Megindul az önálló magyar bankjegy kibocsájtás

Magyarországnak a mohácsi vészt követően nem volt saját pénzrendszere, így későbbi fejlődését az ebből fakadó rendezetlen pénzügyi helyzet jelentős mértékben akadályozta. A magyar ipar- és kereskedelem csak nagyon nehezen és drágán juthatott pénzhez.

Mária Terézia 1772-ben elrendelte hitelpénztár felállítását Magyarországon, melynek feladata volt többek között az államkincstár és a magánszemélyek kölcsönszükségleteinek a kielégítése, de lényeges változást ez nem eredményezett. 1807-ben törvény útján hivatalosan is eltörölték az önálló magyar pénzrendszert, és az úgynevezett konvenciós német forintot, a rénusi forintot tették meg hivatalos pénzzé. Miután ilyen konvenciós német forintból nem volt elég forgalomban, ezért Mária Terézia engedélyezte a bankócédulák, azaz a papírpénz kibocsátását. De Ausztria kormányai visszaéltek a papírpénzbe vetett bizalommal. A napóleoni háborúk idején annyi papírpénzt nyomtattak, hogy kétszer is le kellett értékelni őket. Miközben a pénzveréshez szükséges nemesfém nagy része Magyarországról került Bécsbe, Magyarországnak ebbe mégsem volt semmi beleszólása. Ugyanakkor neki kellett viselnie az elértéktelenedés következményeit, mivel mezőgazdasági terményeiért csak ezt a gyors ütemben elértéktelenedő papírpénzt kaphatta ellenértékként. Bankhitel is csak a birodalom nyugati felén volt. Magyarországnak nem volt váltójoga és így az itt élő gazdálkodó nem kapott váltóhitelt. E probléma megoldására született Széchenyi Hitel című munkája, melynek az adta meg az apropóját, hogy 1828-ban még ő sem kapott hitelt birtokai modernizálására.

Az egész Európán végigsöprő forradalmi megmozdulások hatására a király 1848. április 11-én szentesítette azokat a törvényeket, amelyek lerakták a kapitalista modernizáció alapjait Magyarországon. A felelős magyar kormány, amelyben Kossuth Lajos lett a pénzügyminiszter, üres államkasszát és megbénított üzleti életet vett át.

A bécsi Rothschild ház hajlandó lett volna hitelezni a magyar kormánynak, de cserébe azt követelte, hogy az ismerje el az ő bankjegykibocsátó-monopóliumát Magyarország területén és fizessen kamatot ezután a pénz után. Kossuth ezt elutasította és az önálló magyar pénzrendszer mellett döntött. 1848. június 17-én szerződést kötött a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankkal önálló magyar bankjegy kibocsátására. Augusztus 5-én jelentették be az ún. Kossuth-bankók első címletének, a kétforintosnak forgalomba hozatalát. A tényleges pénzforgalom augusztus 13-án indult.

Az összesen 12,5 millió forint értékű egy- és kétforintos bankjegy kibocsátásával a kormány a pénzintézetet bízta meg. A megállapodás szerint az állam letétbe helyezett 5 millió forint értékű nemesfémet az összesen 12,5 millió forint értékű bankjegy fedezeteként. A bank 1848. június 29-én tartott közgyűlésén Ürményi Ferenc elnök bejelentette: az intézet banjegykibocsátó bankká alakult át, ezzel önálló magyar jegybank jött létre. Az elnök lemondott tisztéről, helyére Valeró Antal nagykereskedőt választották meg, aki a bankkormányzói címet kapta. A bankjegynyomda felszerelésével és vezetésével a kormány Landerer Lajos nyomdászt bízta meg, aki a szükséges gépek többségét Angliából szerezte be.

A pénzintézet 1848. augusztus 13-án hozta forgalomba az ún. Kossuth-bankók első címletét, a kétforintost. Ezt követte október 6-án az egyforintos bankó, Kossuth Lajos pénzügyminiszter aláírásával. Az országgyűlés újabb bankjegyek kibocsátására 1848. augusztus 26-án 61 millió forintot szavazott meg: a szeptember 1-jei keltezésű ötforintos szeptember 6-án, a százforintos november 7-én, a tízforintos papírpénzek pedig 1849. március 24-én kerültek forgalomba. Ezeknek azonban már nem volt nemesfém fedezetük, alapjukat csupán államhitel fedezte. Az értéktelenedés ellenére az 1848 nyarától kialakított pénzrendszer a magyar szabadságharc anyagi alapja maradhatott, az ország polgárai ugyanis bizalommal, a függetlenség jelképeként fogadták a Kossuth-bankókat. 1849 márciusától az újra osztrák kézre került területeken kivonták a forgalomból a Kossuth-bankókat, a szabadságharc leverése után pedig az ország több városában - így Pesten is - nyilvánosan elégették azokat. Az 1867-es kiegyezésig újra az Osztrák Nemzeti Bank által kibocsátott bankjegyek voltak érvényben.

Forrás: mult-kor.hu