Garay János

„Sikált acél a hitves és a férj közti bizalom. S ha a gyanú csak egyszer rálehel, rozsdát hagy annak tiszta tükrén, melynek habár csókoddal lesimítod felületét, a foltja megmarad."

„Csak törpe nép felejthet ős nagyságot,
Csak elfajult kor hős elődöket;
A lelkes eljár ősei sírlakához,
S gyújt régi fénynél új szövetneket.
S ha a jelennek halványúl sugára:
A régi fény ragyogjon fel honára!"

„...apáid sírja azért nyílt meg neked,
Hogy a holtnak láttára fellobbanjon szíved.
Nem, mert talán király volt, de oly kornak fia.
Melyben dicső, szabad s független volt e haza...”

Garay János (Szekszárd, 1812. október 10. - Pest, 1853. november 5.) magyar költő, író, újságíró. A reformkor éveinek irodalmi főalakjai közé tartozott, de gazdag életművét alaposan elhalványította az idő. Garay János rokonszenves alakja mára már csak Az obsitos költőjeként, Háry János megteremtőjeként maradt meg a köztudatban.

Garay János 1812-ben született Szekszárdon. A család ugyan kisnemesi eredetű volt, de apja már polgári életet élt. Kereskedő, majd árvaszéki teendőkkel megbízott, köztiszteletben álló szekszárdi polgár volt. Anyja Valter Ilona tizenkét gyermeknek adott életet. Testvére Garay Alajos plébános és ugyancsak költő.

Elemi iskoláit szülőhelyén, középiskoláit 1823 és 1828 között Pécsett, a későbbi Nagy Lajos Gimnáziumban végezte. Már itt megmutatkozott a költészet iránti vonzalma. Sokat olvasott. Ekkor kezdett megismerkedni a német irodalommal és költészettel, mely korai lírai költészetére nagy hatással volt.

Egyetemi tanulmányait Pesten folytatta. Orvostanhallgatónak indult, de mert hivatásos író kívánt lenni, átiratkozott a bölcsészetre. Buzgón látogatta az egyetemi könyvtárat. Horvát István nyelvészeti előadásai Révai és a magyar nyelv tanulmányozására serkentették. Vörösmarty hexameteres eposzainak hatására hőskölteményt írt. A Hunyadi Jánosról szóló, Csatár című hőskölteménye gyengeségei ellenére is jó nevet vívott ki költőjének. Ettől kezdődően elismertetésben sohasem volt hiány.

Nyilván vonzó, kedves egyénisége, újságírói leleménye, az aktuális iránti érzéke, minden munkában jól használhatósága is közrejátszott, hogy az írók is szerették. Ahol irodalmat szerveztek, ott őrá bízzák az adminisztrációt, sohasem vezér, mindenütt lebonyolító. Sehol sem igazán eredeti vagy kezdeményező, de ha más kezdeményez, Garay önálló ízekkel tud hatásos követő lenni.

Huszonegy éves korától kezdve különböző folyóiratoknál, újságoknál dolgozott mint újságíró. 1833-ban lett a Regélő és Honművész segédszerkesztője. E két lapba írt történeti cikkeket, verset, novellát, tárcát, útirajzot, hírlapi újdonságot, színikritikákat, sőt adomákat, talányokat és rejtvényeket is. Korai költői sikereivel egyidejűleg derült ki, hogy kitűnő riporter, publicista, aki könnyen tette nélkülözhetetlenné magát a szerkesztőségekben. Magyarországon az elsők között volt, aki újságírásból próbált megélni. Tulajdonképpen ő volt az első, igazán élethivatásszerű újságíró sajtótörténetünkben.

Szobra Szekszárdon
Szobra Szekszárdon

1836 januárjában egy pesti kereskedő leányát, Pap Mártát vette nőül, aki azonban fél év múlva meghalt. 1837. november 29-én Babocsay Máriával kelt második házasságra.

1839. november 23-án az MTA levelező tagja lett. 1842. január 22-től a Kisfaludy Társaság tisztelte meg tagsággal. Erdélyi János - a társaság titkára - 1844-ben külföldre távozott. Ekkor helyettes titkárrá Garayt választották meg, majd 1845. január 28-án rendes segédtitkárrá, mely állásában meg is maradt, míg a társaság működése 1848-49-ben meg nem szűnt.

Az 1840-től 1848-ig pezsgő nemzeti élet és a politikai mozgalmak lelkesítő ereje őt is fölvillanyozták, s ekkor írta hazafias „iránykölteményeit”.

1845. július 1-jétől az egyetemi könyvtár díjnoki állását tölti be. 1847-ben a magyar irodalomterjesztő társulat jegyzője lett. 1848-ban a forradalom hónapjaiban báró Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter a magyar királyi egyetemen a magyar nyelv és irodalom tanárának nevezte ki. E tisztségben azonban a „harci zaj csakhamar elnémította”. Tanárként meg akarta írni irodalomtörténetünk első tankönyvét, ám erre a forradalom bukása után már nem kerülhetett sor. Forradalmi verseiért bíróság elé került, elvesztette állását, családjával együtt nyomorgott. 1850 januárjában az Egyetemi Könyvtárban kapott állást, ekkora egészsége is nagyon megromlott. Elvesztette szeme világát, utolsó műveit már kénytelen tollba mondani feleségének és gyermekeinek. Sok szenvedésének vetett véget a halál. 1853. november 5-én, életének 41. és házasságának 16. évében hunyt el tüdő-szélhűdésben. 1853. november 8-án a római katolikus egyházi szertartása szerint helyezték örök nyugalomra a közsírkertben.

Háry János szobor, Szekszárd
Háry János szobor, Szekszárd

„A közrészvét törekedett árván maradt családján segíteni; különösen Pompéry János fáradozott a Garai árvák ügyében és a nemzet nem késett 10.000 forintnyi adakozás által kegyeletének és elismerésének bizonyítékát adni.”

„Ízig-vérig újságíró volt - írja róla Nemeskürty István A magyar irodalom történetében - … Hogy képet kaphassunk róla: mit jelentett akkor egy Garay-szabású újdondász és költő a közvélemény szemében, vessünk egy pillantást előre, 1849 őszére. Az aradi foglyok, Haynau rabjai, megtudták, hogy Garay János beteg, és nélkülözni kénytelen. Összeadtak rabpénzükből hatvanegy forint két krajcárt, arra kérve a börtön parancsnokát: juttatná el a szerény összeget Garay Jánosnak…”

Rendkívül szorgalmas íróként az eposztól a humoros pletykaújságírásig szinte minden műfajban dolgozott, elbeszélő költészetében fellelhetők a gyermekori emlékei, a Szekszárd vidéki regék és a Dunántúl, a Balaton meséi, melyekhez megtalálja a néphez szóló hangot. Dunántúli alakjainak idézése közben bukkan a nagyot mondó obsitos alakjára, Háry Jánosra. Garay Háry Jánosban a magyar élet egyik jellegzetes figuráját rajzolja meg, a világot látott, kiszolgált obsitost, akit szívesen láttak a falusi kocsmákban, házaknál, mert elűzte a téli esték unalmát a többé-kevésbé igaz vagy kitalált történeteivel.

Sírja a Kerepesi temetőben
Sírja a Kerepesi temetőben

Költészetének nagy része mára már inkább csak irodalomtörténeti emlék. Bár Hédervári Kont Istvánról szóló, Kont című történelmi balladája valamikor a legnépszerűbb szavalni valók közé tartozott, gazdag életművét az idő elhalványította. Kivételt egyedül Az obsitosban életre keltett Háry János alakja jelentett. Háry János alakja azóta Kodály daljátékának köszönhetően legendává vált. Garay számos témáját fiatalabb pályatársai dolgozták föl újra, például A nagyidai vajda című költői elbeszélését Arany János A nagyidai cigányok című hőskölteményében.

A költő teremtette vén katona nem afféle füllentő, mint a német mesevilág hazudozó lovagja, Münchausen báró, Háry füllentése maga a mese, a határtalan fantázia. Háry úgy mesél, ahogyan a népdal, a hazai tájat öltözteti szép köntösbe, ideálokat állít a nép elé, és hőse, miközben bátorságával, kardjával, rátermettségével mindent meghódít, megmarad egyszerű, józan paraszti embernek, magyarnak.

Reménytelen szerelme a dráma. Számos drámai művet írt, egyik-másikat még elő is adták, igen mérsékelt sikerrel, egyik sem érte el a romantika közepes átlagát sem. De miközben reménytelenül tanulmányozta a drámák törvényszerűségeit és a klasszikusok, főleg Shakespeare gyakorlatát, megírta dramaturgiai szakirodalmunk egyik korai klasszikus tanulmánysorozatát, a Dramaturgiai füzért.

Emlékezete

1881. szeptember 4-én Szekszárdon emléktáblával jelölték meg szülőházát, felvésve rá Szász Károlynak a költőre vonatkozó verseit. Szobra Szekszárdon áll. (Szárnovszky Ferenc alkotása). Emlékét utca őrzi Makón, ahol 1900-ban nevezték át a korábbi Bódog utcát Garay térré.