Fekete István





„Kerestem az utat, sirattam a tájat, a patakot, a poros utcát, a nádast, a cserszagú erdőt, mindent, de nem találtam kibúvót, és nem vettem észre, hogy közben - megtaláltam a Hazámat."

„Az ember élete olyan, mint a patak. Néha megzavarodik, és törve-zúzva kiárad, de mindig visszatér a mederbe."

„Minden félelmetes között a legfélelmetesebb az ember."

„Az emberi társadalomban apró érdekekért vajmi gyakran föláldozzák jótevőiket azok, akik a cserbenhagyott jóságából éltek."

„Jó lenne hinni. Jó lenne tudni, hogy valamikor ez az ország nem hivatalokból és parasztokból lesz, hanem emberekből. Egyfelé néző magyarokból.”

„Nem kívánok ragyogást, pénzt, dicsőséget. Csak egy tűzhelyet kívánok. Hívó lámpafényt, meleget azoknak, akiket szeretek. Egy darab kenyeret, csendet, pár halk szót, jó könyvet és kevés embert. De az aztán Ember legyen!"

„Adj sok szeretetet a barátaidnak, meglásd, visszakapod mind, és több lesz nekik is, és neked is, mint volt azelőtt. És ne őrízd a haragot, mint zsugori a pénzt, mert állandóan kamatozik, és megeszi benned az emberi érték legmagasabb valutáját: a szeretetet."

„A berekben nincs protekció, és a tél nem ismer pótvizsgát. Itt állandóan tudni kell az egész anyagot, mindennap felelni, súgni nem lehet, és egyetlen rossz felelet az élet bukását jelenti."

„Az értelem, a tudás és a lélek a miénk. Az Istentől kaptuk. Örökbe. De még ezekkel is azt teszünk, amit akarunk. Csak egyszer be kell számolni róluk..., hogy mit csináltunk velük."

„A katona nem azért van, hogy szúrjon, hanem hogy senki ne szúrhasson!"

„Minden tűz kialszik egyszer, de az ember megmarad, hogy újra és újra tüzet rakjon, és meglássa benne a saját örömét vagy bánatát."

„Az emberek és a tények elmúlnak, de a legenda, az örök!"

„Én nem szeretem az erejükben dölyfösködőket, mert tudom, egyszer úgyis elesett és szomorú lesz mindenki. A kemény tekintet: alázatos és révedező, a parancsoló nagy hang: lágy és kérő. Az ököl: kinyújtott, reszkető tenyér."

„Lám, jó jónak lenni. Megemelni a kalapot annak is, aki elesett, annak is, aki kopott és megfáradt, mert mindent, de mindent visszakap az ember: az ütést is meg a simogatást is."

Fekete István (Gölle, 1900. január 25. - Budapest, 1970. június 23.) író, számos ifjúsági regény és állati történetek szerzője, az „erdész-vadász irodalom” legismertebb művelője. Felülmúlhatatlan természetírásain, ifjúsági elbeszélésein és csodálatos állatregényein generációk sora nevelkedett. Jókai Mór mellett minden idők legolvasottabb magyar írója. Közel 9 millió példányban adták ki műveit magyar nyelven. Külföldön tíz nyelven, 12 országban, 45 kiadásban jelentek meg legismertebb művei.

Fekete István író a múlt század elején, 1900. január 25-én született Göllén, a IV. Béla király lováról elnevezett Somogy megyei kis faluban. Apja Fekete Árpád tanító, iskolamester. Anyja Sipos Anna. Fekete István nagyapja, Fekete Antal az Esterházyak hercegi építésze volt.

Az apa kemény, kitartó munkával alapozta meg a család jövőjét, megbecsülését. A gazdálkodóként is híressé vált kántortanító tudásával, szigorával és tisztességével nyerte el a falusi emberek tiszteletét. Szigorral, de mindig szeretettel nevelte fiát. Önmagát akarta látni benne, szorgalmának, kitartásának, értékeinek továbbvivőjét. „A madár se kényezteti a fiókát, amikor repülni tanítja, és ez az emberfiókára is érvényes." Gyerekként haragudott is édesapjára, csak felnőttként értette meg, hogy a javát akarta. Fekete István így írt erről: „Sokáig azt hittem, talán nem is szeret engem; soha meg nem csókolt, csak nagyon későn, akkor már erre kevés időnk volt, Néha - most már a kegyelet és a végtelenségbe hulló szeretet szavával mondom - majdnem gyűlöltem apámat." Az atyai szigort édesanyja és anyai nagyanyja ellensúlyozta.

Az elemi iskola első négy osztályát helyben végezte el. Itt kezdett írni nyolc éves korában. Első verse egy rövidke költemény a békéről 1916-ban megjelent a Zászlónk című diákújságban. Időközben született három lánytestvére is. A gyerekek iskoláztatása érdekében a család Kaposvárra költözött. A gimnáziumban gyengén ment neki a tanulás, félévkor megbukott. Apja hiába fogadott mellé instruktort, év végén is megbukott. Ezután a polgári fiúiskola első osztályában találta meg önmagát. Itt észrevették rendkívüli íráskészségét, fantáziája gazdagságát és természetrajz iránti érdeklődését.

1915 nyarán végezte el az iskola utolsó osztályát, mely után a hároméves kereskedelmi iskolába iratkozott. A tanulással itt már nem volt gondja, de a száraz tananyag kényszerű ismeretei elől egyre jobban vágyott a természetbe. 1917 nyarán Somogyfajszra utazott nagyapai nagynénjéhez, ahol megszerezte első vadászélményét. Igazi patronos puskával járta az erdőket és sikerült elejtenie első rókáját. A kiteljesedő nagy háború miatt sokáig ez maradt utolsó vadászélménye. 1917 végén önként bevonult katonának. A 19-es önkéntes honvéd gyalogezred kaposvári zászlóaljánál szolgált, így családja közelében maradhatott. A kereskedelmi iskolát megtoldották egy évvel, amely végén „hadi érettségit tett". Ezután Gödöllőre került a tartalékos tiszti iskolába. Káplárként szolgált a háború végéig. Életének e keserű időszakára a Ballagó idő című önéletrajzi könyvében emlékezik.

Édesapja az első világháborúban az egész vagyonát hadi-kölcsönre jegyezte, és mindenét elvesztette. Fia egyetemi tanulmányait így nem tudta finanszírozni. Emiatt Fekete István nyolc évig volt hivatásos katona, mialatt elvégezte a négyéves Gazdasági Akadémiát. Mezőgazdász diplomáját 1926. július elsején vette át Magyaróváron, a Magyar Királyi Gazdasági Akadémián. Ezzel véget ért katonai szolgálata is, karpaszományos őrmesterként szerelt le.

A frissen végzett mezőgazdász Bakócán, gróf Majláth György birtokán kapott segédtiszti állást. Itt ismerte meg leendő feleségét, Piller Editet, a helyi belgyógyász főorvos lányát. Innen Ajkára mentek, ahol a holland származású Nirnsee Ferenc már vezető gazdatisztként alkalmazta. Házasságukból 1930-ban egy kislány, két évvel később pedig egy fiú született. Lánya, Edit 18 évesen Sacré Coeur-apáca lett. Még ebben az évben itthon feloszlatták a rendet, ezért Ausztriába. A szintén költő és író István fia 1956 végén hagyta el az országot. Előbb Kanadában telepedett le, 1963 óta pedig Chicagóban él. Írásait folyamatosan közölték a kanadai és az amerikai lapok.

Munkája nyomán fellendült a birtok, hírnevet szerzett magának és gazdájának egyaránt. Tejüzemet szervezett, vetőmagot nemesített, évente tíz-húszezer sertést nevelt exportra. Az irányítása alatt tenyésztett kosok a kiállításokon rendre díjat nyertek. A feladatát kiválóan értő szakember gazdatisztként tekintélyt vívott ki magának. Búzavetőmag-nemesítési eredményeivel hamarosan országos hírnevet szerzett. De már ekkor is az írás vonzotta. És tehetsége révén játszva haladt előre szakmájában és az irodalomban egyaránt.

Első írásai a Nirnsee birtok gazdatisztjeként a mindennapi munkája során szerzett megfigyeléseiről, tapasztalatairól szólnak a vadászat, vadgazdálkodás témaköréből. Ezeket Kittenberger Kálmán, a világhírű Afrika-vadász, a Nimród vadászújság szerkesztője megjelentette. Kittenberger hatására ébredt rá, hogy tudása, mondanivalója érték, amelyet másokkal is meg kell osztania. A pályakezdő vadászíró és a neves Afrika-vadász író és lapszerkesztő személyes találkozásakor kialakult kölcsönös rokonszenv később halálukig tartó barátsággá alakult. Évente jártak vadászni a barátokkal. Társaságukhoz olyan kiváló írók tartoztak, mint az Afrikában vadászó gróf Széchenyi Zsigmond és Csathó Kálmán, a Nemzeti Színház főrendezője.

1936-ban a Gárdonyi Géza Társaság történelmi regény pályázatára írta meg A koppányi aga testamentumát. Első könyvével rögtön a pályázat első helyezettje lett. Ezt rögtön egy újabb első díj követte Zsellérek c. művével. Az 1939-ben a Magyar Királyi Egyetemi Nyomda magyar nemzeti szellemiségű regény pályázatán 193 író közül nyerte el a 3000 pengős első díjat. A könyv népszerűségét mutatja, hogy 1939 és 1944 között hét kiadást ért meg. Soha nem politizált, ám az igazat mindenről megírta. A könyv túlkapásoktól mentesen, néha szívszorítóan, de objektív módon mutatja be a korszakot a maga valójában, a Tanácsköztársaság egyes kegyetlen és megrázó momentumait. Vallót idézve: „Ő megelégszik annyival, hogy a bajokat, a tapasztalt igazságtalanságokat tiszta szívvel és jobbító szándékkal az olvasó elé tárja. Teszi ezt akkori is, amikor a vörös terror szörnyűségeit festi le (Zsellérek), s teszi akkor is, ha a földesúri gőg és önkény ellen emeli föl a szavát (Gyeplő nélkül)”.

Fekete István mellszobra szülőfalujában
Fekete István mellszobra szülőfalujában

1940-ben beválasztották a Kisfaludy Társaság tagjai közé, ami 1945 előtt a legnagyobb írói elismerésnek számított. Soraikban a legjobbak váltották egymást, kihalásos alapon. Fekete István Harsányi Zsolt helyét foglalta el.

Nem sokkal később Hajnalodik címmel színdarabot is írt. A drámát telt ház előtt játszották, a háború végéig közel száz előadást ért meg. Egy hét alatt megírta minden idők egyik legnagyobb sikerű - és nagy szenzációt kiváltó - magyar filmjének a Dr. Kovács Istvánnak a forgatókönyvét. Ezt még több sikeres forgatókönyv követte.

Írói kötelezettségei Pestre szólították, 1941-ben ide költözött. A Földművelésügyi Minisztérium vadászati előadója lett. Sorra jelentek meg írásai. Elkészül második romantikus regénye, a Hajnal Badányban; 1944-ben megjelenik Egy szem kukorica címmel elbeszéléskötete. 1948-ban pedig tíz szál gyertya című novelláskötete. Tanult szakmáját sem hanyagolta el, több mint egy tucat teljesen új megoldású mezőgazdasági oktatófilmet írt és rendezett.

Az eddig sikeres pálya azonban hirtelen törést szenved. A II. világháborút követő rendszer a Zsellérek című művét a fasiszta szellemű és szovjetellenes sajtótermékek közé sorolva betiltotta. Ha nem lett volna elég a proletárdiktatúráról és a bolsevizmusról írt regény, akkor ott volt még mély és nyilvánosan vállalt istenhite. Így együtt már könnyen érthető, miért is bántotta annyira személye a kommunista vezetés szemét. A politikai rendőrség, az ÁVO is bántalmazta. Egyik szemét és fél veséjét elvesztette az Andrássy út 60-ban történt vallatása után. Hajnalban a János Kórház mellett egy katonai kocsiból kidobták, ahol két járókelő találta meg. Ennek köszönhetően került időben műtőasztalra, különben ott halt volna meg. 1949 tavaszán a minisztériumot „megtisztították a reakciós elemektől”, Fekete Istvánt sokadmagával együtt, 49 évesen nyugdíjazták.

Emléktáblája - Budakeszi Vadaspark
Emléktáblája - Budakeszi Vadaspark

Kizárták a Magyar Írók Szövetségéből is, írásait nem adták ki, de még csak mezőgazdászként sem dolgozhatott. Alkalmi munkákból, egyebek között uszályrakodásból, patkányirtásból tartotta el családját. Csupán két egyházi lap, az Új Ember és a Vigilia közölte rendszeresen rendszersemleges írásait.

A Sztálin halálát követő enyhültebb légkörben megtört a jég. 1951 őszén tanári álláshoz jutott a kunszentmártoni Halászmesterképző iskolában. 1955-ben Bölöni György segítségével visszatérhetett az irodalomba. A Halászat című művét tankönyvként kiadta a Mezőgazdasági Könyvkiadó. Nem véletlen, hogy első állatregénye, az 1955-ben megjelent Kele egy sérült gólyáról szól, akit otthagytak a társai, és idegen közegben kell boldogulnia. Talán az író magára gondolt az írás közben. Maga a történet ugyanakkor egy kedves állattörténet, amibe nem lehetett belekötni, politikai veszélyt nem hordott magában. Ezután kezdte el írni az állattörténeteket, illetve az ifjúsági regényeket. Kényszerűség volt számára a váltás, kényszerből lett ifjúsági íróvá: ezt engedték meg neki. Ekkor jelentek meg nevelő célzatú ifjúsági regényei: a Bogáncs, a Tüskevár, majd annak folytatása, a Téli berek, vagy a Lutra. Írói zsenialitását mutatja, hogy állatregényeiben csak úgy mellékesen megírta az emberi jellemek, bölcseletek igazát ugyanúgy, mint a hiányát is! Mondatai hol töprengésre késztetnek, hol játékosan szellemesek. Éles kontrasztokat állított az olvasó elé, és akinek szeme volt rá, az észre is vette azokat. Nagy érdeme, hogy írásaival a civilizáció révén a természettől eltávolodott embert újra a természet közelségébe tudta hozni.

Legismertebb regénye a Tüskevár, egy kimondottan erkölcsi nevelési kódex, melyért József Attila-díjat kapott.

1965-ben jelent meg a Csend, mintegy bevezetéseként a három kötetre tervezett életrajzi regényének, amelyből - utolsó írásaként - csak a Ballagó idő készülhetett el. E regénye már írói számvetés is, visszatekintés az elmúlt, emlékké vált java életre. Az 1968-ban megjelent, Barangolások című elbeszéléskötete elsősorban felnőtt vadászélményeit foglalja egybe.

Népszerűsége mindmáig töretlen. Művei számos feldolgozásban kerültek a közönség elé, elég a Vuk című rajzfilmre, a Tüskevár tévésorozatra vagy A koppányi aga filmváltozatára gondolnunk.

Fekete István és felesége - valamint Bogáncs kutya végső nyughelye
Fekete István és felesége - valamint Bogáncs kutya végső nyughelye

1968-ban másodjára kapott szívinfarktust, orvosai ennek fő okaként a rengeteg cigarettát tartják. 1969 őszén az Akadémia mátraházi üdülőjében érte a következő rosszullét, a gyöngyösi kórházba szállították. Hetvenedik születésnapjának méltó megünnepléseként megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát. Betegsége közben egyre súlyosbodott, 1970. június 23-án örökre lehunyta szemeit Budapesten.

Szerettei, ismerősei, olvasói június 25-én vettek tőle végső búcsút a Farkasréti temetőben. 34 év múlva, 2004. augusztus 15-én talált végső nyugalmat - végakaratának megfelelően - a göllei temetőben. Fekete István és feleségének földi maradványait - valamint Bogáncs nevű kutyájának hamvait - az író egykori szülőháza előtt ravatalozták fel. Ott, ahonnan elindult, és ahová mindig visszavágyott.

Fia, a szintén költő és író ifj. Fekete István így emlékezett meg apjáról:

„Lénye olyan tiszta, természetes és egyszerű volt, mint írásai. Sikerei nem ragadták el, az elismerő ünneplések nem változtatták meg magatartását. Írótársait sosem kritizálta és azt soha életemben nem hallottam tőle: én ennél jobb író vagyok. Szerénységére és eredeti hivatalához való ragaszkodásához jellemző, névjegye, amelyen sem állt más a neve alatt, mint ez: Okleveles gazda. Nem az, hogy író, nem az, hogy filmrendező. Temperamentumos, szókimondó ember volt, aki nem vágyott „magasabb körökbe” és gyermekkori barátai, beleértve a göllei parasztgyereket is haláláig barátai maradtak. Végtelen nagy szívébe pedig az egész világ szeretete belefért. Énnekem ő volt a föld legjobb és legbecsületesebb embere és marad, amíg élek."

„A mi feladatunk az, hogy mindig megőrizzük őt szívünkben. Tudjuk, volt valaki, akit úgy hívtak, Fekete István, s akinél szebben senki sem tudott írni a magyar természetről. Akkor őrizzük legjobban emlékét, ha tovább éltetjük azt a szeretetet, amelyet írásai sugároznak a természet és az emberek iránt." - írta nevünkben is Nagy Domokos Imre.

Emlékezete

Harmincat meghaladó azon oktatási és egyéb intézmények száma, amelyek felvették a nevét.

Fekete István Emlékhely, Diás-sziget
Fekete István Emlékhely, Diás-sziget

Szülőházában emlékszobát rendeztek be. Emléktábla őrzi aktuális lakóhelyein emlékét Budapesten a II. kerületben és Kaposváron.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén található a Fekete István Emlékhely.

1987-ben Gáspár János szervezésében alakult meg a nevét viselő Irodalmi Társaság, amely Fekete István irodalom- és természetszerető hagyományainak ápolását és folytatását tekinti fő feladatának.

Az ajkai Fekete István Általános Iskola indította el a Kele Napja országos rendezvénysorozatot, melyen a nevét viselő oktatási intézmények növendékei versenyeznek képzőművészet, vers- és prózamondás, tanulmányok, Fekete irodalmi műveinek ismerete tárgykörökben.

Dombóváron magántulajdonban lévő múzeum őrzi emlékét.

2014-ben Keszthelyen megnyílt a Fekete István-emlékszoba és a Tüskevár panoptikum.