Gróf Esterházy János

„Csak az a nemzet érdemes jobb sorsra és örök életre, amely meg tudja becsülni nagyjait, és amelynek mindig szem előtt lebeg azok példát adó munkássága."

„Ezen a földön születtem, szívem lelkem gyökere annyira ezen a földön él, hogy itt maradok köztetek, és veletek fogom átélni a rossz napokat is… mert ha másokat maradásra bíztatok, én sem mehetek el innét.”

„A mi jelünk a kereszt, nem pedig a horogkereszt.”

„A mi történelmünkből megtanulhattuk, hogy csak olyan törekvés jut diadalra, amelynek mártírjai vannak.“

„Esterházy Jánosról, a keresztény politikusról kell beszélnünk nap mint nap, mert általa mosható tisztára a »politikus« szitokszavunk. Ha őróla mondjuk: Ő a politikus, akkor mintha azt mondanánk: a közjó erkölcsös szolgája. Így válik minősíthetővé a mai közélet szereplője is: van-e benne legalább tizednyi az Esterházy János alapegységből? Mert tudnunk kell: Esterházy a tükrünk, a legfényesebb tükrünk. Általa keletkezhet egy hullámösszecsengés a tükörbe néző mai politikus egyénisége és meggyőződése, valamint Esterházy szellemi értékrendi és közéleti értéke között. [...] (Duray Miklós)


Galánthai gróf Esterházy János (Nyitraújlak, 1901. március 14. - Mírov, Csehszlovákia, 1957. március 8.) a felvidéki magyarság mártírja, hitvalló keresztény politikusa, az emberi- és kisebbségi jogok védelmezője.

Élettörténete

1901. március 14-én született a felvidéki Nyitraújlakon. Előkelő főnemesi családból származott. Emberi jellemének, életszemléletének kialakulásában nagy szerepet játszott családja, illetve azok a családi tradíciók, amelyek hosszú évszázadok során jellemző vonásává váltak a történelmi Esterházy családnak. Ősei ellenzéki magyar arisztokraták voltak. Dédapja az 1849-ben kivégzett báró Jeszenák János nyitrai kormánybiztos volt. Apja, idősebb Esterházy János 1905-ben bekövetkezett korai halála miatt édesanyja, a lengyel származású Tarnowska Erzsébet grófnő egyedül nevelte három gyermekét: Lujzát, Jánost és Máriát.

Domborműve Dunaszerdahelyen
Domborműve Dunaszerdahelyen

Élete első időszakának - és egész életére kiható - meghatározó élménye volt a lengyel édesanyától kapott mély istenhit. Kiskorától apja és anyja nyelvén beszélt, de szülőhelye és környéke magyar és szlovák lakosságának kultúráját is magába szívta.

Budapesten járt gimnáziumba és a kereskedelmi akadémiára, majd birtokaira vonult vissza gazdálkodni. Azok közé tartozott, akik nem akartak könnyen belenyugodni a trianoni döntésbe. Ott találjuk őt a soproni népszavazást kiharcoló diákok között, majd szülőhelyének védelmében tagja lett egy Nyitrán szerveződő szabadcsapatnak.

1919-ben, az új ország - az utódállamok között a sokak által legdemokratikusabbnak tartott Csehszlovákia - kormánya földreformot hirdetett, mellyel törvényi úton semmizték ki a magyar földbirtokosokat. Az Esterházy család birtokai mintegy 90 %-át veszítette el, a kiszabott magas adók - melyek csak a régi birtokosokra vonatkoztak, a megajándékozott újakra nem - pedig csak tovább fokozták a terheket. Az Esterházy család sok más arisztokrata-birtokos családdal együtt egzisztenciálisan is bizonytalan jövő elé nézhetett. Esterházy ennek ellenére a kisebbségi léthelyzetben maradást választotta, s nem költözött a család trianoni Magyarország területén fekvő birtokaira.

Esterházy János 1924-ben vette feleségül Serényi Lívia grófnőt. Házasságukból két gyermekük született, János és Alice.

Az önvédelem lehetőségeit keresve került kapcsolatba a magyar kisebbség szerveződő politikai pártjainak vezetőivel. Bátran állíthatjuk, a gazdasági kényszer, a szellemi és gazdasági kiszolgáltatottság sodorta őt politikai pályára. Esterházy az 1920-as évek közepén a magyarok visszaszorítását is magába foglaló „csehszlovakizmus" ellenzékeként lépett a közéletbe. Hamar felismerte, hogy a magyarságot erőszakos asszimiláció fenyegeti. Fiatalon, 1932. december 14-én lett az országos Keresztény Szocialista Párt vezetője. 1932-től az Egyesült Nemzetek keretében működő Csehszlovák Köztársasági Magyar Népszövetségi Liga elnökévé választották. A mindig jó kedélyű, a cigányzenét és a vigasságot kedvelő gróf már fiatalon a szlovákiai magyarság pártok feletti összefogásának lehetőségeit hirdette. Pályázatok kiírásával akarta ösztönözni egy olyan történelmi munka megszületését, amely nagyobb öntudatra sarkallja a kisebbségbe szakadt szlovákiai magyar közösséget. Így 1931-ben a Szent-Ivány Kúria ülésén 15 000 korona pályadíjat ajánlott fel egy magyar összefoglaló történeti munka megírására. Elsőként követelte magyar egyetem felállítását.

Szobra Kassán
Szobra Kassán

Arisztokrata származásához nem ragaszkodott, nem szerette, ha grófnak szólítják. Lelkes szervezőként a dél-szlovákiai magyar települések egész sorát járta be. Örömmel vette az egyszerű emberek szíves vendéglátását, s maga is kész volt azonnal a bajbajutottak segítségére sietni. Ilyen eset volt az 1932-es kárpátaljai nagy árvíz, amikor az árvíz-károsultak megsegítésére gyűjtést indított, maga is jelentős összeggel adakozva. (Kárpátalja akkor Csehszlovákiához tartozott.)

Az 1935-ös választásokon Kassáról bekerült a csehszlovák parlamentbe. Az első parlamenti beszédében hangzott el ez a mondat: „Bennünket, magyarokat senki sem kérdezett meg, amikor Szlovenszkóhoz csatoltak minket, ezért legalább azt elvárjuk, hogy kisebbségi, kulturális, gazdasági és nyelvi jogainkat a mindenkori csehszlovák kormányok száz százalékig megtartsák." Parlamenti munkájában az önrendelkezési jogért, nemzeti, vallási és kulturális téren a fejlődés biztosításáért harcolt, Szlovákia és Kárpátalja számára autonómiát követelt. A fennálló igazságtalan viszonyok kérlelhetetlen bírálója volt.

1936-ban a két magyar párt egyesült, amely egyesülésért, az erők összefogásáért Esterházy sokat tett. Ezt elismerve az új párt, az Egységes Magyar Párt ügyvezető elnökévé választották. Ez a párt Beneš elnök hatalmát a kormányoldalon kívülről szavazva megmentette. Ezért Beneš személyesen kívánta megkörnyékezni Esterházyt. Benes elnök a pártja számára kormányzati szerepet, neki magának pedig tárca nélküli miniszteri posztot ajánlott fel kormányában. Ő azonban ezt a nem mindennapi ajánlatot csak úgy vállalta volna el, ha orvosolják a magyarság sérelmeit. Erre azonban semmi esély sem volt, nevét pedig nem kívánta egy magyarellenes politikához adni. Ezért nem fogadta el a magas pozíciót. Csak azért támogatta Benest, mert szerinte még ő volt a kisebbik rossz, és kevésbé magyargyűlölő, mint más cseh politikusok.

1937 novemberében a prágai parlamentben ezt mondta: „Amíg nem szűnik meg az állami igazgatásban a velünk szemben alkalmazott szabotáló rendszer, intézményesen nincsenek biztosítva a békeszerződésben és az alkotmánytörvényben lefektetett jogaink, mindaddig folytatni fogjuk ellenzéki politikánkat, és nem szűnünk meg informálni helyzetünkről az európai közvéleményt." Időtálló mondat volt...

Szobra Budapesten a Gesztenyéskertben
Szobra Budapesten a Gesztenyéskertben

Az 1938-ban, az első bécsi döntés után, Kassa képviselőjeként a város átadásakor sokak meglepetésére bejelentette, hogy a visszacsatolás ellenére Szlovákiában marad az odaszakadt mintegy 65-70 ezer magyarral vállalva sorsközösséget. Tette ezt annak ellenére, hogy Magyarországon felsőházi bársonyszék és - minő hasonlóság - tárca nélküli miniszteri poszt várt volna rá. A város átadásakor mondott beszédének első mondataiban nyilvánosan kérte Horthy kormányzótól, hogy adják meg ugyanazokat a jogokat a szlovák kisebbségnek, amelyeket ő Prágától a magyaroknak kért. Szót emelt a magyar csendőrök brutalitása ellen is.

A szlovák parlamentben Esterházy János volt a hivatalos szlovák politika egyetlen ellenzéke. Konzervatív emberként egyaránt elutasította a bal- és jobboldali szélsőségeket. Sohasem vált az egész államberendezkedést egyre inkább meghatározó náci ideológia kiszolgálójává. („A mi jelünk a kereszt, nem pedig a horogkereszt” - mondotta.) Fábry Zoltán a fasizmus egyetlen szlovákiai ellenfelének nevezte.

A Tiso-féle szlovák állam diktatórikus politikai körülményei között nagy kitartással szervezte meg a magyar néptöredék saját hagyományaira épülő politikai és kulturális életét. A nagyrészt szórványban élő szlovákiai magyarság megmaradásának érdekében kidolgozta a „Magyar Család” jelmondatára épülő „Magyar Ház” programját. Hirdette az osztályon, felekezeten felüli nemzeti összefogás programját, amellyel ott és akkor még a baloldali értelmiségiek is egyetértettek. Magyar Házak nyílnak Pozsonyban, Iglón, Eperjesen, Nyitrán, Bártfán stb.

Rajta is múlt, hogy a magyarok 1938-ban nem vették át a szudétanémetek erőszakos módszereit: „A magyar kisebbségnek mindenképpen el kell kerülnie, hogy a legcsekélyebb szerepe legyen egy újabb háború kitörésében" - mondta. Az viszont nem rajta múlt, hogy a müncheni paktum felosztotta az országot, s a Felvidék egy részét visszacsatoló első bécsi döntésről sem kérdezték az ottani magyarokat. Peéry Dezső szerint: „Esterházy ellensége volt a csehszlovák köztársaságnak, de sohasem volt barátja az azt elpusztító fasiszta eszméknek".

A szlovák parlamentben 1939 decemberében így szólt: „A magam részéről nem mondhatok le semmilyen magyar jogról, különösen akkor nem, amikor ezeket a jogokat a Trianoni békeszerződés után kialakított Csehszlovák Köztársaságban nehéz harcok árán vívtuk ki." Fontos ez a mondat, mert utal Esterházy jogi gondolkodásmódjára: a szerzett jogokat nem lehet feladni és meg kell védeni.

Komáromi domborművén a börtönben meggyötört arca, alatta a rabszáma és háromnyelvű felirat
Komáromi domborművén a börtönben meggyötört arca, alatta a rabszáma és háromnyelvű felirat

Egyetlen magyar képviselőként többször tárgyalt a szlovák állam elnökével, Jozef Tisóval a magyar kisebbség jogairól. „Kemény, szigorú, következetes erkölcsisége" nyilvánult meg 1942. május 15-én, amikor a szlovák parlament egyetlen olyan képviselője volt, aki nem szavazta meg a zsidók deportálásáról szóló 68-as számú törvényt. Erről előzetesen tájékoztatta a szlovák parlament elnökét. Keresztény értékekre hivatkozva, lelkiismereti alapon hozta meg döntését, és a magyar közösség vezetőjeként utasította el a jogszabályt. Esterházy jól érzékelte a helyzetet, hogy a magyarokat is fenyegette a diszkrimináció a fasiszta Szlovákiában. „A zsidók kitelepítéséről szóló törvényjavaslat tartalmilag olyan, hogy azt semmiképpen sem tehetem magamévá, és nem szavazhatom meg. Legfiatalabb korom óta mindig zsidóellenes beállítottságú voltam, és az is fogok maradni, ami ellenben nem jelenti azt, hogy szavazatommal hozzájáruljak egy olyan törvényhez, mely minden isteni és emberi jogot lábbal tipor." Védelmébe vette az üldözött szlovákiai magyarokat, szlovákokat, cseheket és zsidókat. Esterházy János zsidók, csehek, szlovákok, lengyelek százainak segített a szökésben.

Élesen bírálta a totalitarizmusra berendezkedő szlovák politikai módszereket, a személyi kultuszt, a koncentrációs táborok felállítását, az állami erőszak és diszkrimináció egyre szaporodó megnyilvánulásait. Ezzel együtt mindvégig következetes hirdetője maradt a magyar-szlovák egymásrautaltságnak és sorsközösségnek. Máig kellően nem méltatott érdeme az, hogy ezeket a kérdéseket el tudta választani az aktuálpolitika mindennapi harcaitól, s bennük hosszú távra érvényes, követendő programot tudott mind a magyar, mind pedig a szlovák társadalom elé tárni.

Nyitraújlaki házában üldözött zsidókat bújtatott. Hamis útlevéllel számos üldözöttet (többségükben zsidókat) segített át Magyarországra. Magyarország 1944-es hitleri megszállása ellen memorandummal tiltakozott, melyet a pozsonyi svájci követségen keresztül juttatott el a szövetséges nagyhatalmakhoz.

Első felvidéki emlékműve Búcson
Első felvidéki emlékműve Búcson

Magyarország 1944. októberi német megszállása ellen memorandumban tiltakozott. 1944 karácsonyán a nyilasok Magyarországon letartóztatták és kényszerítették, hogy lemondjon pártvezetői tisztségéről. Miután ezt megtette, visszatérhetett Pozsonyba, ahol pártja egy emberként újból őt választotta meg vezetőjének.

Bár könnyen nyugatra menekülhetett volna, ahová hívták is volt politikustársai és több rokona, ismerőse, ő mégis maradt helyén, ahová a Jóisten állította. Visszatért Szlovákiába, az időközben mindent - csak a magyarság állítólagos bűneit - nem feledő Csehszlovákiába. Az év utolsó hónapjaiban a Gestapo körözést ad ki ellene, de nem hajlandó elmenekülni az országból.

„Ezen a földön születtem, szívem lelkem gyökere annyira ezen a földön él, hogy itt maradok köztetek, és veletek fogom átélni a rossz napokat is… mert ha másokat maradásra bíztatok, én sem mehetek el innét.”

Politikai bátorsága miatt támadták, meghurcolták, internálták. A háború vége felé háborúellenes megnyilatkozásaiért a Gestapo is hajtóvadászatot indított ellene. Menekülve, bujkálva vészelte át a háború utolsó időszakát.

Nem akart meghúzódni, nem kívánt hallgatni. A nyilvánosság elé lépett, nem maga miatt, hanem az üldözöttek sorsa miatti kesergésében. Szlovákiai magyar értelmiségiekkel együtt memorandumot készített, amelyben a csehszlovák hatóságok védelmét kérték a magyar lakosság üldözése, kibontakozóban lévő kollektív jogfosztottsága miatt. A memorandum átadása érdekében önként felkereste Pozsonyban Gustáv Husak belügyi megbízottat. E lépésével is hangsúlyozni kívánta: bűntelennek tartja magát, s azért jelentkezik, hogy a hatóság ne feltételezhesse róla, hogy rejtőzködik vagy szökni akar. Husák, aki később az ötvenes években néhány évig elvtársai jóvoltából egy börtönben raboskodott Esterházyval, a látogatást megköszönte, majd letartóztatta a grófot. Legközelebbi hozzátartozóit, feleségét, gyermekeit soha többé nem láthatta. A szovjet belügyi szervek tíz pozsonyi magyarral együtt 1945 júniusában Moszkvába hurcolták, ahol koholt vádak alapján 10 év javító munkatáborra ítélték. A Gulágok poklát megjáró Esterházy a sarkkörön túl végzetes tüdőbetegséget kapott, egészségi állapota 1948 végére válságosra fordult.

Bár ezidáig sem Szlovákia, sem Csehország nem rehabilitálta, legalább a motoli temetőben a kommunizmus áldozatainak emlékművén az egyik név Esterházy Jánosé
Bár ezidáig sem Szlovákia, sem Csehország nem rehabilitálta, legalább a motoli temetőben a kommunizmus áldozatainak emlékművén az egyik név Esterházy Jánosé

Közben - távollétében - Pozsonyban 1947. szeptember 16-án a Csehszlovák Köztársaság felbomlasztásának és a fasizmus kiszolgálásának hazug vádjával kötél általi halálra ítélte őt a Pozsonyi Szlovák Nemzeti Bíróság. A vád szerint az általa vezetett szlovákiai magyarság bomlasztotta fel a csehszlovák államot, személyében a magyarságot marasztalták el. Családja szétszóródott. Édesanyjának és nővérének sikerült Nyugatra menekülnie. Felesége gyermekeivel Magyarországra költözött. Gyermekeinek viszontagságos körülmények közepette ugyancsak sikerült Nyugatra távozniuk. A csehszlovák hatóságok kikérőt adtak át a Szovjetuniónak, hogy végrehajthassák rajta a halálos ítéletet. A szovjetek a súlyos beteg Esterházyt 1949-ben szolgáltatták ki a csehszlovák szerveknek. Hazatérte után az akkor még Szlovákiában élő húga, Mária és néhány ügyvéd ismerőse kegyelmi kérvényt adott be a csehszlovák államelnöknek, Klement Gottwaldnak, aki a halálos ítéletet „kegyelemből” életfogytiglanra változtatta.

Az ítéletmódosításkor kórházi kezelés miatt egy ideig Pozsonyban őrizték, ahol szökése elő volt készítve. Az előre eltervezett akció végrehajtását Esterházy azonban ismét elutasította, mondván, ő nem bűnös, nincs mi elől elszöknie. Ezt követően a súlyos beteg Esterházy Csehszlovákia majdnem minden börtönében raboskodott. Az állandó áthelyezésekre azért volt szükség, mert nézeteivel úgymond „károsan befolyásolta rabtársait”. A róla érkező hírek szerint már a Gulágon is fogolytársai lelki támasza volt. Otthon ugyanúgy néma méltósággal viselte sorsát. Kegyelmet, könnyítést soha nem kapott, mivel „fogva tartása még nem érte el célját, átnevelésének megvalósulását”. Az utolsó pillanatig bízott abban, hogy az igazság az ő esetében is győzedelmeskedni fog, és rabtartói szabadon engedik. 1955-ben a Csehszlovákia felszabadulásának 10. évfordulójára adott általános amnesztia jegyében büntetését 25 évre mérsékelték, de ebbe nem számították bele a Gulágban eltöltött éveit.

A várbörtön mellett felállított jelképes síremléke
A várbörtön mellett felállított jelképes síremléke

Börtönében az 1956-os magyar forradalom híre még visszaadta számára a szabadság reményét, de november 4-e után állapota rohamosan rosszabbodott. Életének utolsó napjaiban, súlyos betegségében kérte, szállítsák a nyitrai börtönbe, hogy szülőföldjén halhasson meg. Ezt a kérését is megtagadták. Csehszlovákia legkegyetlenebbnek tartott politikai börtönéből, a mírovi politikai foglyok börtönéből jövő utolsó üzenetének tartalma ez volt: átadta magát Isten akaratának, szenvedéseit, életét felajánlotta a magyarság fölszabadulásáért.

1957. március 8-án, 56 éves korában, 12 évnyi rabságban eltöltött súlyos szenvedés után halt meg a mírovi politikai foglyok börtönében. A börtönparancsnok nem adta ki hamvait a családnak. Halála után azonnal elhamvasztották, kiadatását ekkor sem engedélyezték. Csak hosszú idő múltán, fél évszázaddal halála után vált ismertté, hogy a mírovi börtönben súlyos betegen elhunyt politikus hamvait a motoli temetőben létrehozott, korábban eltitkolt tömegsírban helyezték el, amely a 90-es évek elejétől lett a kommunizmus áldozatainak tiszteletbeli emlékhelye.

Mírovban az utolsó temetésre 1955. november 10-én került sor. Ezután az itt elhunyt rabokat Olmützben elhamvasztották és az urnákat a prágai pankráci börtönben lévő központi tárolóban helyezték el, ahonnan 1965-ben a motoli temető közös sírjában hantolták el őket titokban és névtelenül. Ez egy titkos sír volt. Nem jelent meg erről sehol semmiféle hír. Az urnákat egyszerűen elásták a földbe. Csak a kilencvenes évek elején vált ez a hely tiszteletbeli emlékhellyé.

A hamvak exhumálása ma már kizárt. A tömegsírban a több mint négy évtized alatt az urnák szétestek, a hamvak szétmállottak, összekeveredtek. Ennyi idő után már lehetetlen Esterházy hamvait elválasztani a többi áldozat hamvaitól.

Esterházy János végakarata mégis teljesülhet a neki szentelt emlékévben. A mártír politikus tömegsírban nyugvó hamvai hatvan évvel halála után, 2017. szeptember 16-án a jelképes újratemetésével hazatértek szülőföldjére. Ünnepélyes megemlékezés és egyházi szertartás keretében az e célra épített Szent Kereszt Felmagasztalása-kápolna sziklabarlangjában helyezték végső nyugalomra. A remények szerint kegyeleti emlékhellyé, zarándokhellyé válhat a világ bármely részén élő magyarok számára. Esterházy János hagyatékából összeállított emlékmúzeumot nyitottak. Az itt megtekinthető állandó tárlat a „Sem gyűlölettel, sem erőszakkal” mottót viseli.

Boldoggá avatását több szervezet kezdeményezte.

Esterházy János gyűlölte az erőszakot, antifasiszta és antikommunista volt. Politikáját magyarsága, keresztény humanizmusa, demokrata volta határozta meg, a 20. század gerinces, önfeláldozó magyar politikusai közé tartozik. Nem forgott ide-oda, nem kereste senki kegyét, hanem tette, amit szerinte ott és akkor tennie kellett.

1993-ban Göncz Árpád kérésére az orosz legfelsőbb bíróság Esterházy ítéletét semmisnek mondta és rehabilitálta. A lengyel második világháborús menekültek támogatásáért Lengyelországtól megkapta az egyik legmagasabb posztumusz kitüntetést. Az ezredforduló táján Izrael is elismerte, nagyra tartotta Esterházy Jánosnak a holokauszt idején tanúsított magatartását. Simon Wiesenthal személyesen tanúsította, hogy írásos dokumentumok bizonyítják: a gróf sok zsidó családot mentett meg a pusztulástól, és sokan neki köszönhetik, hogy nem hurcolták őket haláltáborokba. A Jad Vasem Intézet szerint Esterházy János minden kritériumnak megfelelt ahhoz, hogy a Világ Igaza elismerést megkaphassa. Egyetlen feltétel volt csupán, annak a társadalmi bizottságnak, amelyhez Szlovákia is tartozik, jóvá kellett volna hagynia. Az úgynevezett csehszlovák bizottság azonban nem járult hozzá.

A Szent Kereszt Felmagasztalása-kápolna - a végső nyughely
A Szent Kereszt Felmagasztalása-kápolna - a végső nyughely

A lengyel menekültek érdekében a második világháború idején kifejtett tevékenységéért, illetve a lengyel emigráns kormány miniszterelnök-helyettesének, Kazimierz Sosnkowski tábornoknak Magyarországon keresztül Nyugatra szöktetésében való közreműködéséért 2009 márciusában posztumusz a Polonia Restituta lengyel kitüntetést adományozták. 2011 júniusában pedig mellszobrot állítottak emlékére a lengyel főváros Ursynów kerületében.

Rehabilitációja mind Csehországban, mind Szlovákiában máig késik. Ha őt rehabilitálják, akkor az egész felvidéki magyarsággal ezt kellene tenni, és akkor a benesi dekrétumok sem tarthatók. A gróf rehabilitálása a második világháború eredményeit kérdőjelezné meg, beleértve a határok megváltoztatását… gondolják még ma is mértékadó körök. Még mindig van olyan erő, amely azt szeretné, hogy Esterházy János és a hozzá hasonlatos politikusok emlékét a feledés homálya fedje. Bár némi változást azért az elmúlt évek hoztak - ahogyan ezt az oldalon megjelenő képek is tanúsítják - az egyre gyarapodó megemlékező alkotások formájában.