- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Januári jeles napok
- Jedlik Ányos István
Jedlik Ányos István
„A közboldogság legbiztosabb alapja az ifjú nemzedék tanítása és növeltetése..."
„... minden tudományban tanulhattam volna eleget és szépet, de a fizikában tanulok és egyszersmind mulatok, gyönyörködöm is."
„Nincs egyéb hatalom (...) e földön, mint a tudományok varázsereje, melly mind egyeseknek, mind köztársaságoknak annyira óhajtott jollétét eszközölhetné és biztosíthatná."
„Egyszerű mint ő maga, volt az ő hazafisága is, nem különös jutalomra jogosító, hanem csak kötelesség teljesítése, és mégis sokszorozva milliók szívében egy szervezet életének és felvirágzásának legszilárdabb biztosítéka." /Eötvös Loránd/
„Kedves rendtárs úr, életem hosszú volt, de a munka sohasem fárasztott. Hová kellene lennünk, ha az Isten a munkára való képességet megvonná tőlünk?"
„Mi magyarok nem vagyunk olyan gazdagok nagy emberekben, hogy könnyelmű felületességgel elhanyagolhatnók őket. Kell, hogy emléküket tiszteljük, hagyatékukat szerető gonddal őrizzük. Az angoloknak nagyjaik számára megvan a Westminster Apátságuk, a franciáknak a Pantheonjuk. Mi csak szellemünkben tudunk pantheont készíteni nagy íróink, politikusaink, tudósaink emlékének. Ezek sorába kell, hogy méltó hely jusson Jedlik Ányosnak, a múlt évszázad csendben, önzetlenül dolgozó tudósának is." /Holenda Barnabás/
Jedlik Ányos István (Szímő, 1800. január 11. - Győr, 1895. december 13.) pap, fizikus, az elektromotor, a szódavíz-előállító készülék és a dinamó feltalálója.
A Komárom megyei Szímő községben született földműves szülők gyermekeként. A keresztségben az István nevet kapta. Az írást, olvasást faluja iskolájában tanulta, majd tanulmányait a nagyszombati, majd a pozsonyi gimnáziumban folytatta.
Jedlik és Czuczor
1817-ben belépett a Szent Benedek rendbe, ettől kezdve tanulmányait rendjének iskoláiban folytatta. Novíciusként Anianus (magyarosan Ányos) néven az 1818. évet már Pannonhalmán töltötte. Ez életének meghatározó lépése volt. Kezdete nemcsak tudományos pályájának, hanem egyénisége alakulásának, jelleme fejlődésének is. A rendíthetetlen hit, a tudomány szeretete, az emberi bajok iránti érzékenység, az önzetlen hazaszeretet, a tanári attitűd olyan vonások, amelyek Jedlik jellemében rendjének hagyományai mentén indultak fejlődésnek és erősödtek meg.
1821-ben tette le Pesten a szigorlatot matematikából és fizikából, 1822-ben filozófiából és történelemből. Ebben az évben avatták doktorrá. Huszonöt éves korában szentelték pappá, s a következő években Győrben tanított.
Rendi elöljárói a győri líceumba helyezték. 1822. november 4-én tette le a tanári esküt. 1831-ben áthelyezték a rend pozsonyi akadémiájára, ahol 1839-ig tanított. Ettől kezdve - nyugállományba vonulásáig - a budapesti Tudományegyetem fizika-mechanika tanszékének professzoraként fejtette ki a tudomány és a nemzet számára elévülhetetlenül értékes tevékenységét.
Pestre kerülése után egy évvel verbuválódott a Magyar Természettudományi Társulat. Jedlik az elsők között írta alá az ívet. Ugyanebben az évben, 1841-ben tartották a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók első és második nagygyűlését, ennek a munkájába szintén azonnal bekapcsolódott.
Az 1846/47-es tanévtől kezdve három évre dékánná választották az egyetem bölcsészkarán. 1863-ban az egyetem rektora volt. 1867-ben kir. tanácsos lett. Az MTA 1858-ban levelező, 1873-ban tiszteleti tagjainak sorába választotta.
1848 márciusában tanulásra buzdító szavakkal fordult a hallgatósághoz, de a józanságra intő beszéd ellentétes hatást váltott ki az ifjúságból. Az 1848/49-es tanévben Jedlik már nem tarthatott előadást az egyetemen, még a szertár kulcsát is elvették tőle.
A tanításban beállt kényszerszünetet Jedlik két dologra használta. Hazafias érzéseinek sugallatára beállt nemzetőrnek. Őrséget állt, árkot ásott, ott segített, ahol szükség volt rá. Megmaradó idejében egyetemi tankönyvének kéziratát rendezgette.
Jedliket ugyan visszavették az egyetemre, tarthatott újra - németül - előadásokat, de már szinte alig volt kinek. A forradalom előtti tudományos mozgalmak elhaltak, az egyesületek csak vegetáltak. A Magyar Tudományos Akadémia 1858-ig nem tartott nagygyűlést. Ezekben az években Jedlik a szertárban elmerülten kísérletezett.
1863-ban az egyetem rektora volt. 1867-ben kir. tanácsos lett. Az MTA 1858-ban lev., 1873-ban tiszteleti tagjainak sorába választotta.
78 éves korában vonult nyugállományba és költözött vissza szeretett városába, Győrbe a rend székházába, ahol aztán nagy megbecsülésben élt még közel 15 esztendőn keresztül. (Két helyiségből álló szerzetesi lakosztályát a rend megőrizte, hogy tiszteletreméltó tagjának emlékét ezzel is ápolja.) Győri tartózkodása alatt is folytatta tudománykutató tevékenységét egészen haláláig.
1895. december 13-án hunyt el. December 14-én a bencés templomban ravatalozták fel, majd a régi, úgynevezett belvárosi temető bencés kriptájában temették el. Gyászmisét Acsay Ferenc mondott. Nekrológját itt olvashatjuk. A búcsúbeszédet Eötvös Loránd, az MTA elnöke, Jedlik Ányos legnagyobb tisztelője, tanszéki utóda mondotta.
A város fejlődésével ezt a temetőt bezárták és sajnos ma már emlékét nem őrzi semmi. Dr. Holenda Barnabás, a győri bencés gimnázium korabeli igazgatója így számol be Jedlik újratemetéséről: „Nyugvóhelye nem lett végleges. 1935. aug. 1-re virradó éjjel exhumálták az orvos szerint alig romlott holttestét, és a megszüntetett belvárosi temetőből az új szabadhegyi temetőbe, a rend sírboltjába szállították át. Néhány év múlva érckoporsója a város által adományozott díszsírhelyre került Győr város nagyjai közé...” Később többen feltételezték, hogy a város által adományozott díszsírhely csak jelképes, szerintük Jedlik Ányos hamvai továbbra is az 1935-ben épített bencés kriptában vannak. Voltak érvek pro és kontra. 1997. december 11-én felnyitották a kriptát, de egy korábbi temetői rabláskor szétdúlták azt, így a vitát nem lehetett egyértelműen lezárni. De Jedlik Ányos iránti tiszteletünket ez a bizonytalanság nem korlátozhatja. Síremléke Győr város „érdemes polgárai" díszsírhelyei sorában szerényen, tisztán; mégis ünnepélyesen, fejezi ki emberi, tanári, tudósi méltóságát, és hirdeti: „Az igazak örökké élnek, és az Úrnál az ő jutalmuk."
Jedlik Ányos, a fizika számos szakterületével foglalkozott, különös érdeklődése mégis az elektrotechnika iránt nyilvánult meg. A fiatal bencés pap aktívan érdeklődött az akkor újdonságnak számító elektromosság iránt, és 28 évesen megalkotta az elektromotor első modelljét, több évvel megelőzve kortársait, megalkotta a „villámdelejes forgonyait”, amelyekben az álló - és a forgórész egyaránt elektromágnes volt. Ő alkalmazta először a higanyvályús kommutátort is.
Aktív tanár, tudományszervező és feltaláló. Legismertebb felfedezése az öngerjesztés elve, illetve az ezt demonstráló „egysarki villanyindító” (dinamó). Ennek műszaki leírásában fogalmazta meg Jedlik 1861-ben - legalább hat évvel Siemens és Wheatstone előtt - az öngerjesztés (dinamó) elvét. Az elszigeteltség miatt azonban nem az ő neve tette ismertté a XX. század fejlődésére jelentősen ható szerkezetet. Tanít, tanít és tanít, fizikusgenerációknak adja át ismereteit.
A nagyfeszültségű technika területén is alkotott újat és nagyszerűt: 1863-ban ismertette a „Leydeni palaczkok lánczolatá”-t, illetve a feszültségsokszorozás elvét és gyakorlatát, több, mint félméteres hosszúságú villamos ívet tudott létrehozni. „Csöves villamosszedőkből alkotott villamfeszítő”-jét az 1873. évi Bécsi Világkiállításon mutatta be.
Győri tartózkodása idején aki szénsavas italra vágyott az balatonfüredi ásványvizet fogyasztott. Jedlik ezt szerette volna egy friss, mesterséges szénsavas vízzel helyettesíteni. Először csak rendtársait lepte meg egy általa szerkesztett, „apparatus acidularis”-nak nevezett berendezéssel. Az apparátust magyarul „savanyúvízi készület”-nek nevezte. A felmerülő problémákat (pl. a gáz minél jobb elnyeletése) jó gyakorlati érzékkel oldotta meg. Az 1820-as évek végén már ellátta a rendházat szódavízzel. „A mesterséges ásványvizeknek nem hátrányára, hanem előnyére, a feltalálónak pedig nem szégyenére, hanem dicsőségére válik, ha sikerül az addig elértnél nagyobb mennyiségben juttatni a vízbe szabad szénsavat, még annál is többet, mint amennyit a természetes vizek tartalmaznak!”- mondotta Jedlik. 1828-29-ben kezdett behatóan foglalkozni a mesterséges savanyúvíznek iparilag is használható készítési módjával. 1841-ben nyílt meg Budapesten az első szikvízgyártó üzem, így Jedliknek köszönhetően megoldottá vált a szikvíz ipari méretekben történő előállítása. Az első szikvízüzem sajnos hamar csődbe ment, így a nagy találmány akkor még kiaknázatlan maradt. Eljárását mindenesetre 1830-ban Bécsben közzé is tették, Jedlik latin nyelvű cikkét németre fordítva. Az ő nevéhez fűződik a szikvíz olcsó nagyüzemi gyártása hazánkban, és az a megoldás, hogy a szifon aljáról egy cső segítségével érdemes a szódavizet kinyerni, hogy több széndioxid maradjon az italban. Jedlik találmánya napjaink szikvíz készítőinek hosszas küzdelme eredményeként termékük hungarikumként került be a magyar élelmiszerkönyvbe.
Fáy András író fóti szüretjei kora híres eseményei közé tartoztak. Műveltség és szellem szövetkezett össze, amikor sok ismert barát gyűlt össze. Az anekdoták szerint egyszer köztük volt Jedlik Ányos is, aki nem vetette meg a bort. Mivel könnyen a fejébe szállt az ital, ezért magával vitte találmányát, a széndioxiddal dúsított palackba zárt vizet. A feljegyzések szerint az italt kedvelő, vállalkozó kedvű Vörösmarty volt az első, aki a társaságból kipróbálta a mára már klasszikusnak tekinthető, fele-fele arányú kisfröccsöt. „Íme a spritzer" - mutatta be találmányát Jedlik. Vörösmartynak már az első korty után ízlett az ital, de azonnal átkeresztelte a németes hangzású italt. Magyarosabb, ha fröccs a neve, mondta. Így született a fröccs szavunk és még ott a szüreten megírta a fröccsöt köszöntő első versét, a Fóti dalt.
Nagyobb dolgozatai a következők voltak: Villany-mágnesi villam-tünemények (1841, 1842); Leydeni palaczkok lánczolata (1863); Csöves villamszedő (1867); A csöves villamszedők láncolatáról (1879); Über die Anwendung des Elektromagnetes bei elektrodynamischen Rortationen (1858); Über Ketten aus Röhren bestehender Electricitatsrecipienten (1882); A villanytelepek egész működésének meghatározása (1859).
Nem hagyható figyelmen kívül Jedlik Ányosnak a magyar tudományos nyelv fejlesztésével kapcsolatos tevékenysége. Számos olyan szakkifejezést alkotott meg, amely ma is eleme a magyar nyelv szókincsének.
Így fest egy XIX. századi magyar tudós rövid életpályája. Jedlik Ányost a hite éltette, az nyújtotta az erőt számára a felfedezésekhez, de a kudarcok és a sikerek bölcs megéléséhez is. A hit az Istenben és a tudományban, ez a kettősség eggyé vált benne, hiszen mindkét világ felé alázattal közeledett, a befogadás és a megismerés alázatával.
Forrás: sasovits.hu és mszh.hu/feltalalok