Benárd Ágost

Vitéz Benárd Ágost
Vitéz Benárd Ágost

„Egész magatartásommal dokumentálni akartam, hogy a reánk kényszeritett aláírásnak a magam részéről egyéb fontosságot nem tulajdonítok, azt nem ünnepélyes aktusnak, hanem reám nézve személy szerint és elsősorban nemzetemre nézve reánk kényszeritett és így minket nem kötelező, megalázó aktusnak tekintettem.

A nemzetközi sajtó képviselői előtt tett nyilatkozatomban rögtön az aláírás után kijelentettem, lehetetlennek tartom, hogy egyetlenegy magyar ember is magára nézve ezt az aláírást kötelezőnek tekintse. Erre felszisszentek, és azt mondták, hogy már értjük, miért írta alá Excellenciád olyan nonchalance-szal a békeszerződést."

(Benárd Ágost visszaemlékezése az aláírás tizedik évfordulóján)



Vitéz Benárd Ágost (Budapest, 1880. január 3. - Balatonkenese, 1968. június 22.) orvos, keresztényszocialista politikus, a trianoni békeszerződés egyik aláírója az első világháborúban vesztes Magyar Királyság képviselőjeként.

Édesapja, Benárd Lajos miniszteri tanácsos volt, aki 1877. július 22-én Schönbrunnban I. Ferenc József magyar királytól „szilvágyi” előnévvel magyar nemességet és címeradományt kapott. Az adományozó oklevél tanúsága szerint ekkorra már Benárd Lajosnak 1. feleségétől: br. Testa Augusztától két gyermeke (Ágost Adolf és Lajos Antal), 2. feleségétől: Greschke Máriától négy gyermeke (Jenő Mihály Ferenc Mária, Artúr Elek Mária Ferenc, Mária Leonie Katalin és Klára Matild Alojzia), 3. feleségétől: Gáspár Emíliától egy gyermeke (Emil Endre) született. A legidősebb gyermek, Ágost Adolf időközben meghalt, így kapta a később született újabb gyermek ismét az Ágost nevet.

A Benárf család nemesi címere
A Benárf család nemesi címere

Ágost a budapesti piarista gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. 1905-ben a budapesti egyetemen orvosi oklevelet szerzett. Már egyetemista évei alatt bekapcsolódott a politikai életbe. Vezető szerepet játszott az egyetemista ifjúság keresztényszocialista mozgalmaiban. 1901-ben ő vezette azt az akciót, melynek eredményeként a budapesti egyetem tantermeiben kifüggesztették a keresztet. Az orvosi diploma megszerzése után belgyógyász és sebészgyakornok volt az egyetemi I. belgyógyász-klinikán. 1907-től 1909-ig a sebészeti klinikán volt műtőnövendék. 1909-ben tanulmányutat tett Nyugat-Európában és hosszabb időt töltött Lorenz professzor bécsi klinikáján. Hazatérve 1910-től a budapesti I. kerületi (Kelenföld, Lágymányos) Központi Munkásbiztosító Pénztár sebészeti osztályán működött segédorvosként, majd alorvosként, 1913-tól már főorvosként.

A Csonka János által konstruált, négyhengeres, nyolc lóerős kisautók egyikét, amelyből 14 db készült, 1911-ben ő vásárolta meg. Bár a többi gépkocsi közül 12-őt a m. kir. posta vett meg, a járművet Benárd vásárlása miatt a kortársak mégis „doktor kocsi”-ként emlegették.

A biztosítónál betöltött állása jelentősen hozzájárult orvosi tudásának széleskörű kibővítéséhez és gyakorlati ismereteinek elmélyítéséhez. Mindennek rövidesen nagy hasznát vehette, ugyanis az első világháború kitörésekor bevonult és összesen ötven hónapot töltött harctéren, mint ezred törzsorvos. Nevéhez több sikeres hadi cselekmény fűződik. 1914. október 10-én Galíciában önkéntes felderítés során 17 fős huszár harccsoportjával behatolt az oroszok által megszállt Urzejowice faluba és ennek során 300 ellenséges katonát ejtett foglyul. 1914. november 5-én a második galíciai visszavonulás során az aláaknázott przeworski vasúti hídon átlovagolva elkerülte a hadifogságot. 1914. december 8-án Bodsanov községnél a legnagyobb ellenséges tűzben, saját életének kockáztatásával mentette meg a súlyosan sebesült Tóthvárady-Asbóth Ödönt. A szabadkai 4. népfelkelő huszárezred századosának elvérzését sikerült megakadályoznia. 1915. februárjában és márciusában a kárpátokbeli Zebrak nyeregben működő ezred segélyhely parancsnokaként a 20. nagykanizsai és a 32. dési honvéd gyalogezredek számos katonáját mentette meg. Hősiességéért kitüntették a Ferenc József-rend lovagkeresztjével, a kardos Bronz Katonai Érdeméremmel, a Vöröskereszt tiszti díszjelvényével és a Károly Csapatkereszttel. Röviddel az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása előtt ért haza a háborúból Budapestre.

Az aláírás után Benárd Ágost küldöttségvezető (középen cilinderrel a kezében) és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és államtitkár elhagyja a versailles-i Trianon kastélyt.
Az aláírás után Benárd Ágost küldöttségvezető (középen cilinderrel a kezében) és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és államtitkár elhagyja a versailles-i Trianon kastélyt.

A háború végén az őszirózsás forradalom idején bekapcsolódott a különböző jobboldali politikai mozgalmak életébe. Állítólag 1918 őszén fegyveres alakulatot szervezett Károlyi Mihály uralma ellen. Amikor a kommunisták kikiáltották a Magyarországi Tanácsköztársaságot, Benárdot már másnap elfogták és halálra ítélték. A végrehajtás elől sikerült megszöknie és Bécsben csatlakozott a helyi magyar ellenforradalmi erőkhöz, ugyanakkor Ausztriában is sikeres fegyveres szervezkedésbe kezdett az ottani kommunisták ellen.

Szociális érzéke hamar kitűnt; miközben az I. kerületi Munkásbiztosító Pénztár főorvosa lett, Kelenföldön és Lágymányoson is ingyenes betegellátást biztosított a szegényeknek. Tagja lett a budai keresztényszocialista mozgalomnak, s így a Tanácsköztársaság bukása után kinevezték a Munkásbiztosító Pénztár igazgatójának, majd a Huszár-kormány megalakulásakor a népjóléti és munkaügyi minisztérium adminisztratív államtitkára lett; a Simonyi-Semadam-kormányban és Teleki Pál első kormányában is ugyanezen terület miniszterévé nevezték ki. 1920 és 1922 között a KNEP nemzetgyűlési képviselője, az 1922-es nemzetgyűlési választáson pedig listán jutott be a Parlamentbe a Keresztény Egység Táborának programjával.

Legjelentősebb politikai tette a trianoni békeszerződés aláírása volt. Nehéz kormányzati döntés után Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követtel és államtitkárral közösen ők írták alá 1920. június 4-én a kormány képviseletében Magyarország részéről a trianoni békediktátumot. A tiltakozás és ellenállás gesztusaként Benárd állva és egy, a szállodából hozott, rozsdás tollal írta alá a dokumentumot. Maga az aláírás aktusa nagyon gyorsan lezárult Drasche-Lázár aláírása után. A magyar küldöttséget kikísérték a teremből és katonai tiszteletadással búcsúztatták őket. Ez a gesztus a franciák részéről azt jelentette, a béke aláírásával a magyarok immár elismerten csatlakozhatnak a nemzetközi közösséghez.

A békeszerződés aláírása után nem mondott le miniszteri székéről, egészen a Teleki-kabinet bukásáig annak tagja maradt. A Bethlen-kormányba már nem kapott meghívást. Ekkor a Nép című jobboldali újság főszerkesztője lett, melynek hasábjain élénk publicisztikai tevékenységet fejtett ki. Az 1920-as évek mindkét nemzetgyűlésében képviselőként szerepelt. 1920-1922-ben a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja programjával Budapest II. választókerületében, 1922-1926 között pedig a Keresztény Egység Tábora programjával Budapest I. választókerületében. 1920-as megválasztásakor úgy vélte, hogy képviselőségét „elsősorban erős szociális gondolkodásának köszönheti”. 1925-ig főszerkesztője volt „A Nép” című keresztény napilapnak. 1924-ben kilépett a pártból, majd 1926-tól, legalábbis átmenetileg, visszavonult a számára nem túl sok babért hozó politizálástól. 1926 nyarán első világháborús érdemeiért a kormányzó vitézzé avatta.

A trianoni aláírások
A trianoni aláírások

Ezután az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI) osztályvezető főorvosaként működött.

1935-1939 között ismét aktívan politizált, a Nemzeti Egység Pártja (a Gömbös, majd utódjai féle kormánypárt) országgyűlési képviselőjeként. Kezdeményezésére Dr. Kluge András királyi törvényszéki elmeorvos Szálasi „Cél és követelésük" című kiadványa alapján kiállította a szerző elmeállapotáról kialakított nem éppen hízelgő orvosi szakvéleményét.

Tiszteletbeli tagja volt a Széchenyi Szövetségnek, a Keresztény Nőtisztviselők Országos Szövetségének és a Munkások Rokkant- és Nyugdíjegyesületének.

1945 után Dr. Benárd Ágostot az amerikai hatóságok mint háborús bűnöst 1945. szeptember 29-én kiadták Magyarországnak. 1948. októberében a negyedik ítélet után végül életbe lépett az alapperben hozott ítélet: 10 év fegyház, vagyonelkobzás, állásvesztés, 10 évre politikai jogainak felfüggesztése. 1949. január 26-án a váci büntetőintézetben 6 hónapra büntetés félbeszakítást kapott. Ennek leteltét követően azonban nem tért vissza. Ezért ellene 1950. május 19-én nyomozó levelet bocsátottak ki. Élete végéig, 1968. június 26-ig illegalitásban élt Balatonkenesén. Csak közeli hozzátartozói, leginkább Miklós fia és családja látogatta a legnagyobb titokban. A család gyermek tagjai minderről semmit sem tudtak.