Botond
Magyar népmonda alapján írta Benedek Elek
Mikor a magyarok Árpád vezérlete alatt elfoglalták az országot, nem telepedtek le mindjárt végképp. Ellátogattak a szomszéd országokba zsákmányt szerezni. Így egyszer a görög császár fővárosához jutottak el.
Megijedt a görög császár a magyar sereg láttára. Elzáratta a városnak mind a hét kapuját, hogy a magyarok be ne mehessenek. Azután követeket küldött a magyar vezérhez. Azt üzente, hogy ne ontsák egymás vérét, kár volna a görögért is, a magyarért is, inkább álljon ki a görögök részéről is egy vitéz, a magyarok részéről is egy vitéz bajvívásra. Ha a görög győz, a magyarok szépen menjenek vissza hazájukba; ha a magyaré lesz a győzelem, a görög nagy adót fizet a magyaroknak.
- Jól van - mondotta a magyarok vezére -, hát csak jöjjön az a vitéz!
Elmennek a követek, s egy óra sem telt bele, jő ki a vár kapuján egy rengeteg nagy óriás, a két karját összefonva megáll a magyarok előtt s mondja nagy büszkén:
- Hadd lám, ki mer kiállani velem! De egyszerre kettő jöjjön, eggyel nem is kezdek!
Összenéztek a magyarok, szikrázott a szemük a haragtól, s egyszerre száz is kiáltotta:
„Én is kiállok! Én is!”
A legserényebb azonban Botond volt köztük, egy köpcös, tagbaszakadt ember, aki egy szempillantásra kivált a seregből, s elébe állott a görög vitéznek.
Mondta neki:
- Hallgass ide, görög óriás, Botond az én nevem! A legkisebb vitéz a magyarok közt.
S amikor ezt mondotta, megforgatta a buzogányát, s úgy vágta a vár vaskapujához, hogy az egyszeribe kettéreccsent. Akkora lyuk lett a kapun, hogy egy kis gyermek ki- s besétálhatott rajta.
- No, no - ingerkedett az óriás -, kár volt eldobnod azt a buzogányt!
- Nem kell nekem sem buzogány, sem kard - mondotta Botond, s üres kézzel ment a görögnek. Egyszer jobbra lódította, aztán balra. Akkor felkapta, megkeringette a levegőben, s úgy a földhöz teremtette, hogy ha hét lelke lett volna, az is mind kiszaladt volna belőle.
De bezzeg szégyellte ezt a csúfságot a görög császár! Ott ült a vár fokán egész házanépével, s szentül hitték, hogy az óriás legyőzi akármelyik magyart. S lám, a legkisebbet sem tudta legyőzni.
Szégyenszemre visszatakarodtak a palotába, s a császár akkora adót fizetett, amekkorát kívántak a magyarok, csak hogy békességben hagyják őket.