- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Februári jeles napok
- Csekonics József
Csekonics József
„Míg remondázással foglalkoztam, időm és jó lehetőségem nyílott a lótenyésztéssel kapcsolatos számos megfigyelésre és megjegyzés tételére. Ezeket gyűjtöttem, rendszereztem, papírra vetettem, és oly merész voltam, hogy II. József császárnak, aki éppen Budán tartózkodott - javaslat formájában - alázatosan előterjesztettem mindazt, amit véleményem szerint Magyarországon a lótenyésztés felvirágoztatása és kiszélesítése érdekében cselekedni lehetne…”
„…látnok, aki a természetet és a ménest nem a tudomány szemüvegén keresztül, hanem saját egészséges szemével szemléli”. (Wolstein)
Zsombolyai és janovai báró Csekonics József (Kőszeg, 1757. február 22. - Pest, 1824. április 26.) tábornok, császári és királyi generál főstrázsamester, a magyar lótenyésztés alapjainak zseniális megalapozója, történetének nagy alakja, a magyar állami ménestelepek megalapítója, a Szent István-rend vitéze.
Életpályája
Horvát származású család első gyermekeként született 1757-ben Kőszegen. Apja a kőszegi kerület táblai ügyvédje, Csekonics Pál, anyja Kanicsár Mária. Az apa érdemei elismeréséül 1753. január 29-én egyenesen Mária Teréziától kapta a bárói címet a Zsombolyai és Janovai előnevekkel együtt.
Tanulmányait a kőszegi gimnáziumban, majd a bécsi Löwenburg-féle konviktusban végezte, ahol egyre kevesebb érdeklődést mutatott a humán tantárgyak irányába. „Az évek során a lovak iránt érzett velem született vonzódás elnyomta a tanulmányaim folytatásához való kedvemet” és idő előtt hátat fordított tanulmányainak. A lószeretettől vezérelve már fiatalon a katonai pályát választotta. 17 évesen a vértes huszárokhoz állt be 1774-ben, mint hadapród a Dajassa vértes ezredbe került. Gyorsan emelkedett a katonai ranglétrán: 1777-ben hadnagyi, a következő évben főhadnagyi, 26 évesen már századosi rendfokozatban szolgált. 33 évesen ezredes, 50 évesen tábornok, majd dandártábornok lett. 1799-ben megkapta a Szent István-rend kiskeresztjét.
Bár nagyszerű katonai karriert futott be, neve mégsem a harcmezőn szerzett érdemei alapján vált ismertté, hanem a magyarországi lótenyésztés felvirágoztatásáról. „Szolgálati időm első pillanatától kezdve érdeklődésem szüntelenül és szenvedélyesen a lovakra irányult. Figyelmem főként a lótenyésztés ismeretei felé fordult, ezeket a közeli ménesekben szerezhettem meg." - írta a kezdetekről.
Hunyadi József gróf ürményi ménestelepén tanulmányozhatta Csekonics az akkori idők legkorszerűbb lótenyésztési módszereit. A lovak iránti vonzalmára elöljárói is felfigyeltek. Csekonics a környező méneseket több ízben felkereste, információkat gyűjtött, majd az újdonsült századost Hoditz tábornok 1783-ban a hadsereg pótlovazásával bízta meg. Csekonics József, a fiatal lovastiszt felfigyelt a magyar lótenyésztés siralmas helyzetére. Folytatta tanulmányait és összegyűjtött ismeretei és gyakorlati tapasztalatai birtokában tervet készített a hazai lótenyésztés felvirágoztatására. A terveket benyújtotta II. József császárnak. Csekonics javaslatait az Udvari Hadi Tanács jóváhagyta és a császár 1784. december 20-i rendeletében megalapította a Mezőhegyesi Királyi Ménest. A négy négyzetmérföldnyi területen alapított mezőhegyesi ménestelep felállításával Csekonicsot bízta meg és lótartalék-parancsnokká (remont-Commendant) nevezte ki. A kifejezetten legelőre alapozott lótenyésztés 194 mén és 405 kanca tenyésztésbe állításával és a mintegy 6 hónap alatt felépített legszükségesebb létesítményekkel (tisztek és katonák lakásai, törzsistállók, fedeles lovarda, vágóhíd, 8 nagy íves istálló stb.) indult. A birtok éves átlagban 7000-8000, a második francia háború alatt, 1800-1801-ben pedig 26 ezer lovat adott a hadseregnek.
A mezőhegyesi „ménesinstitútum főinspektora" első számú feladatának a hazai lóállomány javítását, nemesítését tekintette. Magyarországi körútja eredményeként a hadseregben már bevált csontos, erős kancákat telepített Mezőhegyesre, és azonosítási számmal látta el őket. Ettől kezdve minden ló eredete ismert volt, ami nagy előrelépést jelentett az átgondolt lótenyésztés érdekében. A hazai fajták gondos kiválasztása mellett arab és spanyol méneket szerzett be. Csakhamar négy törzsről vált ismertté Mezőhegyes: a gidránról, a kis és nagy nóniuszról, valamint a mezőhegyesi félvérről. Örökérvényű alapelve volt, hogy „az anyakanca legyen a ménes modellje”.
Hazai tájakon elsőként ő javasolta lóversenyek megszervezését bécsi és pesti helyszínnel. Megvalósulását nem érhette meg, erre csak halála után, 1827-ben nyílt lehetőség, miután Széchenyi megalakította a Pesti Versenyző Társaságot és Lótenyésztő Egyletet. Komoly energiát fordított az állatorvosi tudományok fejlesztésébe is: világos számára, hogy egy egészséges ló többet ér a hadseregnek, mint kétszáz kiló első osztályú virsli.
Csekonics munkássága felbecsülhetetlen eredményeket hozott. Hamarosan szűknek bizonyult Mezőhegyes ménesterülete, ezért a 1789-ben az állam 450 000 arany forintért megvásárolta Bábolnát az állami ménesbirtok céljaira. Bábolnapusztán mezőhegyesi kancákkal indított további tenyésztést. Bábolna önálló ménesként 1806-tól működött, és ekkor került vissza a kancaállomány a spanyol és erdélyi ménekkel együtt Mezőhegyesre.
Később akadtak, akik kétségbe vonták lóismereti tudományát. „Csekonics valójában nem is hippológus volt, hanem nagyvállalkozó, ő a merkantilizmus térhódítása idején a lótenyésztésben elsősorban üzletet szimatolt, áru-előállításként, tömeges kereskedelmi cikként kezelte.” Szakértelmét indokolatlan kétségbe vonni, mindenesetre tény, hogy kapcsolatait és üzleti érzéket nagyszerűen kamatoztatta. Ő maga így vallott: „...ökonomiai és spekulatív irányzatokkal is foglalkoztam”.
1798-ban megbízták az olaszországi Lech melletti hadsereg és Bécs városának vágómarhával történő ellátásával. Csekonics az Alföldön és Erdélyben összegyűjtött ökröket lábon hajtatta Bécs felé. Az állatok lábon történő hajtásának nagy távolságai miatt egy gyűjtőhelyről kellett gondoskodni. Erre a célra találták alkalmasnak a Bécs és Buda közötti „mészárosok útja" mellett fekvő jó legelővel rendelkező Bábolnát. Öt éven át tartott ez az igen jövedelmező tevékenység. Híresen jó érzékkel értékesítette birtokainak terményeit: a „Csekonics-árakat” évtizedekig emlegették a gabonatőzsdén. Volt év, amikor a kövér bánsági és békés-csongrádi földeken 25 ezren dolgoztak neki májustól októberig. Az éppen aktuális balkáni katonai offenzíva során felvállalta a negyedmillió érintett harcos és a hozzájuk tartozó hatvanezer ló élelmezési láncának megszervezését.
1868-ig Mezőhegyesen csak katonai célú lótenyésztés és takarmánynövény termesztés folyt. A kiegyezés eredményeként a katonai állami ménesek a magyar kincstár tulajdonába kerültek. A mezőhegyesi birtok tehát 1868-ban magyarrá lett, 1869-ben pedig különvált a továbbra is katonai kezelésben maradt ménes - magyar királyi állami ménes - és a civil ménesbirtok - magyar királyi állami ménesbirtok.
Sikeres vállalkozásainak eredményeképpen a nyugodtabb életmód érdekében előbb bérbe vette, majd 1808-ban megvásárolta a Zsombolyától Csősztelekig terjedő, 40 000 hold nagyságú kincstári birtokot. Tábornoki kinevezése után két évvel, 51 éves korában visszavonult birtokára gazdálkodni. Rövid idő alatt a semmiből változtatta a régi Magyarország leggazdagabb birtokává. Nagy kár, hogy az I. világháború után a jelentősen romlásnak indult épületet a már Magyarországon élő család sem eladni, sem fenntartani nem tudta. 1937-ben lebontották és az építőanyagot értékesítették.
Csekonics ebben a mesés kastélyban összegezte tenyésztési tapasztalatait. Kötelességének érezte, hogy ismereteit megossza az érdeklődőkkel. Fontos volt számára, hogy papírra vesse tapasztalatait: „Mivel manapság mindenütt azon igyekeznek, hogy a lótenyésztést tovább nemesítsék és szélesítsék de hogy hogyan érhetjük el ezeket a célokat, tudomásom szerint eddig még nem ismeretesek.” 1817-ben jelent meg a Praktische Grundsätze die Pferdezucht betreffend (A lótenyésztés gyakorlati alapelvei) című munkája.
Ő alapította meg 1794-ben a Szeged környéki dohánykertészek letelepítésével Magyarcsernyét, alapozta meg anyagilag az egyik leghíresebb torontáli nábobdinasztia hatalmát. A grófi címet ugyan utódai szerezték meg, de inkább csak a költekezéseikről voltak nevezetesek. A család közmondásos pénzszórására a „nem vagyok én Csekonics báró” kifejezés közismert.
Családja
Első feleségétől Tempel Katalintól két leánya és egy fia született: Karolina (Pest, 1789. szeptember 29. - Lovrin, 1871. november 15.), aki kisfaludi és lubellei báró Lipthay Frigyeshez ment nőül; Erzsébet (1794 - Elemér, 1881. december 21.), férje: Piret de Bihain Lajos báró (1784-1862), illetve József (1796-1814).
Második feleségétől, pribéri és vuchini Jankovich Juliannától (1782-1835) egyetlen fia született: János Nepomuk (1809. november 14. - 1880. augusztus 1.), aki a Csekonics-család grófi rangját szerezte. Felesége kisfaludi és lubellei báró Lipthay Leona (1821-1903).
A halál 1824. április 26-án érte el zsombolyai birtokán. Ne feledjük, hogy munkássága által válhatott lehetségessé az őt követő Kozma Ferenc törekvéseinek eredménye, a magyar lótenyésztés aranykora.