- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Januári jeles napok
- Bocskai István erdélyi fejedelem
Bocskai István erdélyi fejedelem
szabadságát minden aranynál feljebb becsüljük."
„Gyakorlati ember volt... a kormányzás művészetéről sem írt latin nyelvű tudós könyvet,
mint a fejedelmi kancellár. Mégis - vagy éppen ezért - politikai látókörben,
a lehetőségek és a lényeg fölismerésében mindnyájukat fölülmúlta."
„A kezdődő század legbiztosabb politikai érzékű magyarja... az ármányok világából kivétetett.”
„Szemét a magyarságra függesztette, a magyar állam egységének megvalósításáért indult harcba”
„Az erdélyiek és magyarországiak mindenben oltalommal, segítséggel legyenek egymáshoz,
mert tudott dolog az, hogy a visszavonással nagy birodalmak is elromlanak,
viszontag az egyezséggel a kicsinyek is nagyra nevelkednek.
Kismarjai Bocskai István (Kolozsvár, 1557. január 1. - Kassa, 1606. december 29.) magyar államférfi, Bihar vármegye főispánja, 1605 és 1606 között Erdély fejedelme. A három részre szakadt Magyarország egyik jelentős hadvezére és az Erdélyi Fejedelemség további jövőjét meghatározó politikai vezető.
Középbirtokos család sarja, bocskói Bocskai György és lekcsei Sulyok Krisztina hatodik gyermeke.
Az apa bár nem tartozott a főrendek közé, a királyi Magyarországon és Erdélyben egyaránt szerteágazó rokonsága (Báthoriak, Dobók, Rákócziak, Lónyayak, Barcsayak) révén nagy tekintélynek örvendett. Birtokai az Erdélyi fejedelemség és a Királyi Magyarország hadainak ütköző pontján, Biharban terültek el. Így nem meglepő, hogy Bocskai Györgyöt hol Ferdinánd, hol János király szolgálatában láthatjuk. Az apa nagy gondot fordított István fiának neveltetésére. Gyerek és ifjú éveit a császári udvarban töltötte. A tízéves gyermeknek apja Bécsben még külön tanulószobát is berendezett. István hónapokon át együtt tanult a legelső magyar családok gyermekeivel. Tizenegy-tizenkét évesen az udvari nemes apródok közé került, ahol együtt nevelkedett a nálánál négy évvel idősebb Rudolffal, a későbbi magyar királlyal és német-római császárral. Neveltetésüket maga a király szabályozta, hogy apródjai a nemesi jó modor és erkölcs elsajátítása közben „megtanuljanak nékünk engedelmes hűséggel szolgálni”.
1576-ban visszatért az erdélyi fejedelmi udvarba. Huszonnégy évesen a fiatal Báthory Zsigmond egyik tanácsosa lett 1592-től váradi főkapitány és Bihar vármegye főispánja. A törökellenes csoportosulás vezetőjeként nagy szerepet játszott abban, hogy Erdély 1595-ben a török ellen a Habsburgokkal kötött szövetséget, s bekapcsolódott a tizenöt éves háborúba. Unokaöccse, Báthory Zsigmond fejedelem nevében ő kötötte meg a török elleni szövetséget II. Rudolf császárral, ahogy a törökkel való szakítást ellenző politikai párt megtörésében is ő volt a fejedelem fő támasza. 1595-ben fővezérlete alatt az erdélyi és havasalföldi haderő Gyurgyevónál nagy győzelmet aratott a török seregen. Az ígért császári segítség azonban elmaradt, Erdély pedig egymaga a török erejének nem tudott ellenállni. Báthory lemondott, a fejedelemség területe csatatérré vált és szinte teljesen elpusztult.
Később Báthori András fejedelem perbe fogta, ám őt Mihály havasalföldi vajda legyőzte. Az erdélyi főurak megbuktatták Mihályt, a lécfalvi országgyűlés elkobozta Bocskai birtokait, száműzte őt és visszahozta Báthori Zsigmondot. Bocskai addig Rudolf prágai udvarában élt, 1602-ben tért haza bihari birtokaira. Amikor 1602-ben Bocskai István tiltakozott Basta tábornok rémuralma ellen, a Habsburgok perbe fogták, Prágába internálták és csak két év múlva engedték haza. A Habsburg uralomból kiábrándulva bihari birtokaira húzódott vissza. A török területre menekült bujdosók nevében Bethlen Gábor arra biztatta, hogy álljon egy Habsburg-ellenes felkelés élére, s ehhez a török szövetségét helyezte kilátásba.
1604 októberében - a hajdúk és a hozzájuk csatlakozó jobbágyok élén - megindította az idegen uralom elleni szabadságharcot. Egész Erdély és Magyarország támogatja. Az erdélyi vármegyék és a székelyek Bocskait már 1605 február 21-én Nyárádszeredán, a magyarországi rendek pedig április 17-én Szerencsen Magyarország és Erdély fejedelmévé kiáltják ki. E méltóságában a török szultán Budára küldött athnámejával megerősíti, sőt királyi koronát is ajándékoz számára. 1605 végére Magyarországnak a töröktől el nem foglalt része és Erdély a fölkelők birtokában volt. A török barátságát Bocskai megtartja, de a királyi címet és méltóságot elutasítja magától. A kínált szövetséget elfogadta, de a Habsburgokkal való megegyezésre törekedett.
Rudolf végül tárgyalásokra kényszerült. Bocskai is a békére hajlott, egyrészt azért, mert a szabadságharc eredményeit veszélyeztette a felkelők táborán belül a hajdúk és a nemesek egyre élesedő ellentéte, másrészt pedig azért, mert nem akarta magát a török karjába vetni, ami pedig elkerülhetetlen lett volna, ha szakít a Habsburgokkal.
A mozgalmának eredményeként 1606-ban megkötötték a bécsi békét, mely a nemzet jogait teljesen biztosította. A békében Rudolf újra megerősítette az alkotmányt és a protestánsok szabad vallásgyakorlatát. Bocskait elismeri Erdély fejedelmének s megerősíti az erdélyi rendek fejedelem választási jogát. A hét tiszai vármegyét (Szabolcs, Szatmár, Bereg, Borsod, Abaúj, Zemplén, Ugocsa) Bocskai élete tartamára Erdélyhez csatolta.
Az ugyanabban az évben megkötött, és Bocskai által közvetített zsitvatoroki béke a török elleni tizenöt éves háborúnak is véget vetett. Szabadságharcának győzelme után, győzelmeinek kivívóit, a hajdúk zömét kiemelte a földesúri fennhatóság alól, és közösségi kiváltságokkal, katonáskodási kötelezettséggel a hajdúvárosokban telepítette le saját birtokán, ahogy a székelységnek is biztosította korábbi kiváltságait.
Bocskai nem sokáig élvezhette nagy vívmányait, nem kevéssel reá, ugyanazon évben, állítólag Kátay Mihály kancellárjától megmérgezve, meghalt. Bocskai hívei Kátayt ezért a kassai piacon felkoncolták. Földi maradványait 1607. február 22-én Gyulafehérváron helyezték el "János király fia mellé". Koporsójával együtt a brassóiaktól kapott koronát is a sírba tették. Tasnádi Mihály püspök, magyarigeni lelkész a temetésen elhangzott gyászbeszédében Bocskai emberi és vezetői nagyságát így méltatta: „Mert nincs semmi olyan hatalmas, olyan erős és a tisztes dolgok kiforgatására annyira felszerelt erő, mely az elenyészhetetlen és a megsemmisíthetetlen erényt megronthatná és eltörölhetné." Mostoha és változatos történelmünk során megszámlálhatatlanul sok emlék elpusztult, ez történt a fejedelem sírjával is. Elveszett sírja helyét 400 évvel halála után a székesegyházban kőtáblával jelölték meg.
Bocskai István fejedelem uralkodása nevezetes korszaka Magyarország történetének. A bécsi béke oly vívmány volt, mely megalkotóját történelmünk legnagyobb alakjainak egyikévé avatta.
Politikai végrendeletében a független Erdély fenntartását kötötte utódai lelkére, amelyik kedvezőbb külpolitikai körülmények közt majd megvalósíthatja a szultán és a császár birodalma közt az ország egységét és a nemzeti királyságot.
„Én Bocskai István, Istennek kegyelmességéből Magyarországnak és Erdélynek fejedelme, székelyeknek ispánja... mint nemzetemnek, hazámnak igaz jóakarója, fordítom elmémet a közönséges állapotnak elrendelésére és abból is az én tanácsomat, tetszésemet, igazán és jó lelkiesmérettel (meghagyom) megírom, szeretettel intvén mind az erdélyieket és magyarországi híveinket az egymás közt való szép egyezségre, atyafiúi szeretetre. Az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiakat, hogy az erdélyieket el ne taszítsák, tartsák ő atyafiainak és ő véreknek, tagjoknak.…Valameddig pedig a magyar korona ott fenn, nálunknál erősebb nemzetségnél a németnél lészen, és a magyar királyság is a németeken forog, mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani, mert nékik javokra, oltalmokra lészen. Ha pedig Isten adná, hogy a magyar korona Magyarországban magyar kézhez kelne egy koronás királyság alá, úgy az erdélyieket is intjük: hogy attól nemhogy elszakadnának, vagy abban ellent tartanának, de sőt segéljék tehetségek szerént és egyenlő értelemből azon korona alá, a régi mód szerént, adják magokat. ”
Emlékezete
Bocskai István fejedelem uralkodása nevezetes korszaka Magyarország történetének. Az ő harca volt az első magyar szabadságharc, melyben a nemzetet egy zászló alá tudta toborozni. Bocskay István nemes alakja, példaszerű élete, önzetlen hazafiassága becses tanulság minden idők magyarjának.
Bocskai István az egyetlen magyar fejedelmünk, akinek tiszteletére nyugaton a genfi Reformáció-Emlékművén szobrot állítottak, s amely alatt „domborművek ábrázolják azokat a pillanatokat, amikor a vallásszabadság ügyét képviseli." Az emlékmű felirata Bocskai szobra alatt egyik jelmondata: „Hitünknek, lelkiismeretünknek és régi törvényeinknek szabadságát minden aranynál feljebb becsüljük."
Számos közterületet, utcát, teret neveztek el róla. Az ő emlékére a hajdúk fejfedőjét Bocskai-sapkának nevezik. A budapesti Hősök terén álló szobra alatt lévő dombormű felirata: „Bocskai hajdúi harcban a császári zsoldosokkal”. A budapesti szobor hasonmását Debrecenben 1906. november 26-án avatták Bocskai István fejedelem tiszteletére a bécsi békekötés 300 éves évfordulóján. Az eredeti szobor Holló Barnabás alkotása, a másodpéldány kiöntése Hirmann Ferenc munkája. A szobor talpazatát és az azt díszítő félalakos hajdúvitéz figurákat Tóth Árpád költőnk édesapja, Tóth András szobrász készítette.