméletlenül szókimondó kritikus író így fogalmazta meg az egyszerű, ugyanakkor nagyszerű elismerését: „A szobor jobb, mint az eredeti". Shaw révén ismerkedett meg a londoni közélet számos befolyásos képviselőjével, később a királyi család tagjaival is, akikről ragyogó portrékat készített. Csak néhány név: Earl of Athlone, György kenti herceg, Alice és Erzsébet hercegnő, Lady Astor, Austin Chamberlain, Arthur Henderson, Sir Oswald Mosley... Utóbb már nem a szobrász kereste modelljeit, hanem azok adták egymásnak a kilincset műtermében. Ma Angliában 72 Kisfaludi Stróbl művet őriznek különböző gyűjteményekben és a királyi családnál.

Ami Angliában divattá vált, az itthon is megtalálta a maga megrendelői körét, maradtak ránk Stróbl által készített portrék Görgey Artúrról, Tisza Istvánról, Szakasits Árpádról, Csók Istvánról, Bajor Giziről és Kodály Zoltánról. Nem maradtak el a díjak sem. 1929-ben a kis állami aranyérmet kapta munkássága elismeréseként, 1930-ban, a Műcsarnokban rendezett Szent Imre-kiállításon a Madonnával elnyerte az Ipolyi Arnold díjat, a következő évben a Corvin koszorút kapta. Az 1937-es párizsi világkiállításon a Diplome d'Honneur-t kapott. A következő évben elnyerte a Madách-emlékműre kiírt pályázatot. 1940-ben a Képzőművészeti Szövetség társelnökévé választották, 1941-ben pedig újabb magas állami kitüntetést kapott, a Magyar Érdemrend Középkeresztjét.

1924-ben Lyka Károly, a Magyar Képzőművészeti Főiskola rektora fizetés nélküli tanárnak hívta meg, 1925-től 1961-ig főiskolai tanár. Kinevezett tanárrá 1930-ban vált, fizetést csak 1933-tól kapott. Tevékenységét 1925-ben kormányfőtanácsosi címmel, majd 1931-ben Corvin koszorúval ismerték el. A Főiskolán töltött három és fél évtized alatt (1960-ig) művészképzésünk egyik legmarkánsabb alakjaként generációk egész sorának szemléletét formálta nyitottá a klasszikus szépségek iránt.

A Végvári harcok Egerben (1967)
A Végvári harcok Egerben (1967)

A II. világháború sem jelentett törést pályafutásában. Az elsők között állt az új politikai hatalom szolgálatába, számos emlékmű elkészítése fűződik ebben a korban is nevéhez. Az új hatalom művészetének szervezői a könnyen megnyerhető - mert dolgozni akaró - emblematikus mesterben a művészeti élet folyamatosságának jelképét is látták.

1947-ben állították fel Budapesten Kisfaludi legismertebb alkotását, a Felszabadulási emlékművet. Az emlékmű elkészítését maga Vorosilov marsall, a Magyarországot elfoglaló szovjet csapatok parancsnoka rendelte meg. Vorosilov mind a szobrásszal, mind az elkészült szoborral mélyen szimpatizált. A monumentális nőalak, magasra emelt kezeiben a pálmalevéllel azóta is a magyar főváros fölé magasodik. Az újabb politikai változás után az emlékműről eltávolították a szovjet katonák szobrát, és a Szoborparkba helyezték át. A domborműveket levésték, a cirill betűs feliratokat eltüntették. A negatív tartalmától megszabadított emlékmű talapzatán ma a következő felirat olvasható: „Mindazok emlékére, akik életüket áldozták Magyarország függetlenségéért, szabadságáért és boldogulásáért.” A háborús attribútumaitól megfosztott, eredeti jelentését elveszített Felszabadulási emlékmű így alakult át napjainkra „általános” érvényű szabadságszoborrá. Az emlékmű felavatását követően Stróbl tagja volt az Ortutay Gyula miniszter vezetésével Moszkvába induló első magyar kultúrdelegációnak, amelyben a Magyar-Szovjet Művészeti Társaságot képviselte. Az út lehetőséget biztosított számára egy olyan szakmai kapcsolatrendszer kiépítésére, amely a későbbiekben igen nagy jelentőséggel bírt. Ezután többször járt a Szovjetunióban. 1955-ben Vorosilov marsall mellszobrát is elkészítette.

Kisfaludi Stróbl Zsigmond, ha nem lett volna a közelmúlt egyik legtehetségesebb és legeredetibb szobrásza, akár karrierista gátlástalansággal is megvádolható lenne. Gyakran illetik azzal a váddal, hogy minden társadalmi fordulat után túlzottan gyorsan és simulékonyan találta meg a helyét, s hogy a mindenkori hatalom hivatalos szobrásza volt. Mert hiszen, hogy lehet ugyanannak az embernek a gorlicei áttörés, Horthy István vagy az ózdi hengerész emlékére szobrot készíteni? A Sztálin 75. születésnapjára rendelt márvány szoborcsoport még ma is ott áll Moszkvában, a Puskin Múzeumban, itthoni másolatát az 1956-os forradalom szétzúzta. Erre a problémára nem egyszerű a felelet.

'A Felszabadulási Emlékmű'
'A Felszabadulási Emlékmű'

Hihetetlen népszerűsége és az a tény, hogy a mögöttes politikummal szemben mindig magát a művészetet helyezte előtérbe, és vele szemben alázatos tudott maradni, ellensúlyozza e vádat. Kisfaludi Strobl Zsigmond hihetetlenül felkészült, mesterségét briliáns módon művelő ember volt, aki mindenkor pontosan értette a kor lüktetését, pontosan értette, hogy milyen szempontok szerint fogalmazza meg a kor a maga programját, és meg tudta hozzá teremteni a maga ikonográfiai rendszerét. Tudta és értette minden társadalmi berendezkedés nyelvét. Pontosan értette, hogy ki mit akart mondani, mi a fontos, mit emelnek ki, de nem vált sohasem egyetlen mozgalom képviselőjévé sem.

Hitvallása szerint a megrendelést meg kell valósítani. Az volt számára a fontos, hogy nem a politikai hovatartozás, nem a politikai program a lényeges, hanem az, hogy szót tudjon érteni a megrendelővel, és hogy annak ízlésvilágát feltérképezve azt az ikonográfiai rendszert és azt az eszközrendszert tudja használni, amivel kivívja a megrendelő tökéletes megelégedését.

Számára teljesen lényegtelen volt, hogy létezik, vagy nem létezik párt. Azt a nyelvet tudta beszélni a művészetében, az alkotásaiban, ami az akkori szemléletet követő megrendelők agyát vezette. Kisfaludi Stróbl Zsigmondnak nem volt szüksége a politikára, mert úgy tudta a mesterséget művelni, hogy minden társadalmi berendezkedés hatalmi képviselői felfedezni vélték művészetében azt a programot, ami az ő politikai hitvallásuknak - szerintük - megfelel. Viszont fordítva igaz: a politikának nagy szüksége volt Kisfaludi Stróbl Zsigmond művészetére.

Kisfaludi Stróbl Zsigmond idős koráig fáradhatatlanul dolgozott. Népszerűsége nem kopott, rendszeresen szerepelt a sajtóban, és számos szakmai, illetve társadalmi szervezet (Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, Művészeti Alap, Hazafias Népfront, Magyar-Szovjet Baráti Társaság stb.) választotta vezetőségi tagjává. Műtermében egymást érték tisztelőinek egyéni és csoportos látogatásai. A díjak ebben a rendszerben sem maradhattak el. 1950-ben megkapta a frissen alapított Kossuth-díjat. További elismerését jelzi, hogy 1952-ben a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze lett, 1953-ban ismét Kossuth-díjat kapott, 1954-ben, 1959-ben és 1970-ben a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével, 1974-ben a Magyar Népköztársaság Zászlórendjével tüntették ki.

Sírja a Kerepesi temetőben
Sírja a Kerepesi temetőben

1975. augusztus 14-én hunyt el, Budapesten. Halálával nem csak egy hét évtizedet átölelő korszak reprezentáns művésze, hanem a magyar szobrászat Ferenczy Istvánnal kezdődő klasszicista vonulatának egyik utolsó képviselője szállt a sírba.

halálát követően alkotói hagyatéka végakaratának megfelelően, jelképes összegért lett Zalaegerszeg városáé. Kívánsága az volt, hogy életművének a műtermében, illetve a család tulajdonában lévő része együtt maradjon, és egy azt megbecsülő és megfelelő formában bemutató közgyűjteménybe kerüljön. 1976. szeptember 24-én hagyatékából megnyílt az állandó kiállítás a zalai megyeszékhely múzeumában, a Göcseji Múzeumban.

„Élete, munkaszeretete, műveltsége, több művésznemzedéket felnevelő tanári munkája azt példázza, hogy egyetlen ember életére sem húzhatók rá a politika primitív sablonjai. De ezt már régen megírta egy másik nagy művész, Goethe: Szürke minden elmélet barátom, S a lét aranyló fája zöld.

Kisfaludi Strobl Zsigmond élete tovább fényesítette ezt a zöldet.”