I. Béla király

I. Béla ábrázolása Túróczi krónikájának augsburgi kiadásából

„Békességgel országolt, ellenség nem zaklatta, nemzetének javát kereste. Egyebek közt okosságának adta bizonyságát abban, hogy pénzt veretett, nagy érméket színtiszta ezüstből, és az eladó portékák árát szabott mérték szerint a bölcsen intézkedő elme igaz méltányosságával állapította meg. Nem tűrte, hogy a kalmárok és pénzbeváltók átkos, fösvény mohósága fölös hasznot szerezzen az együgyű és paraszti emberektől.”
(Képes Krónika)

1060. december 6-án Székesfehérvárott magyar királlyá koronázták a Turul-házi herceg, a megvakított Vazul fiát, Bélát. Noha uralkodása alig három évig tartott, mégis jelentős uralkodóink között tartjuk számon.

Béla Vászoly herceg második fiaként látta meg a napvilágot 1016-ban. Ekkor még senki nem gondolta, hogy egy napon Magyarország királya lesz, hiszen Vászoly nem a királyi család uralkodói ágába tartozott, hanem Géza nagyfejedelem öccse, Mihály fia volt. A helyzet a trónörökös Imre herceg 1031-ben bekövetkezett, sok találgatásra okot adó halálával változott meg. Szent Istvánnak nem maradt utóda, így a trónörökösi cím Vászolyra szállt, akiről nagyon kevés adat maradt ránk. Uralkodásra alkalmatlanná tétele (Nyitrán megvakították és fülébe ólmot öntöttek) körülményei sem ismertek. Történelmi gondolkodásmódtól függően több változat is él, az elkövető ezek szerint lehet maga Szent István is, de lehet Gizella is (csak az a kérdés, hogy István vagy Imre herceg hasonló nevű feleségére gondolunk-e), vagy esetleg az Orseoló Péter köré kapcsolható érdekkör. Mindenesetre ez utóbbi három külhoni származású és külhoni érdekek képviselői ebből a szempontból. Ha krónikáinknak hinni lehet - és miért ne lehetne?! -, István összeszedi minden erejét, követet küld börtönben raboskodó rokona, Vazul elhozatalára, „hogy még mielőtt meghal, királlyá tehesse". Az, hogy István Turul-nemzetségbeli királyt kívánt trónra emeltetni, indokoltnak mutatja az idegen erők megmozdulását. A beteg és idős király pedig már végképp nem tud mást tenni, magához hívatja apai nagybátyjának, Kopasz Lászlónak fiait, Andrást, Bélát és Leventét, s felszólítja őket a menekülésre, hogy az idegen ármány el ne érhesse őket. Ezután István, amint a krónikás írja, „kiragadtatott a jelen világ gonoszságából”, s ez utóbbi alatt az előzmények ismeretében már tudhatjuk, hogy mit kell értenünk.

Szent István felszólít a menekülésre a Képes Krónika 44. lapján

Béla Lengyelországba ment, ahol kitűnt vitézségével és emberi tartásával. Csakhamar kiérdemelte a „Bajnok" melléknevet és feleségül kapta II. Mieszko fejedelem leányát, Richezát. Lengyel hercegi rangot kapott és egy ideig kormányzóként is működött. András és Levente Kijevben állapodott meg. András bölcs Jaroszlav fejedelem lányának, Anasztáziának lett a férje. András és Béla új, ideiglenes hazájukban már bizonyosan keresztény hitre tértek, Levente azonban haláláig pogány maradt.

1046-ban a Péter király ellen szervezkedő magyar urak hazahívták a hercegeket Kijevből. A hercegek legyőzték Pétert, és András lett a király. Péter elűzése miatt a német császár 1051-ben és 1052-ben Magyarországra támadt. Az ellenséges hadi készületek hírére a reálpolitikus András már 1048-ban hazahívta Lengyelországból vitéz katona hírében álló öccsét, (Bajnok) Bélát, és az ország területének mintegy harmadán önálló hercegséget (kormányzást) biztosított neki. Béla valóban ki is tüntette magát a németek elleni harcokban, a Vértes-környéki csatában megsemmisítő vereséget mért a német hadakra. Így egy csapásra rendkívüli népszerűségre tett szert az egész országban. Mivel a királynak még nem született fia, ezért Béla trónörökös is lett. A következő években visszafoglalta az ország számára azokat a déli területeket, melyeket az előző, zavaros években részben a bizánciak, részben a horvát fejedelem hódítottak el. A Német-római Birodalom és Magyarország közti viszony csak akkor fordult jóra, amikor András két évvel III. Henrik császár halála után, 1058-ban ötéves fiát, Salamont eljegyezte a császár lányával, a 11 éves Judittal, az új német király, a nyolcéves N. Henrik nőtestvérével.

Szobra Szekszárdon

A furfangosságával kitűnő András királynak és vitéz Béla hercegnek az ország üdvére szolgáló együttműködése az 1050-es évek végén megbomlott. Andrást szélütés érte, hordszéken kellett szállítani. 1057-ben királlyá koronáztatta Salamont, amit Béla igen rossz néven vett (hiszen András fiai születése előtt halála esetére neki ígérte oda a trónt). Ráadásul mindkettejük bizalmas hívei közt szép számmal voltak "konkolyhintők", akik egymás ellen hangolták a két (befolyásolhatónak bizonyult) testvért. Salamon megkoronázása után Béla Lengyelországba menekült, s onnan hozott segélyhadára támaszkodva fegyverrel indult András király ellen, aki közben német segítséget szerzett. Az 1060-as év véres belharcaiban Béla legyőzte a királyt. András súlyos sérülésekkel esett öccse fogságába. Zircre vitték, ahol meghalt. Béla herceg András király holttestét a néhai király által alapított tihanyi apátságban temettette el, majd bevonult Székesfejérvárra, ahol az egybegyűlt előkelőt közakarattal királlyá választották a kiskorú Salamon herceg ellenében. Salamon német rokonaihoz menekült.

Béla rövid országlása alatt megbocsátó bánásmódot tanúsított bátyja volt híveivel szemben, sőt- minden faluból két-két vént hívatván - országos gyűlést hirdetett Székesfehérvárra, hogy a nép kívánságait meghallgathassa. A hívásra váratlanul hatalmas tömeg gyűlt össze. Ismét vérmérséklet kérdése, hogy pogánylázadásnak, az Andráshoz hű nemesség „tüntetésének", vagy a német érdekek képviselői próbáltak zavart kelteni. Mindenesetre Béla két nap gondolkodási időt kért, majd keményen leverte a felkelést.

Béla király mellékneve a krónikák szerint „Bajnok" volt, mivel mind párviadalban, mind hadvezetésben kiváló katonának, illetve hadvezérnek bizonyult, sohasem veszített ütközetet. Ám nemcsak katonai tudása emelte a kortársak fölé, uralkodóként is a nagy királyok közé emelkedett. A krónikák így szólnak Béla országlásáról:

„Uralkodása alatt a szegények meggazdagodtak, a gazdagok pedig dicsőségre emelkedtek.”

Szobra a Nemzeti Történeti Emlékparkban

Egy sereg olyan intézkedést is tett, amelyek növelték népszerűségét: jó pénzt veretett, csökkentette az adókat. Életműve mégis befejezetlen maradt. Amikor a német sereg megindult Magyarország ellen, Béla hadi készületei közben a dömösi kúriában rászakadt a trónus. (Micsoda végzetes baleset! Tényleg baleset volt, vagy merénylők műve...?) A király súlyosan megsérült, de nem halálosan. Mindenképpen meg akarta törni a német támadást, sebesülten is az ország védelmére vonult seregével. A Rábca közelében azonban a Kőris-pataknál maradék ereje is elhagyta, 1063. szeptember 11-én meghalt. Számos történészünk összefüggést lát a trónszék „beomlása” és a király megbetegedése között és sikertelen merényletnek tartják a dömösi balesetet, továbbá valószínűsítik, hogy a királyt a sikertelen merénylet után megmérgezték.

Az általa alapított bencés monostorban, Szekszárdon temették el. Három fia, Géza, László és Lambert a németek és Salamon serege elől a lengyelekhez menekült.

I. Bélát a trónon unokaöccse, Salamon király követte, de 1074-ben Béla legidősebb fia, I. Géza, majd ennek öccse I. (Szent) László lépett trónra. Elmondhatjuk tehát, hogy Béla kiváló képességű utódokat hagyott hátra, akik eredményesen fejezték be apjuk nemzetépítő munkáját. Szent László uralkodásának alatt Magyarország nagyhatalommá fejlődött. A későbbi Turul-házi királyok mind I. Béla leszármazottai voltak.