Falu Tamás

Falu Tamás, polgári nevén Balassa Lajos (Kiskunfélegyháza, 1881. november 10. — Ócsa, 1977. július 13.) magyar jogász, költő és regényíró.

Élete és munkássága

A Monor mellett lévő Vasad pusztán töltötte gyermekéveit, az elemi iskoláit Monoron végezte, majd Kecskeméten a Református Gimnáziumban érettségizett. Felsőfokú tanulmányait 1900-ban kezdte meg a budapesti egyetem jogtudományi karán. 1907-ben ügyvédi vizsgát tett. Monoron kapott közjegyző-helyettesi állást, majd 1918-tól Nagyrőcén lett a közjegyző. A vesztes háború után a csehszlovák hatóság 1922-ben kutasította Nagyrőcéről. A csonka ország határain belül 1924-től az ócsai járásban nyerte el a közjegyzői állást, nyugdíjba vonulásáig ezt az állást töltötte be. 1977-ben bekövetkezett haláláig itt élt és alkotott.

Már jogász hallgató korában érdekelte az irodalom, humoros írásai jelentek meg Az Üstökös és a Borsszem Jankó című korabeli élclapokban. Költemények címen 1900-ban publikálta első verses kötetét, első regénye, a Hajnali mise 1905-ben jelent meg, ezeket még Balassa Lajos néven jegyezte. Kiss József fedezte fel Balassa írói tehetségét, s verseit gyakran közölte A Hét című lapban. Ekkor vette fel a Falu Tamás nevet, s a továbbiakban szépirodalmi műveit ezen a néven jegyezte, nehogy az európai rangú költő, Balassa (vagy Balassi) Bálint nevéhez méltatlanná váljék.

1907. augusztus 18-án megnősült. Felesége Bér Jolán pedagógus, akivel szeretetben, megbecsülésben éltek együtt 1953. október 22-én bekövetkezett haláláig.

1911-ben jelent meg Ősz című verse a Hét-ben és ezután már az irodalmi közvélemény felfigyelt a Falu Tamás névre. Lassan bekerült az akkori irodalmi élet elitjébe. Kiss József személyesen buzdítja írásra, Juhász Gyula levélben dicséri meg megzenésített verseit.

1914-1940-ig az Új Időkben is publikált, 1920 és 1935 között állandó munkatársa volt a Nyugat c. folyóiratnak. Napilapokba is publikált, például tárcáit a Pesti Hírlap közölte vasárnaponként. Mintegy kilenc verskötete és tíz regénykötete került nyomdába még életében. Írásaiban a falu és a kisváros eseményeiről számolt be, ezzel kapcsolatos érzéseit, gondolatait öntötte formába. A vidék békéjét és csendjét nagyon kedvelte.

Mécses és Alázatosság c. verseit Tarnay Lajos zenésítette meg 1930 körül.

A „Pesti Hírlap” 1930 nyarán meghirdetett revíziós dalpályázatának nyertese Falu Tamás három strófából álló „Magyar visszhang” című verse. A pályázat célja volt, hogy a győztesen kikerült költemény „a magyar igazságharc” himnusza legyen. A 3074 dalmű és vers közül a József főherceg díszelnöksége alatt álló bíráló bizottság az 1000 pengős első díjjal Falu Tamás versét jutalmazta.

Költészetét kezdettől fogva halk, szerény tónus jellemezte. Szívesen idézte az apró élettényeket, ezekből igyekezett általános érvényű tanítást elvonatkoztatni. Noha kortársa volt Ady nemzedékének, mégis inkább a konzervatív líra egyszerűségére törekedett. A látványból és a hétköznapi bölcselkedésből józan, kicsit ironikus költészetet teremtett. Válogatott verseinek gyűjteménye már 1944-ben készen állt, a háborús események miatt azonban kéziratban maradt; a Téli kikötő (1967) részben e válogatás alapján készült. 1974-ben jelent meg Vidéki állomások című, összegyűjtött verseit tartalmazó kötete, melyhez a szerkesztő, Csanádi Imre írt méltató utószót.

Mintha bölcselkedő hajlamú, morális elkötelezettségű vidéki tanárember, Kosztolányi valamelyik tanárhőse írná naplószerű feljegyzéseit verseiben. Nem ismeri az érzelmi szélsőségeket, de verseinek gyakori témája a szeretet, a megértés, a másik ember megbecsülése. "Filozofálok, az élet szépségeit örökítem meg versekben - mondta a költő egy rádióbeszélgetés során -, gondolok életre és halálra vegyesen." Valóban rendkívüli figyelemmel követte nyomon az élet apró rezdüléseit. Minden jelenség költői témát kínált neki, s az élet maga is olyan volt számára, mint a nagy kaland, melyet azonban szükségszerűen követ majd az elmúlás. Állandó halálközelben élt, de mert nem félt a haláltól, hanem az öregedő ember belenyugvásával idézte, ezek a versei is telve vannak a teremtő emberi erőbe és géniuszba vetett alázatos hittel. Élete végéig elkísérte a kettősség: látta és feljegyezte az újat, de könnyes nosztalgiával idézte a jóvátehetetlenül elmúltat, a régit is:

„Szívemre tett kézzel
bolyongok én még itt,
mosolygok az újra,
siratom a régit.

Utolsó hónapjáig termékeny maradt, törékeny formákban írt, kis költeményeiben őrzött meg valamit számunkra a századvég létérzéséből, s hirdette a mai kor emberének is, hogy "Szeretni érdemes".

Ócsán érte a halál, az ócsai temetőben helyezték örök nyugalomra. A fekete márvány síremléken Kisfaludi Stróbl Zsigmond szobrászművész bronz domborműve látható, melyen a költő elbúcsúzik feleségétől.

Emlékezete

A Kiskun Múzeumban Kiskunfélegyházán emlékkiállítás tartottak tiszteletére 1981. október 11-től 1982. január 31-ig. A kiállítást Fazekas István rendezte Zalatnai Pál közreműködésével, illusztrált tájékoztató füzetet jelentettek meg az eseménnyel összefüggésben.