Turul-házi boldog Jolán özvegy és szerzetesnő

Boldog Jolán (Jolánta) (Esztergom, 1235/1239 - Gniezno, 1298. június 11.) magyar hercegnő, klarissza apáca.

Boldog Jolán királyi és szent család sarja. Apja IV. Béla magyar király, anyja a konstantinápolyi császári családból származó Laszkarisz Mária. Kilenc testvére közül Kinga, Konstancia és Margit is híres szent volt, de a tágabb családban is találunk híres szenteket. Nagynénje Szent Erzsébet és Prágai Boldog Ágnes, unokatestvére Boldog Gertrúd és Boldog Szalome.

Boldog Jolán nagyon viharos korban, a tatárjárás korában született. A szülői házban mindössze öt évet tölthetett, de a tatárjárás izgalmai közepette neki is menekülnie kellett szüleivel. Öt éves korában szülei Krakkóba vitték és nővére, Boldog Kinga gondjaira bízták, aki a lengyel Szemérmes Boleszláv királynak volt a felesége. A kis Jolánnak Kinga anyja helyett anyja lett. Sokat mesélt a kislánynak szentéletű rokonairól. Szent életű nővérében Jolán megtalálta példaképét és a keresztény nő eszményét.

1256-ban Jolán is házasságot kötött, férje Jámbor Boleszláv fejedelem, a kaliszi és gnieznói herceg, akit a nép a Jámbor névvel illetett. A krakkói székesegyházban tartott esküvői szertartás után a fiatal pár a férj hazájába, Nyugat-Lengyelországba költözött. Ekkor még több fejedelemségből, hercegségből állott az ország, s a lengyel államiság kialakulásában jelentős szerepet játszott a Nagy-lengyel Fejedelemség egyesítő törekvése, melynek eredményeként Krakkó lett az új lengyel állam központja.

Jolán 23 évet élt példás keresztény házasságban. Nemcsak származása, hanem erényei szerint is királyi lélek volt. Három lányuk született, Hedvig, Erzsébet és Anna. Gyermekeit együtt nevelte férje testvérének öt árvájával. Jolán napjai a gyermekek nevelése mellett állandó imádságban, vezeklésben és jó cselekedetekben teltek. Segített a templomokban, kórházakban, saját kezűleg gondozta a betegeket, árvákat, szegényeket nagynénje, Szent Erzsébet példája szerint. Férjét útjain szerette kísérni, mindenütt a szegények gondjainak enyhítésén fáradozott, Gondozta az árvákat, betegeket. Nem feledkezett meg magyar és lengyel hazájáért önmegtagadásokat és vezekléseket vállalni. Két klarissza kolostort alapított a ferences eszmény hatása nyomán.

Soha nem erőszakolta akaratát férjére, szerényen csodálta férjében az Úr Jézus képmását. Férje is nagy szeretettel fordult felé. Jolán tartózkodó bölcsességével, meleg szeretetével és sok imájával egyházának is nagyon sok jót tett.

Abban a nyughatatlan korban a lengyel fejedelem sokszor volt kénytelen harcba indulni hol a németek, hol a litvánok ellen. Jolán ilyenkor megsokszorozta imádságait; férje-ura testi és lelki épségéért egyaránt könyörgött. Nemcsak azt kérte Istentől, hogy hozza haza hitvesét és gyermekei atyját, hanem azt is, hogy a csatában is őrizze meg férje szívét a kegyetlenkedés és a bosszú indulatától, hogy csak hazája java vezesse. S amikor Boleszláv az egyik csatából halálos sebbel tért vissza, Jolán — éjjel és nappal el nem távozva a betegágytól — egyszerre tartotta önmagában is, és férjében is a reményt, s készítette hitvesét az elköltözésre, arra „a kis időre” amíg nem látják egymást (Jn 16,16).

Férje 1279-ben bekövetkezett halála után vagyonát szétosztotta az egyház és rokonai között, és visszatért a krakkói udvarba, Kingához. Hamarosan azonban Kinga is özvegy lett, s ekkor a két nővér az ószandeci klarissza kolostorba vonult, ahol 12 évet töltöttek egészen Istennek szentelt életben. Később, Kinga halála után Jolán átköltözött a férje által alapított gnieznói kolostorba. Apátnővé választották, de úgy élt, mint mindenki szolgálója. Ebben a kolostorban egyik lánya is klarissza szerzetes volt. Jellemző volt Jolánra a ferences szegénység, egyszerűség, és az Üdvözítő szenvedéséről való elmélkedés. Alázata, rejtetten viselt szenvedései tökéletesen egyesítették a megfeszített Krisztussal, aki gyakran megjelent neki és kinyilatkoztatásokban részesítette. Így halála napját is előre megmondta.

1298. június 11-én halt meg, a kolostor kápolnájában temették el. Tisztelete a halála után azonnal megindult, sírját zarándokok látogatták, és sokan nyertek rendkívüli kegyelmeket. Boldoggá avatása mégis sokat váratott magára, mert kultusza a területileg hosszú időn át újra megosztottá vált országban tiltott volt. 1631-ben indították meg boldoggá avatását. A sírjánál történt csodás gyógyulások miatt XII. Leó pápa végül engedélyezte ünnepét a konventuális minoriták és a klarisszák számára 1827-ben. Majd XIII. Leó terjesztette ki ünnepét egész Lengyelországra. Sírja a gnieznói kolostorban ma is zarándokhely.

Ünnepnapja: június 15.