Bercsényi László

Székesi gróf Bercsényi László Ignác (francia nyelvű formában: Ladislas Ignace de Bercheny, (Eperjes, 1689. augusztus 3. - Luzancy, Franciaország, 1778. január 9.), II. Rákóczi Ferenc testőrségének századosa, Franciaország egyetlen magyar származású marsallja. A francia szolgálatba szegődött fiatalember négy évtized alatt érte el a királyság legmagasabb katonai pozícióját. A huszárság kiképzésével jelentős reformokat hajtott végre XV. Lajos hadseregében.

Gróf Bercsényi László 1689. augusztus 3-án született a Rákóczi-szabadságharc főgenerálisa, Bercsényi Miklós és első felesége, homonnai Drugeth Krisztina fiaként.

Kétéves volt, amikor elveszítette anyját. Rokonoknál nevelkedett Galgócon, majd apja újabb házasságát követően a család Ungvárra költözött. Gyakori vendégük volt az apa jó barátja, a nagyságos fejedelem, II. Rákóczi Ferenc. Idősebb Bercsényi a bécsújhelyi fogságából megszökött Rákóczit Lengyelországba is követte. A fiút a bécsi udvar a kassai jezsuitákhoz adta. László a szabadságharc kitörésekor megszökött innen, de elfogták és hadifogolyként bántak vele. Egy év múlva szabadult. Bekerült a fejedelem udvari iskolájába. Fiatal kora ellenére Bercsényi tevékenyen részt vett a Rákóczi-szabadságharc hadműveleteiben. Katonai szolgálatát 1708 júliusában kezdte meg a nemesi testőrségben mint kornétás, majd vicehadnagy. A sztrazsnicai csatában esett át a tűzkeresztségen, augusztusban pedig már hősként ünnepelték: Trencsénnél egyike volt a lováról lebukó fejedelem megmentőinek.

A szabadságharc végén futárszolgálatot vállalt a Nagy Péterrel tárgyaló Rákóczi és a Pálffy Jánossal alkudozó Károlyi Sándor között. A szatmári béke után Bercsényi Rákóczival Lengyelországba ment. Még azután is vele tartott, hogy Rákóczi útjai elváltak a fiatalember édesapjától. A fejedelem megbízásából tájékozódott a porosz udvar szándékairól. Rákóczi 1712-ben Franciaországba küldte XIV. Lajoshoz. A fejedelem ajánlására a napkirály rangja megtartásával Bercsényit egyik legelőkelőbb alakulatába, az I. "szürke" lovas-muskétás századba helyezte. 1712 decemberében az ifjú magyar áthelyezését kérte a spanyol örökösödési háborúban a Habsburg-sereggel küzdő, nagyrészt magyarokból álló Ráttky-huszárezredbe. A németalföldi hadszíntéren mutatott hősiességének köszönhetően pedig 1714-re már alezredessé lépett elő.

Vajai szobra
Vajai szobra

Karrierjében fontos szerepet játszott, hogy a franciák komoly erőfeszítéseket tettek a Habsburgok által alkalmazott könnyűlovas harcmodor meghonosítására, ami a nomád hagyományokat mélyen legbelül megőrző Magyarországról származott. Bercsényi hazánk fiaként nem csak hősiessége, hanem hadi ismeretei révén is komoly megbecsülésnek örvendett. Néhány éven belül - már XV. Lajos alatt - ezredessé lépett elő. Megkapta az egyik legnagyobb francia kitüntetést, a Szent Lajos-rend lovagkeresztjét. Megjárta Rodostót is, de az osztrák-török háborúban elszenvedett török vereség után visszatért francia földre. 1720-ban engedélyt kapott arra, hogy maga is huszárezredet verbuváljon nagyrészt törökországi magyar bujdosókból a francia király számára. A Törökországban verbuvált 300 kuruc segítségével felállított első franciaországi huszárezred mindmáig a francia hadsereg egyik legelőkelőbb alakulatává vált.

Az 1720-as években Bercsényi a Franciaországban élő, trónját vesztett lengyel király, Leszniczky Szaniszlónak, XV. Lajos apósának lett első kamarása, majd kormányzója. Nemességét honosították, birtokot kapott. 1726. május 24-én megnősült: feleségül vette Anne-Catherine Girard de Wie-t, házasságukból 12 gyermek született.

Katonái élén részt vett az 1733-1735-ös lengyel örökösödési háborúban. 1738-ban megkapta a generális rangot. 1740-ben megpróbálkozott a magyarországi hazatéréssel, de próbálkozása meghiúsult. Az 1741-48-as osztrák örökösödési háborúban a Habsburg-hadak ellen vonuló francia hadseregbe kérte beosztását. Huszárai fedezték az 1745-ös csehországi francia visszavonulást. Kimagasló tetteiért az aacheni béke megkötése után elnyerte a Szent Lajos-rend nagykeresztjét. Az uralkodó az ő felügyelete alá rendelte a teljes francia huszárságot. 1744-ben altábornagyi rangot kapott. Az uralkodónál oly nagy kegyben járt, hogy XV. Lajos engedélyezte számára a magyar huszártábornoki egyenruha viselését.

Sírja Luzancy templomában
Sírja Luzancy templomában

1748-ban kinevezték Commercy hercegség kormányzójává, 1753-ban pedig megkapta a Szent Lajos-rend nagykeresztes vitéze címet. Ilyen elismerések után már-már törvényszerű volt, hogy a hetvenedik életévéhez közeledő katona - idegen származása ellenére - elnyerte a legmagasabb katonai méltóságot, vagyis 1758-ban ő lett Franciaország marsallja. Egy év múlva vezéróbester lett, azaz rangidős az összes huszárparancsnok között. Paradox módon ebben a pozícióban éppen Bercsényi László koordinálta az Ausztriával szövetségben vívott hétéves háború hadmozdulatait, ennek ellenére azonban hiába várta a Habsburgoktól családja egykori birtokainak visszaadását.

Bercsényi pályája csúcsán - mivel akkor már Bourbon-Habsburg szövetség volt - 1759-ben nyugdíjazását kérelmezte. Hamarosan minden tisztségéből visszavonult, és jó barátja, Leszczynski Szaniszló egykori lengyel király birtokán, majd saját kastélyában élt. A grófot, aki a Rákóczi-emigráció tagjai közül a legfényesebb pályával büszkélkedhetett, matuzsálemi korban, 1778. január 9-én érte a halál a Párizs közeli Luzancyban. Két ország hőseként helyezték őt végső nyugalomra. Az általa felállított, a nevét viselő huszárezred tulajdonjoga előbb két fiára, majd a francia forradalom után a népre szállt és az 1. hadrendi számot kapta. A lovasfegyvernem megszűnése után az 1. francia ejtőernyős tarbes-i ezred vette fel Bercsényi László nevét, a dél-franciaországi Tarbes városában található Európa egyetlen huszármúzeuma is. Magyarországon a Magyar Honvédség szolnoki, 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalja viseli a magyar-francia huszárparancsnok nevét, akinek szobra a vajai Vay Ádám Múzeum kertjében látható.