Turul-házi Boldog Erzsébet szűz

Emlékezzél, Mária arra az alázatosságra,
amellyel Isten a mi gőgünk miatt
ebben az életben alávetette magát neked.
Kérlek téged, minden jóság Asszonya,
kegyelmeddel segíts engem,
hogy lelkem üdvösségéért egész alázattal
alávessem neked akaratomat.
Emlékezzél,Mária arra a segítségre,
amelyet lelkünkért és testünkért
az örök reménytelenség ellen
Isten tebenned adott nekünk!
(Turul-házi Boldog Erzsébet imája)


Turul-házi Erzsébet magyar királyi hercegnő (Buda, 1292 - Svájc, Töss, 1338. május 6.) magyar királyi hercegnő, domonkos apáca.

Erzsébet az utolsó Árpád-házi király, III. András és a lengyel Kujáviai Fenenna hercegnő leánya. Nagynénjei között találjuk Szent Erzsébetet, Szent Margitot, Boldog Kingát, Boldog Jolánt.

Hároméves korában vesztette el az akkor tizenkilenc éves édesanyját, aki második gyermeke szülésébe belehalt. III. András egy évvel később újraházasodott, és a Habsburg-házban keresve szövetségest, Habsburg Albert leányát vette feleségül. Gyermekük nem született, így a kis Erzsébetet, a magyar trón egyetlen örökösét Ágnes királyné vette anyai gondjaiba. A kislányt Bécsben neveltette, s egy Habsburg érdeknek megfelelően 1298. február 12-én eljegyeztette II. Vencel cseh király fiával, IV. Béla egyik kései leszármazottjával, Vencellel.

Apjának 1301. január 14-én bekövetkezett halála után mostohaanyja, Ágnes magával vitte Bécsbe. Ágnes Albert király meggyilkolása után fölépíttette a königsfeldeni klarissza kolostort, ahová 1310-ben maga is belépett.

Erzsébet eljegyzését 1301-ben Vencel királlyá választásakor megújították, a házasság azonban mégsem jött létre. Isten, mint Szent Margitnak, neki is megadta az alkalmat, hogy mostoha nagybátyja, Habsburg Henrik házassági ostromait visszautasítva, ország-világ előtt bizonyítsa: önként, a maga akaratából választotta jegyeséül a Királyok Királyát, kinek koronáját viselve nem uralkodóként, hanem önkéntes áldozatként akarja szolgálni hazáját. Apja halála után önként vonult a svájci Töss domonkos apácái közé visszautasítva kérőjét, Habsburg Henriket.

Erzsébet, mint az Árpád-ház utolsó sarja, Szent Margit lelkületével ajánlotta föl magát Istennek. Szigorú vezeklő életet élt, mindent szívesen megtett, amire csak kérték. Egész életét tökéletes tisztaságban töltötte, s teljesen megfosztotta magát a mulandó, földi javaktól. Egy rossz, foltozott ruhában járt, s a legtöbbször fel sem fedte kilétét, csak annyit mondott, mikor a neve után érdeklődtek: „Erzsébet nővér Budáról."

Döntése legapróbb következményeit is vállalta, semmit sem tartott meg magának: haláláig nem találkozott többé rokonaival, hazájabeliekkel. A svájci domonkos kolostor lett igazi lelki otthona. Emlékezetében elhalványultak a gyermekkor meleg képei, édesapja szelíd, édesanyja sugárzó arca, a budai vár pompás termei, az őt meglovagoltató vitézek biztató mosolya. Szívében elhalkultak a magyar dallamok, ajkáról lekopott a magyar szó.

A maga választotta szigorú vezeklő életmódot súlyos betegségek, külső és belső megpróbáltatások tetézték. Bár teste rosszul viselte a szenvedéseket, ő alázatos szívvel tűrte. A kolostorban töltött 28 év alatt szinte állandóan beteg volt, élete utolsó négy évében pedig fokozatosan teljesen megbénult. Teljesen elhagyatva és elfelejtve halt meg 1338. május 6-án.

Halálos ágyán, az égi haza küszöbén földi hazája felé sóhajtott. Nővértársai ekkor sejtették meg, hogy a köztük élő és elégő magyar királylány legnagyobb szenvedése - külső és belső megpróbáltatásain túl - maga a számkivetés volt.

A kolostor lakói nagyon szerették és tisztelték. Szent élete és a közbenjárására történt csodák miatt biztosak voltak abban, hogy Isten gazdagon megjutalmazta, azaz megadta neki az Élet koronáját, melyet egy látomásban megígért mindhalálig hű szolgálóleányának.

Legendája szerint Boldog Erzsébetet a templom kórusa közelében temették el. Azonban „királyi méltóságához és szentségéhez illő", faragott sírhelyet készítettek neki. A köveket úgy rendezték el, hogy értékes maradványai a föld felett nyugodjanak. Amikor a sír elkészült, kiemelték a testét arról a helyről, ahol már harminc hete nyugodott. Annak ellenére, hogy hosszú,fájdalmas betegségben hunyt el, a testet és a tagokat tökéletes állapotban találták. Még a bőr sem változott el, bár ruházata addigra szétfoszlott. Kezénél és lábánál óvatosan megfogták, átemelték a fakoporsóból a kőkoporsóba. Sem a feje, sem a tagjai nem sérültek meg, szét sem hullottak. Isten csodája valóban, hogy az a test, amely életében elviselhetetlen fájdalmakat tűrt, hosszú ideig kár nélkül szenvedte el a föld nedvességét. Sírját a protestánsok pusztították el a virágzó kolostorral együtt. Erzsébet sírjának fedőlapját ma a zürichi Landesmuseumban őrzik.

A domonkos rendben boldogként tisztelik, - ünnepnapja május 6 - de az Egyház hivatalos eljárást még nem folytatott.

Sírjának fölirata:

„Anno Domini MCCC XXXVI pridie kalendas nouembris obiit soror Elisabeth filia illustrissimi principis domini Andree quondam regis Ungarorum, soror ordinis nostri, ducens laudabilem vitam in isto conventu Thős XVIII annis, hic sepulta juxta mayus altare."

(Az Úr 1336. évében, november első napjának előestéjén meghalt Erzsébet nővér, a kiváló herceg úr, András, a magyarok egykori királyának leánya, rendünk nővére; huszonnyolc évig dicséretes életet élt e tössi kolostorban; itt van eltemetve a főoltár mellett.)