Portugáliai Szent Erzsébet

„Istenünk, ki a béke forrása és a szeretet kedvelője vagy, add meg nekünk, hogy Szent Erzsébetet példájára s az ő közbenjárására, békességszerzők legyünk embertársaink között.”
(Portugáliai Szent Erzsébet miséjének könyörgése)



Aragóniai Erzsébet (Zaragoza, 1277 - Estremoz, 1336. július 4.), más néven Portugáliai Szent Erzsébet (katalánul Elizabet, spanyol és portugál nyelven Izabella), Coimbra védőszentje, II. András magyar király dédunokája, Árpád-házi szent Erzsébet másodfokú unokahúga. Nevét is a harmincöt évvel korábban szentté avatott nagynénje tiszteletére kapta.

1271-ben született Aragóniában királyi családból. Apja III. Péter aragóniai király, anyja Konstanza, Manfréd szicíliai király leánya, II. András magyar király unokája. Hazájában Izabellának nevezik. Már születése békét szerzett: az örömre kibékült atyja, Péter trónörökös és nagyapja, Jakab aragóniai király, akik éppen háborúban álltak egymással. Aragóniai Erzsébet nem tudott magyarul, példaképe mégis nagynénje, Turul-házi Szent Erzsébet volt.

12 éves gyermeklányként apja a portugál trón várományosához, Déneshez, adta feleségül. Két gyermekük érte meg a felnőttkort, Alfonz és Konstanza. Alfonz, aki rövid trónviszály után IV. Alfonz portugál királyként követte apját a trónon. Konstanza IV. Ferdinánd kasztíliai király felesége lett.

Erzsébet házassága nem volt zavartalan. Politikai meggondolások alapján jött létre, és Erzsébetet nem tette boldoggá. Férje kicsapongó életet élt, több gyermeke is született a házasságán kívül. Erzsébet azonban mindent türelemmel viselt, és úgy imádkozott és vezekelt férje megtéréséért, mintha szerzetesnő lett volna. Önmagáról teljesen megfeledkezve csak férje bűneit siratta, melyekkel Istent bántja. Jóságában odáig elment, hogy férje törvénytelen gyermekeit is anyai szeretettel nevelte. Szeretete győzött, anélkül, hogy férje legyőzötté vált volna. Ennek ellenére férje a maga hűtlensége „magyarázatára” hűtlenséggel rágalmazta meg Erzsébetet, és képmutatónak nevezve hamis tényeket híresztelt róla. Erzsébet ezt is szótlanul tűrte, és a szó leggazdagabb értelmében igazi királynőként viselkedett vele és alattvalóival szemben is. A jámborság és emberszeretet kísérte minden munkáját és szavát. Saját költségén kórházakat és lelencházakat alapított. Nemegyszer személyesen ápolta a rászoruló betegeket.

Ilyen „személyes ápolásokat” végzett akkor is, amikor a királyi családban gyakori veszekedés, gyűlölködés és békétlenség ütötte fel a fejét. Mikor utódlásra került a sor, Alfonz, a törvényes fiú föllázadt, mert apja helyette egyik törvénytelen fiát helyezte előtérbe. Erzsébet ekkor a béke angyala lett a viszálykodó apa és fia között. A király emiatt megneheztelt, sőt azzal vádolta, hogy jogtalanul állt Alfonz pártjára, ezért száműzte egy faluba. Később belátta tévedését, és visszahívta maga mellé. Erzsébet mindent megbocsátott. Amikor Dénes király súlyosan megbetegedett, állandóan mellette volt, és a legnagyobb szeretettel ápolta. Senki másnak nem engedte át a férje halálos ágya melletti szolgálatot. Hűséges szeretettel szolgálta őt egész haláláig. Ezzel sikerült elérnie, hogy férje 1325-ben megtérve, igazi keresztényként halt meg, sőt későbbi életvitele miatt hamarosan szentté avatták. A legendák szerint Dénes király megtérésében jelentős szerepe volt a következő esetnek: Erzsébetet az irgalmasság gyakorlása közben egy apród szokta kísérni, aki szükség esetén a segítségére volt. A király meggyanúsította azzal, hogy bűnös viszonya van a királynővel, ezért halálra ítélte. Elküldte mészégetők ellenőrzésére az apródot, a kemencénél dolgozóknak pedig megüzente, hogy egy meghatározott órában érkezik majd egy apród, azt fogják meg, és vessék a kemencébe. Az apród el is indult a királyi megbízatással, de útja közben betért egy templomba, misére. Ez a késedelem mentette meg az életét. A király ugyanis majdnem vele egy időben útnak indított egy másik udvari embert, hogy nézze meg, végrehajtották-e ítéletét. Ám a kemencéhez az előre jelzett órában csak az ellenőr érkezett meg, akit a munkások megragadtak, s abban a hiszemben, hogy ő a kiszemelt áldozat, bevetették a tüzes kemencébe. A király megértette a jelet, amellyel Isten megmentette az ártatlan apródot, és bűnbánatot tartva megtért.

Férje halála után Erzsébet teljesen az imának és az irgalmasság cselekedeteinek szentelte életét. Kolostorokat alapított. Szétosztotta vagyonát a szegények és a kolostorok között, ő maga pedig belépett a ferences harmadrendiek közé. Zarándoklatokon vett részt, gyalog ment el Szent Jakab sírjához, Compostellába. Majd visszavonult Coimbrába, az általa alapított klarissza kolostorba. De még a zárdából is segítséget kellett nyújtani nagy problémákban. Szeretett volna békét teremteni egymás ellen háborúzni készülő fia és veje között. Ez az utazás volt utolsó útja, a békekötést már nem érte meg. Estremozba érve magas láza lett, és itt érte a halál 1336. július 4-én, lánya és menye karjai között. Szerzetesi fogadalmat csak a halálos ágyán tett, hogy a szegénységi fogadalom ne akadályozza a jótékonykodásban.

Holttestét Coimbrába vitték, és sírja hamarosan zarándokhellyé vált. Ereklyéi körül csodák történtek, folyamatosak voltak a csodás gyógyulások. Szentté avatását 1576-ban indították el. 1612-ben sírját felbontották és testét teljes épségben találták. 1626-ban avatta szentté VIII. Orbán pápa. Ünnepét még ebben az évben felvették a római naptárba, és halálának napjára, július 4-re tették. 1694-ben áthelyezték július 8-ra, hogy kivegyék Szent Péter és Pál ünnepének oktávájából. Mivel az oktáva megszűnt, 1969-ben visszahelyezték július 4-re.