Turul-házi Boldog Erzsébet szűz

Emlékezzél, Mária arra az alázatosságra,
amellyel Isten a mi gőgünk miatt
ebben az életben alávetette magát neked.
Kérlek téged, minden jóság Asszonya,
kegyelmeddel segíts engem,
hogy lelkem üdvösségéért egész alázattal
alávessem neked akaratomat.
Emlékezzél,Mária arra a segítségre,
amelyet lelkünkért és testünkért
az örök reménytelenség ellen
Isten tebenned adott nekünk!
(Turul-házi Boldog Erzsébet imája)



Turul-házi Erzsébet magyar királyi hercegnő (Buda, 1292 - Svájc, Töss, 1338. május 6.) magyar királyi hercegnő, domonkos apáca.

Erzsébet az utolsó Árpád-házi király, III. András és a lengyel Kujáviai Fenenna hercegnő leánya. Nagynénjei között találjuk Szent Erzsébetet, Szent Margitot, Boldog Kingát, Boldog Jolánt.

Hároméves korában vesztette el az akkor tizenkilenc éves édesanyját, aki második gyermeke szülésébe belehalt. III. András egy évvel később újraházasodott, és a Habsburg-házban keresve szövetségest, Habsburg Albert leányát vette feleségül. Gyermekük nem született, így a kis Erzsébetet, a magyar trón egyetlen örökösét Ágnes királyné vette anyai gondjaiba. A kislányt Bécsben neveltette, s egy Habsburg érdeknek megfelelően - ami a cseh és magyar koronát egyaránt a Habsburgoknak biztosította volna - 1298. február 12-én eljegyeztette II. Vencel cseh király fiával, IV. Béla egyik kései leszármazottjával, Vencellel.

Töss városa
Töss városa

Apjának 1301. január 14-én bekövetkezett halála után a Sopron vármegyei Nezsiderben (Neusiedl am See) élt. Ágnes Albert király meggyilkolása után fölépíttette a königsfeldeni klarissza kolostort, ahová 1310-ben maga is belépett.

Erzsébet eljegyzését 1301-ben Vencel királlyá választásakor megújították, a házasság azonban mégsem jött létre. Isten, mint Szent Margitnak, neki is megadta az alkalmat, hogy mostoha nagybátyja, Habsburg Henrik házassági ostromait visszautasítva, ország-világ előtt bizonyítsa: önként, a maga akaratából választotta jegyeséül a Királyok Királyát, kinek koronáját viselve nem uralkodóként, hanem önkéntes áldozatként akarja szolgálni hazáját. Apja halála után önként vonult a svájci Töss domonkos apácái közé visszautasítva kérőjét, Habsburg Henriket.

Erzsébet, mint az Árpád-ház utolsó sarja, Szent Margit lelkületével ajánlotta föl magát Istennek. Szigorú vezeklő életet élt, mindent szívesen megtett, amire csak kérték. Egész életét tökéletes tisztaságban töltötte, s teljesen megfosztotta magát a mulandó, földi javaktól. Egy rossz, foltozott ruhában járt, s a legtöbbször fel sem fedte kilétét, csak annyit mondott, mikor a neve után érdeklődtek: „Erzsébet nővér Budáról."

Döntése legapróbb következményeit is vállalta, semmit sem tartott meg magának: haláláig nem találkozott többé rokonaival, hazájabeliekkel. A svájci domonkos kolostor lett igazi lelki otthona. De Erzsébet mindvégig megőrizte magyarságát, a távolban is szülőhazájára gondolt, pedig ott róla már mindenki elfeledkezett. Tisztaságban és magát földi javaktól megfosztva Szent Margit lelkületű szigorú vezeklő életet élt. Fel se merült benne, hogy ősei trónjára üljön. Megpróbálta életét az Árpád-házi szentek példáját követve méltóan élni. Jegyese, Heinrich többször magával akarta vinni Bécsbe, - de mint példaképe, Szent Margit tette kérőjével - visszautasította.

Az Erzsébet iránti tisztelet jeleként Töss város címerében ma is ott van a kettős kereszt és a hármas halom.
Az Erzsébet iránti tisztelet jeleként Töss város címerében ma is ott van a kettős kereszt és a hármas halom.

A maga választotta szigorú vezeklő életmódot súlyos betegségek, külső és belső megpróbáltatások tetézték. Bár teste rosszul viselte a szenvedéseket, ő alázatos szívvel tűrte. A kolostorban töltött 28 év alatt szinte állandóan beteg volt, élete utolsó négy évében pedig fokozatosan teljesen megbénult. Teljesen elhagyatva és elfelejtve halt meg 1338. május 6-án.

Halálos ágyán, az égi haza küszöbén földi hazája felé sóhajtott. Nővértársai ekkor sejtették meg, hogy a köztük élő és elégő magyar királylány legnagyobb szenvedése - külső és belső megpróbáltatásain túl - maga a számkivetés volt. Svájc megőrizte az utolsó Turul-házi királylány emlékét: a tössi címer piros fehér zöld színei hirdetik Boldog Erzsébet származását, hontalanságában is megőrzött magyarságát. A Tössi Legenda szerint halálos ágyán így imádkozott: „Istenem, Megváltóm, tekints reám határtalan irgalmaddal és fogadj be az örök hazába! Vedd tekintetbe, hogy elvonult életemben senkit sem láttam nemzetségemből, mióta elhagytam hazámat!"

A kolostor lakói nagyon szerették és tisztelték. Szent élete és a közbenjárására történt csodák miatt biztosak voltak abban, hogy Isten gazdagon megjutalmazta, azaz megadta neki az Élet koronáját, melyet egy látomásban megígért mindhalálig hű szolgálóleányának.

Életét egyik társnője, Elsbet Stagel apáca legendában örökítette meg. Eszerint Boldog Erzsébetet a templom kórusa közelében temették el. Azonban „királyi méltóságához és szentségéhez illő", faragott sírhelyet készítettek neki. A köveket úgy rendezték el, hogy értékes maradványai a föld felett nyugodjanak. Amikor a sír elkészült, kiemelték a testét arról a helyről, ahol már harminc hete nyugodott. Annak ellenére, hogy hosszú,fájdalmas betegségben hunyt el, a testet és a tagokat tökéletes állapotban találták. Még a bőr sem változott el, bár ruházata addigra szétfoszlott. Kezénél és lábánál óvatosan megfogták, átemelték a fakoporsóból a kőkoporsóba. Sem a feje, sem a tagjai nem sérültek meg, szét sem hullottak. Isten csodája valóban, hogy az a test, amely életében elviselhetetlen fájdalmakat tűrt, hosszú ideig kár nélkül szenvedte el a föld nedvességét. Sírját a kolostorral együtt a 16. században dúló vallásháborúk során a reformátorok feldúlták. Hamvaimról egészen addig elfeledkeztek, amíg Mária Terézia meg nem kerestette. Ekkor már csak sírja fedőlapját találták, melyet ismét a kolostor területén hagytak veszni. Egészen addig, amíg egy gyártulajdonos, (a kolostort ugyanis 1850-es években gyárrá alakították át) nem gondoskodott róla. Előbb a sírkövet villája kertjébe helyeztette, később a zürichi Landesmuseumnak adományozta. Erzsébet sírjának fedőlapját ma is itt őrzik.

Sírjának fedőlapja a zürichi Landesmuseumban
Sírjának fedőlapja a zürichi Landesmuseumban

A domonkos rendben boldogként tisztelik, de az egyház hivatalos eljárást még nem folytatott.

Ünnepnapja május 6.

Sírjának fölirata:

„Anno Domini MCCC XXXVI pridie kalendas nouembris obiit soror Elisabeth filia illustrissimi principis domini Andree quondam regis Ungarorum, soror ordinis nostri, ducens laudabilem vitam in isto conventu Thős XVIII annis, hic sepulta juxta mayus altare."

(Az Úr 1336. évében, november első napjának előestéjén meghalt Erzsébet nővér, a kiváló herceg úr, András, a magyarok egykori királyának leánya, rendünk nővére; huszonnyolc évig dicséretes életet élt e tössi kolostorban; itt van eltemetve a főoltár mellett.)