Alpár Ignác

Alpár Ignác (született Schöckl Ignác, Pest, Józsefváros, 1855. január 17. - Zürich, 1928. április 27.) magyar műépítész, egyetemi tanár.

A magyar építészet legtermékenyebb időszakának, az elmúlt századforduló késő historizmusának egyik kiemelkedő építésze 1855. január 17-én született a Józsefvárosban, stájer eredetű iparoscsaládban. Apja Schöckl Mátyás már Pesten asztalosmester, üzeme a kor legnagyobb építkezéseihez dolgozott. Anyja Eisele Mária Württenbergből idetelepült iparoscsalád leszármazottja. Ignác még Schöckl néven a belvárosi főreáliskola elvégzése után elszegődött kőműves inasnak és 1873-ban szerzett szabaduló levelet.

Hauszmann Alajos irodájába került, akinek biztatására 1874-től Berlinben az Építészeti Akadémián folytatta tanulmányait az antik hagyományokra épülő neoreneszánsz irányzat szellemében. Itt többek között a frankfurti operaházat is építő Richard Lucae oktatta, akinek tanítványa volt korábban Hauszmann Alajos, Lechner Ödön és Pártos Gyula is. Az akadémia befejezése után berlini építészirodákban dolgozott. 1880-ban elnyerte a Schinkel érmet. Ez évben magyarosította nevét Alpárra. Itáliai tanulmányútjáról Hauszmann meghívta a budapesti Műegyetemre tanársegédnek.

Pályafutásának legnagyobb sikere, a millenniumi kiállítás Történelmi Épületcsoportja, a később újra felépített városligeti Vajdahunyadvár.
Pályafutásának legnagyobb sikere, a millenniumi kiállítás Történelmi Épületcsoportja, a később újra felépített városligeti Vajdahunyadvár.

1881-1888 között tanított a díszépítéstan tanszéken. Közben sokat pályázott. 1883-ban házasságot kötött Orth Antóniával, egy aradi kereskedő leányával. Már 1883-ban elnyerte a herkulesfürdői Szapáry fürdőház megtervezését, s ezt követték a megszaporodó erdélyi megbízások. Műveinek jelentős hányada így Erdélyben található, ahol különösen vármegyeházai és templomtervezései emelhetők ki.

1888-ban önálló tervezőirodát nyitott, először a Teréz körút 7-ben, majd 1891-től az Almássy tér 11. szám alatt felépült saját lakó- és irodaépületében. A jó szervező képességű, menedzser típusú építész hamarosan korának egyik vezéregyéniségévé vált, irodája prosperált. Számos jelentős középület tervezését sikerült megszereznie: 35 pályázatból 22-t. Összesen 130 jelentős épület fűződik nevéhez.

Az 1890-es években pályafutásának legnagyobb sikerét a millenniumi kiállítás Történelmi Épületcsoportjával, a városligeti Vajdahunyadvárral érte el. A nyitva tartás fél éve alatt "műemlékeink és történelmi kincseink egymás mellé sorozása a tudás, a vitézség, a munka, a szorgalom mutatványait mint fennmaradt vagy helyreállított emlékeket" tárta a kiállítás látogatója elé. Magán- és közgyűjtemények, egyházi kincstárak műtárgyait és történelmi relikviáit állították közszemlére, majd a millennium évében alapított Magyar Királyi Mezőgazdasági Múzeum költözött be az ideiglenes, alapozás nélküli, gerendavázas palotába. A millenniumi kiállítás bezárása után lebontották, majd szintén Alpár tervei alapján, némi változtatással, immár időtállóan újból felépítettek. A múzeum 1907-ben nyílt meg újra.

1900-1914 között legfontosabb művei a bankok voltak, melyek a budapesti városképben (Szabadság tér, Vörösmarty tér, József nádor tér, Roosevelt tér) máig meghatározó szerepet játszanak, mint a Nemzeti Bank és a TV-székház, az Értéktőzsde, a mai Pénzügyminisztérium és Belügyminisztérium.

Az első sikeres banktervezése a mai Roosevelt téren álló Pesti Magyar Kereskedelmi Bank volt. A Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotájának belső tereit ólomüvegablakokkal különleges plasztikus üvegtéglákból épített acélvázas bevilágító tetővel tette barátságossá. Az általa tervezett Magyar Nemzeti Bank épülete 1905-re épült fel a Szabadság téren. Vele szemben a Tőzsdepalota monumentális homlokzata uralja a teret. A József nádor téren álló Magyar Általános Hitelbank (ma: Pénzügyminisztérium) palotája a többi bank épületéhez képest vidámabb, franciás neoreneszánsz hatású. Belső tereit pompás faburkolatok, frízek, ólomüvegablakok teszik hangulatossá. Az eddig felsoroltakon kívül néhány, egyéb funkciójú tervezése is megemlíthető, mint a temesvári Postapalota, a nyíregyházi Corona Szálló.

Épületei a Történelmi-Magyarország egész területén megtalálhatók - megyeházak, középiskolák, templomok, fürdők, bérházak, villák, kastélyok, katonai épületek, posta, színház és szálloda - mintegy másfélszáz alkotás. Erdélyben a herkulesfürdői Szapáry-fürdőházat és még két fürdőépületet, a Nagyvárad melletti Félix-fürdő és Püspökfürdő, illetve a felvidéki Pöstyén fürdőépületeit is ő tervezte. Alpár kapta meg a segesvári, a dicsőszentmártoni és a dévai, azután a nagyenyedi, a nyíregyházi és a kolozsvári megyeháza tervezését. Valamennyi megyeháza reprezentatív, neoreneszánsz karakterű volt, külső homlokzatán és belső dísztereiben egyaránt, kivéve a nagyenyedit, amelyik a felvidéki pártázatos reneszánsz formajegyeit tükrözte. Hét erdélyi és egy délvidéki templomot is tervezett. Az első világháború után a trianoni békediktátummal Magyarország területe az egyharmadára csökkent, így Alpár számos épülete az új határokon kívülre került, ami nagy keserűséggel töltötte el.

Sírja a Nemzeti Sírkertben
Sírja a Nemzeti Sírkertben

Számtalan tanulmányutat tett külföldön, beutazta szinte egész Európát, többször járt Olaszországban, Németországban, Egyiptomban. Építészként máig példaadóan rendkívüli fontosságot tulajdonított a közreműködő vállalkozó iparosok, társművészeti alkotók, különösen a szobrászok és iparművészek szorosan együtt dolgozó, összeszokott gárdájának. Évtizedeken át elnöke volt a Steindl céhnek, mely az építkezésekhez kapcsolódó művészek, szakemberek és vállalkozók találkozó helye volt. A céhtagok közül Maróti Géza, Moiret Ödön, Markup Béla, Telcs Ede, Róth Miksa, Jungfer József gyakran dolgozott Alpár épületein.

Az első világháború után már nem tervezett, de a művészeti közéletben aktívan részt vett. Elnöke volt az Építőmesterek Ipartestületének, aktív tagja és három évig elnöke volt a Magyar Mérnök - és Építészegyletnek, tagja volt a Műemlékek Országos Bizottságának, az Országos Iparművészeti Társulatnak és az Országos Középítési Tanácsnak is.

A sikeres építész hetvenedik születésnapján nagy ünnepség keretében helyezték el domborműves portréját a városligeti Vajdahunyadvár falán. Felesége halála után 1918-ban házasságot kötött Csesznák Ilonával. 1928. április 27-én amerikai útjáról hazatérőben, Svájcban halt meg. A Vajdahunyadvárban ravatalozták fel, és innen kísérte a díszmenet a Kerepesi temetőbe. 1930-ban állították fel a Telcs Ede által készített szobrát, amely középkori céhmesteri öltözetben ábrázolja, amint városligeti alkotását nézi.