Szent Hedvig

Szent Hedvig (lengyelül: Jadwiga Andegaweńska) Lengyelország királynője és Litvánia nagyhercegnéje. 2006 óta a Dunakanyar védőszentje. Ünnepe: július 18.

Nagy Lajos magyar-lengyel király harmadik és legkisebb leányaként született valamikor 1373 december vége és 1374 február közepe között. Édesanyja, Erzsébet II. István boszniai herceg leánya volt. A kor szokása szerint szülei Hedvig számára is dinasztikus kapcsolatot kerestek. Egy szerződés értelmében - melyet atyja, Lajos király Lipót ausztriai herceggel kötött - Lipót fia, Vilmos hitvesének szánták. A házasságkötés szertartását a négy éves Hedvig és a nyolc éves Vilmos között 1378. június 15-én Haimburgban Demeter bíboros, ostrzyhomiai érsek végezte. A két gyermek ezután együtt nevelkedett Bécsben. Hedviget 6 éves korában hazahozták Magyarországra, hogy itt készüljön föl a tényleges házasságkötésre.

Hedvig még csak nyolc éves volt, amikor apja, Nagy Lajos, egyik kiemelkedő uralkodónk, aki egyben lengyel király is volt, 1382-ben meghalt. Halála után az utódlás kérdése hirtelen aktualitássá vált. Ekkor Magyarország és Lengyelország között perszonálunió állt fenn, ami azt jelentette, hogy az uralkodó személye közös volt, de a két ország független maradt egymástól. Lajos a perszonálunió megőrzésére törekedett, ezért mindkét trónt idősebbik lányára, Máriára, illetőleg annak jegyesére, Luxemburgi Zsigmondra kívánta hagyni. Krakkó azonban nem járult hozzá ehhez a tervhez. A lengyel főurak elutasították Mária és vele együtt Luxemburgi Zsigmond trónra emelését. Inkább a kisebbik Anjou hercegnőnek, Hedvignek ajánlották fel a hatalmat, aki 1384-ben át is költözött a krakkói udvarba.

A lengyelek királynőjükké választották és október 15-én, védőszentjének, Sziléziai Szent Hedvignek ünnepén Bodzanta gnieznói érsek megkoronázta. A lengyel urak nemcsak Mária jegyesét, hanem Habsburg Vilmost is alkalmatlannak ítélték a trónra. Jagelló Ulászló 1385-ben házasságkötési ajánlattal jelentkezett Hedvig udvarában, a lengyel főurak szívesen fogadták közeledését. Ez egyik oldalról megoldotta a lengyel litván konfliktust, másrészt feltételezte Jagelló László és népe áttérését a keresztény hitre. Hedvig ebben Isten akaratát látta, s beleegyezett az új házasságba azzal a feltétellel, hogy a Szentszék kimondja Vilmossal kötött házassága érvénytelenségét.

A tervet megakadályozandó Vilmos titokban Krakkóba ment, hogy az Anjou hercegnővel előzetesen megkötött házasság elhálásával kész helyzet elé állítsa az udvari arisztokratákat. A lengyelek fölfedezték a tervet, és Vilmost kiűzték az országból.

„S ím király leánya Hedvig ott ült
Ifjusága hajnalköntösében,
S rózsafelhők arci, szép hajának
Gyenge fodra barna köd valának,
S minden, ami kellem és gyönyör van,
Harcban állott termetén, vonásin;
S a szemérem diadalma rajtok
Mint királyné ünnepelt szelíden.”

(Részlet Vörösmarty Mihály
Hedvig c. költeményéből)

Hedvig Isten akaratát látta az új házasságban és bár teste-lelke tiltakozott ellene, mégis beleegyezését adta. László 1386. február 12-én érkezett Krakkóba, s három nap múlva testvéreivel és kíséretével együtt megkeresztelkedett. Február 18-án megtartották az esküvőt.

A Habsburgok, kiknek reményei ezzel szertefoszlottak, hamis híreket kezdtek terjeszteni Vilmos és Hedvig korábbi együttéléséről.

Hedvig a Wawel katedrálisában a papság és Bodzanta érsek jelenlétében nyilvánosan visszavonta a gyermekkorában tett házassági ígéretét. A házasság körülményeinek tisztázására VI. Orbán pápa Lengyelországba küldte legátusát, Maffiolo Lampugnano érseket és az ő, valamint a lengyelektől kapott jelentés alapján személyesen vizsgálta ki az ügyet. Később Bonaventura padovai bíboros is vizsgálatot folytatott. A pápa miután meggyőződött Vilmos vádjainak alaptalanságáról - meg se jelent Rómában a kánoni tárgyaláson - 1388. április 18-án bullát intézett Jagelló Lászlóhoz. Ebben dicséri megtérését és szól a házasságáról, melynek érvényességéhez nem fér kétség. VI. Orbán szívélyes kapcsolatot ápolt később is a királyi párral, utóda, IX. Bonifác pedig elfogadta, hogy keresztapja legyen születendő gyermeküknek. Mindez elképzelhetetlen lett volna, ha a házasság érvényessége felől bármi kétség maradt volna.

A királynő ifjú kora miatt az uralkodói jogkörök döntő részben a II. Ulászló néven trónra emelt Jagellóra szálltak, Hedvig a későbbiekben is részt vállalt Lengyelország kormányzásában. A források szerint a rendkívül művelt, számos nyelven beszélő fiatalasszony táborba szállt az 1387. évi halicsi hadjárat idején, melynek sikerével a délkeleti tartomány visszakerült a korona fősége alá, és I. Péter moldvai fejedelem Krakkó adófizetőjévé vált. Hedvig - a békeállapot biztosítása érdekében - 1390 után ugyancsak személyesen levelezett és tárgyalt a lengyel monarchia legjelentősebb északi riválisával, a Német Lovagrenddel, mindazonáltal a királynő tevékenysége sokkal jelentősebb volt a keresztény hit terjesztése, a művelődés támogatása és az elesettek segélyezése terén.

Közösen kezdenek hozzá a keresztény hittérítő munkához. A lengyel nép hitének erősítése végett templomokat építtet, liturgikus könyveket szerez be. Krakkóban megalapítja a bencés kolostort, ahol az istentiszteletet a nép nyelvén tartják meg. 1397-ben teológiai fakultást állíttat fel a krakkói egyetemen, ahová távoli országokból hívat meg professzorokat.

Hedvig carrarai fehér márvány síremléke 1902-ből.<br/>Ma is lengyelek és magyarok közös zarándokhelye.
Hedvig carrarai fehér márvány síremléke 1902-ből.
Ma is lengyelek és magyarok közös zarándokhelye.

Hedvig tevékenyen részt vett az állam életében, s mindent megtett az ország nagyságának és hatalmának biztosítása érdekében. Tevékenysége nem korlátozódott a szokásos királynői tevékenységre: egyszerű és tiszta életvitele (melyet nem könnyen rendelt alá a kor szokásainak és eszméinek), vele született értelmessége és széles körű műveltsége révén sok emlékezetes dolgot művelt rövid élete folyamán. Mindenekelőtt elérte azt, amit sem törvény, sem fegyver nem tudott elérni: a pogány Litvániát a kereszthez vezette. Mint Litvánia Istentől vezetett apostola gondoskodott megfelelő személyek kiműveléséről, kik értették a megkeresztelt nép nyelvét, lelkületét, adottságait és jellemét: Prágában 1397-ben kollégiumot alapított litván teológusok számára.

Sokat fáradozott az elszakadt Ruténia megtérítéséért is. Tudván, hogy a ruténok ragaszkodnak a keleti nyelvhez, fölismerte, hogy csak akkor nyerheti meg őket az Egyháznak, ha meghagyják nyelvüket és gazdag szertartásaik használatát. Ezért a szláv bencésekhez fordult és kérte, nyissanak Krakkóban novíciátust. Rómában elérte, hogy a pápa engedélyezze a krakkói egyetemen a teológiai fakultás megnyitását. IX. Bonifác 1399. január 11-én adta meg az engedélyt.

Hedvig szívén viselte a betegek, árvák, szegények, elesettek sorsát. Vagyonát, örökségét a szegények között osztotta szét és alapítványt hozott létre a krakkói egyetem részére. Gyakran látogatta a kórházakat, és ápolta betegeiket. Sokat próbálkozott a parasztság nyomorának enyhítésével.

A királynő nagyon fiatalon, 26 éves korában halt meg Krakkóban 1399-ben. Halálának oka gyermekágyi láz volt, amikor leánya, Erzsébet Bonafácia született. A gyermek is meghalt. Itt is temették el. Nem a Wawel-katedrális kriptájába temették el, mint a többi királyokat, hanem a főoltár alá, azzal a meggyőződéssel, hogy csak kis ideig marad ott, addig, míg föl nem emelik az oltár dicsőségébe. Már 1426-ban megalakította Wojciech Jastrzembiec gnieznói érsek az első bizottságot, melynek feladata Hedvig életszentségének kivizsgálása volt. Föltételezhető, hogy az eljárás akkor szakadt félbe, amikor Jagelló Kázmér 1454-ben feleségül vette Habsburg Albrecht leányát, Erzsébetet, akinek nagyatyja Vilmos herceg testvére volt. Erzsébettel és kíséretével a Wawelben otthont kapott a Hedvig iránti ellenszenv is.

A királynő életéről szóló legendák javarészt humanitárius tevékenységét emelik a középpontba. A legismertebb legenda a jóságos királynő lábnyomával kapcsolatos, mely ma is turisztikai látványosságként szolgál a krakkói Boldogságos Szűz Mária Látogatása templom egyik kövén. Az uralkodópár 1395-ben rendelte el a szóban forgó egyház felépítését, melynek munkálatai során Hedvig állítólag megpillantott egy munkást, aki családja nyomorúsága miatt szomorkodott. A királynő megsajnálta alattvalóját, és nekiajándékozta drágakővel kirakott cipőjét, a férfi pedig csodálkozva vette észre, hogy távozása után az egyik kőszikla megőrizte az asszony lábnyomát.

A boldoggá avatási eljárás több évszázadig tartó megszakadása ellenére is a nép szívében elevenen élt Hedvig tisztelete és emlékezete. Bizonyítja ezt az ikonográfia, hiszen a lengyel szentek és boldogok között őt is ábrázolták. Pótolhatatlan veszteséget jelent e szempontból a waweli Szent Kereszt-szárnyasoltár pusztulása, melynek képeit csak egy 1670-es leírásból ismerjük. Az oltárszekrény külső oldalán négy alak volt látható: Sziléziai Hedvig, Boldog Kinga, Szent Brigitta és Boldog Hedvig a következő aláírással: „Boldog Hedvig királynő, Jagelló László hitvese, meghalt 1399-ben”. A képen Hedvig a feszület előtt térdelt királyi ruhában, feje körül glóriával.

A Dunakanyar védőszentjének szobra Vácon
A Dunakanyar védőszentjének szobra Vácon

A lengyel püspöki kar 1933. szeptember 29-én Czestochowában tartott ülésén egyhangúlag elhatározta, hogy ismét kéri Hedvig - vagy ahogy a lengyelek mondják: Jadwiga - boldoggá avatását. Az eljárást 1950-ben fölújították.

Életének mottója: „Fac quod vides!" - „Tedd, amit látsz! Figyelj engem, szemléld az én megfeszített szeretetemet, és tudni fogod, mit tégy.” Hedvig életcélját jelképező szimbólumként a két egymásba fonódó M betűt választotta: az evangéliumi Máriára és Mártára utalva. Mária mint az imádság, Márta pedig mint a tettek jelképe volt példa számára.

II. János Pál pápa 1997. június 8-án avatta szentté Krakkóban.

Hedvig gyűrűsujjának csontmaradványa 600 év után visszakerült szülőhazájába: a történelmi magyar-lengyel kötődés jegyében 1998. február 24-én Franciszek Macharski krakkói bíboros érsek személyesen hozta Magyarországra az ereklyét. Az egri bazilikában koncelebrált szentmise után ünnepélyes körmenetben vittek át az egri minorita templomba, ahol Árpád-házi Szent Kinga és Boldog Jolán ereklyéi mellett helyezték el.

„Sokat vártál, Hedvig, erre az ünnepi napra. Majdnem hatszáz év múlt el halálod óta, mely fiatalon ért. Az egész nemzet szeretete övezett téged, aki a jagellói idők kezdetén állsz, te, az uralkodóház alapítója; te, a Jagelló Egyetem megújítója. Sokat vártál szentté avatásod napjára, arra a napra, amelyen az egyház ünnepélyesen kinyilvánítja, hogy az ő hagyományos méretében szent patrónája vagy Lengyelországnak, annak a Lengyelországnak, mely közreműködésed által Litvániával és Ruténfölddel egyesült; Magyarországon kívül e három nemzet köztársaságának is védőszentje vagy. [...] Ez a nap legyen az örvendezés napja, és ne csak számunkra, akik ma élünk, hanem mindazok számára is, akik ezen a földön ezt nem érhették meg. Legyen ez a nap a szentekkel való közösségünk nagy napja! Gaude, mater Polonia!”

(Részlet II. János Pál pápa a szentté avatáson mondott beszédéből)