Badiny Jós Ferenc:

Egyedül maradtam... Mégis féltek tőlem...?

(Az egyetlen megmaradt Ister-gami oroszlán himnusza)

Régen volt az, mikor minket
Leküldtek az égből . . .
Az örökké tartó nagy-nagy fényességből

Vagy tán nem is küldtek . . .
Az okosok hoztak,
Látók, Bölcsek, akik
Sokat imádkoztak.
Akik a lelkükkel felértek az égig
Igazságot kérve - az Ég Istenéig.

Mondták: „Az Igazság a Hatalom éke!
Igazságból pedig lesz a földi Béke.
Igazság és Tudás - Isten ajándéka.
Csak is ezzel élhet ember s ivadéka.”

Így jött a sugallat táltosok fejébe:
„Az ég oroszlánja - Hatalom jelképe”.
Hiszen a Napkirály legerősebb fénye
Oroszlán csillagból jön földtetejére.

Megtudták a bölcsek, hogy mi oroszlánok
A Napkirályt védjük és az Igazságot.
Az Igazság s a Fény így örök testvérek,
Nélkülük nincsen más csak bűn, szenny és vétek.

De a földi fényhez, hogy az teljes legyen
Tizennégy nap is kell. Tizenötödiken
A tele-holdfénye éjjel is jól éltet.
Napkirály nem tűri az ármányt, sötétet.

Mind a tizennégy nap így a Fénynek örül . . .
Tizennégy oroszlán a Nap trónja körül,
Így épült aztán Igazság Szentélye
– A Sugallat vétele után nyomban -
A királyi várban - mai Esztergomban.

ISTER-GAM volt akkor e városnak neve,
A nagy Duna-kanyart kifejezve vele.

Valósággá lettek sugallatos álmok
És mi - „Tizennégyen” égi Oroszlánok
A szentély falára lettünk oda festve . . .
Csillagokat hordva mindegyikünk teste.

A rejteki nyelven rajtunk minden titok.
Csak táltos ismeri, ami rejtek ott.

Igazság Szentélye - Ország Középpontja
Igazságot, Törvényt mindenkire ontja
Amikor a király „tizennégy” bíró
Dicséretet hirdet, ítéletet kiró
Égen is - Földön is tizennégy oroszlán
Napkirály fényében Igazságot osztván.

  • * *

Századok múltak el ily nagy békességben.
Az Égi Igazság volt az Úr a Népen.
Lélekben összeforrt a szorgalmas magyar
S mindig jó volt nekik, mit a Király akar.

Ha jött az ellenség - acél kardok verték.
A magyarok földjén halálokat lelték.
Mind azokat, kik a Földünket akarták
Árpád népének a seregei várták.

Ott őrködtünk együtt a Magyar Egységen . . .
Oroszlánok Földön - Oroszlánok Égen.
Nem volt a magyar sors egyszer se mostoha,
Árulót sem ismert a Magyar Nép Soha.

Imádkozott a Nép - arccal Kelet felé . . .
Alázattal borult Felkelő Nap elé.
Hálaimát zengett a városunk, tanyánk
Oltalmadat kérve Boldogasszony Anyánk!
Egy akarat, egy hit vitt minket az Éghez . . .
A minden Magyarok Igaz Istenéhez.

Jól tudtuk,
Hogy innen szakadt a legszebbik Virága . . .
Az örök Igazság - Világnak Világa . . .
A jó „Názáreti”, aki feltámadott
S magyarnak - életre - mindig erőt adott.

És mi - tizennégyen - Királyi Szentélyben,
Az úri Igazság szent, igaz Fényében
Büszkén álltunk ottan, jobbunkat emelve . . .
Tudtuk - Őt jelentjük titkon, rejtekelve.

  • * *

Európa sok népe irigykedve nézte
Miként uralkodik a jólét s a béke
Magyarok honában - egész Magyar Földön,
Hol Isten Áldása volt minden göröngyön.

Nem bírták jól nézni, hogy kicsinye-nagyja
A minden magyarnak - csak „egyet” akarva -
Dolgozik és termel, megosztva mindenét . . .
S boldog életével imádja Istenét.

Nem tudjuk hogy történt,

Mert a szentély falán
Álltunk - s nekünk talány:
„Hol nem tudtak győzni az acélos kardok . . .
A római ármány diadallal járt ott.”

Kőmivesek jöttek. - Habarcsot kevertek
Minket a vakolat alá betemettek.
Római szenteket festettek a falra
És mi ott maradtunk - szentekkel takarva . . .

Ám az idő haladt. Ezer év elszaladt
Amíg mi ott voltunk a vakolat alatt.
Láttunk elpustúlni sok magyar életet
Kik fölött
Idegen püspökök hoztak ítéletet.

Igazság szentélye - halál tornáca lett,
Hogy idegen pallos vág le magyar fejet . . .
Aztán a felejtés csöndje reánk borult
S rajtunk a por s penész egyre jobban szorult.

Elég volt a pokol sok kínja mi rajtunk!
Idegen uraknak fejet már nem hajtunk.
Megráztuk bőrünket, mely szenvedett sokat . . .
S így hullott le róla a szentelt vakolat.

Egyre többen jöttek simogató kezek.
Tisztítottak - mondva: „oroszlánok ezek
Az ősi Hitünkből, az ősi világból . . .
Íme visszatértek a múlt távolából.”

Dávid Júlia festménye
Dávid Júlia festménye
  • * *

De mások is jöttek. Magyarul beszéltek.
Egymás közt sok éles szerszámot cseréltek.
Pusztuljanak el az Oroszlánok innét
Mert „magyari voltuk” majd feltámad ismét.

Mi még Babilonban - jó messze odaát
E hagyomány kincsnek elszedtük a javát.
Jól át is formáltuk észjárásunk szerint
S hagyjuk, hogy most ezek visszavegyék megint . . .?

Lerázzák a béklyót, mit nyakukba tettünk
S Dávidnak fiával az uraik lettünk . . .
Most az oroszlánok feltámadásával
Szembe szálljunk megint magyarok hadával ?

Elpusztult késükkel a jó „tizenhárom”. . .
S mikor - utolsóként - halálomat várom:
„Ez csak maradjon itt! - Legyen ez a kegy-folt”.
Magyarnak meg hirdesd: Itt csak ez az „egy volt”.

Így szólt a pusztító - így ítélt felettem -
S most az ős-hagyomány hirdetője lettem . . .
Egyedül díszítvén az ősi, szent falat,
Igazságért küzdve itt az üveg alatt.

Egyedül maradtam - csillag kapu mellett
A mély sebeimnek behegedni kellett.
Mert nem gyógyítottak semmit se én rajtam.
Nem baj - mert mégis csak életben maradtam.

Tudom, hogy jó sokan, akik rám találtak
Elvittek magukkal. - a lelkükbe zártak.
Velem díszítik fel az ős Igazságot,
Mert „egységben” tartom a jó Magyarságot.

Így írja a Törvény s ahol megjelenek,
Ott feltámadnak mind az igaz jellemek,
Akik úgy, mint egykor a Magyar acélkard
Erőben tartják meg a Magyar Védőkart.

Megteremtik megint Nagy Magyarországot,
Amit mi majd őrzünk - égi oroszlánok.

  • * *

De ti rombolók.
Lelki süketek, kiknek szájából a magyar szó is
Dicstelen,
Mert magyarul hazudtok
Szüntelen . . .
Miért féltek tőlem . . .?
Hiszen csak egyedül vagyok.
Tán azért féltek, mert megölt párom
Ott fenn az égen jól ragyog . . .?
Féltek, hogy rátok hull az ezeréves átok,
Mit a sok szenvedő kiáltott rátok . . .?
Féltek, hogy fejetekre üt
A feltámadt Magyarság acélja. . .?
Féltek - bár megvett titeket
Sok ellenségünk gonosz célja.
Szolgák lettetek.
Irányítanak a megtömött hasak,
Acél-erőtök nincsen többé.
Nem vagytok más, mint
Az érdek vizében elrozsdúlt vasak. . .
Ócska, elkorhadt vasak. . .

  • * *

Egyedül maradtam Ister-gamban.
Nem védenek az erős karok.
Kik azok hát, kik félnek tőlem?

MAGYAROK?