Batthyány Lajos

Batthyány portréja Barabás Miklós festményén
Batthyány portréja Barabás Miklós festményén

„Be kellett látnom, hogy állásomban tehetetlen vagyok, s azt csak a legjobb szándéktól vezérelve tartottam meg."

„...a király és a monarchia elleni árulásnak soha egyetlen gondolata nem férkőzött lelkemhez, és hogy a hazához nem kevésbé hű voltam; ugyan ki hiszi el ezt most! És ezért halok meg; a törvény, a király esküje volt vezérfonalam, és sem jobbról, sem balról nem hagytam, hogy visszaéljenek velem. Viam meam persecutus sum (A magam útját jártam), ezért ölnek meg engem."
(Batthyány Lajos búcsúleveléből)

„Barátom, ez ember előtt kalapot veszünk, a legváratlanabb körülményekben is éleslátású, mint a hiúz, maga elhatározásában sebes, mint a villám, s aztán szilárd és hajthatatlan, mintha minden idege vasból volna. "
(Kossuth Lajos levele Wesselényi Miklósnak)

„Egy nagy és szép ügy hősi vértanúja, aki lelkét visszaadta Istennek, de emléked örökké élni fog sziveinkben, emléked élni fog az utolsó magyar legutolsó lélegzetvételéig. "
(Teleki László)


Batthyány Lajosné Gróf Zichy Antónia
Batthyány Lajosné Gróf Zichy Antónia

Batthyány Lajos (Pozsony, 1807. február 10. - Pest, 1849. október 6.) liberális nagybirtokos, Magyarország első alkotmányos miniszterelnöke.

Édesapját korán elvesztette, anyja nem törődött vele, ezért egy bécsi intézetben nevelkedett. Tizenhat éves korában a hadseregbe lépett és csak olaszországi garnizon-élete alatt mint huszárhadnagy pótolta nevelésének hiányait. Jogi vizsgát is tett a zágrábi akadémiánál. A zágrábi akadémián jogi tanulmányokat folytatott.   1831-ben átvette az ikervári birtoka irányítását. Nyugat-Európában megismerkedett a fejlett polgári államok viszonyaival. Birtokain korszerű gazdálkodást folytatott.

1834-ben Pozsonyban házasságot kötött a 18 éves Zichy Antóniával. 1830-tól felsőtáblai tag a reformországgyűléseken, és néhány évvel később már a főrendi ellenzék egyik vezető alakja. 1841-ben az Iparegyesület, 1847-ben az Ellenzéki Párt elnökévé választották.

1848 március elején már nem volt kétséges, hogy ha megalakulhat a magyar kormány, akkor annak vezetője csak Batthyány lehet. A pesti forradalom hatására V. Ferdinánd szóbeli meghatalmazást adott István nádornak Batthyány miniszterelnöki kinevezéséhez. István nádor 1848. március 17-én megbízta Batthyány Lajost a kormányalakítással. Az 1848. évi III. törvénycikk értelmében a minisztérium - ha az elnök nem vállal tárcát - „kivüle még nyolcz ministerből áll.” Szimbolikus jelentőségű, hogy a forradalmi törvények királyi szentesítésének napján, április 11-én tette le a kormányfői esküt. Kormányának tagjai: a liberálisokhoz tartozó Kossuth Lajos lett a pénzügyminiszter és Szemere Bertalan a belügyminiszter. Deák Ferenc igazságügy-miniszter és Klauzál Gábor földművelés-, ipar - és kereskedelemügyi miniszter képviselte a mérsékelt liberálisokat. A centralisták táborát képviselte Eötvös József báró, vallás- és közoktatásügyi miniszter. A közlekedés- és közmunkaügyi miniszter gróf Széchenyi István lett. A konzervatívok közül egyedül Esterházy Pál herceg került a kormányba. Párton kívüli a kinevezésekor még Itáliában lévő Mészáros Lázár hadügyminiszter.

A kormány legsürgősebb teendői közé tartozott a honvédelem megszervezése és az állami élet anyagi alapjainak biztosítása. Március 15-én az országgyűlés határozata kimondta a nemzetőrség felállításának szükségességét. Batthyány ebben és az önálló honvédség felállításában is vezető szerepet vállalt. A kabinet első hónapjában Batthyány magára vállalta a Lombardiában, ezrede élén álló Mészáros Lázár helyettesítését. Így Batthyány kettős minőségben érzékelhette, hogy az országban állomásozó cs. kir. katonaság nem engedelmeskedik a kormánynak. A helyzet tisztázására Bécsben elérte, hogy a király május 7-én kéziratot bocsátott ki, amely szerint az országban állomásozó sorkatonaság felett a magyar honvédelmi miniszter rendelkezik. Március 22-én az országgyűlés elfogadta a nemzetőrség megalakításáról szóló törvényt és a minisztertanács április 15-én Batthyány Lajosra bízta a nemzetőrség szervezését.

Tyroler József: A Batthyány-kormány,<br/>az első felelős magyar kormány
Tyroler József: A Batthyány-kormány,
az első felelős magyar kormány

Batthyány nehéz helyzetbe került, amikor Jellachich és a szerbek fegyverkeztek, az udvar magatartása egyre kétségesebbé vált és az országban mély gyökeret vert a bizalmatlanság. A törvény teljes keresztülvitelében találta az egyedüli mentő eszközt. E célból augusztus 27-én Deák Ferenc kíséretében Bécsbe ment, hogy a fenyegető horvát támadás miatt fontos katonaállítási és a papírpénz kibocsátásáról intézkedő törvényeket a király szentesítse. Bécsben azonban nem tárgyaltak velük, s közben a király megküldte a nádornak az osztrák kormány Államiratát, mely szerint nem állt jogában szentesíteni az áprilisi törvényeket. Jellachich szeptember 9-én betört az országba, Batthyány lehetetlen helyzetbe került, így szeptember 11-én minisztertársaival együtt lemondott. István nádor azonban ezt nem hagyta jóvá és 1848 szeptember 12-én újból Batthyányt bízta meg kormányalakítással. Az új kormányból Batthyány elképzelése szerint Kossuth kimaradt volna. De Bécsben már nem erősítették meg, Budapesten pedig egészen Kossuth kezébe jutott a hatalom. Batthyány a két véglet között ragaszkodott ideiglenes állásához, hogy segítsen hazáját megvédeni a teljes anarchiától. Arra törekedett, hogy az önállóság biztosítása mellett az országot az alkotmányosság talaján is megtartsa, nehogy az udvarnak ürügy kínálkozzék a nyílt beavatkozásra. Felesége így írt visszaemlékezésében erről a kritikus időszakról: „ő nem tartotta kívánatosnak Magyarország elszakadását Ausztriától, mert nem hitte, hogy a többi állam elismeri mint független országot, hogy az első perctől fogva, az orosz intervenciótól tartott, és azért is a kiegyenlítés mellett volt. De hogy nem hitte, miszerint a nemzet annyi erőt fog kifejteni, és annyira lelkesedni, hogy ebben a tekintetben Kossuth jól ismerte és jól ítélte a nemzetet, jobban mint ő; - azt tette hozzá - ha mind azt tudtam volna, mit most tudok, a sok csalást, hazugságot, kétszínűséget, talán én is másképpen léptem volna fel."

A horvát támadások miatt Batthyánynak legfontosabb feladata volt a védelem megszervezése. Batthyány szeptemberben 13-án elrendelte a jóvá nem hagyott újoncozási törvény végrehajtását.

Lamberg kinevezésekor mentette őt fel a király hivatalából. Amíg Lamberg Budapestre ment és ott szörnyű halált szenvedett, Batthyány Jellachich táborában járt és annak ellenében, a martonvásári táborban igyekezett megütközésre bírni a magyar seregnek még habozó tisztjeit. Csak Bécsben értesült lemondása elfogadásáról. Nem is ment vissza Pestre, visszaadta képviselői mandátumát és birtokaira vonult vissza. Katonai szolgálatot vállalt, Vidoss József seregében harcolt Teodorović csapatai ellen. Október 11-én az egykori lovastiszt leesett paripájáról, s karját törte.

Szobra Nagykanizsán<br/>(Pataky Béla alkotása)
Szobra Nagykanizsán
(Pataky Béla alkotása)

Felgyógyulása után Pestre ment és mivel újraválasztották, decemberben visszatért a király által már feloszlatni rendelt országgyűlésre. Ismét a béke érdekében működött. Ellenezte az országgyűlés Debrecenbe költözését. December 31-én javasolta, hogy az országgyűlés indítson fegyverszünetet kérő delegációt Windischgrätz herceghez, az osztrák sereg főparancsnokához. Az ülés ezt jóváhagyta, s az öttagú bizottságba Batthyányt is beválasztották. De a herceg nem alkudozott, Batthyányt maga elé sem bocsátotta és őt néhány nappal később, 1849 január 8-án Pesten elfogatta.

Batthyány ellen nem volt hivatalos elfogatóparancs. Windischgrätz azonban tudta, hogy az udvar és a felső katonai vezetés mennyire gyűlöli Batthyányt. Azonnal kiadta az utasítást a per előkészítésére. Júliusban Haynau főparancsnok utasítására a foglyokat Pozsonyba, majd titokban vonaton Bécsen át Olmützbe szállították.

Hátralévő hónapjait egy koncepciós, premediált per vádlottjaként töltötte, s életét védelmezve vallomásaiban működésének törvényességét, a lemondását követő eseményektől való elhatárolódását kellett nyomatékosítania.

Mint magyar főúr csak országos bíróság előtt akart felelni, mint miniszter a törvény értelmében csak az országgyűlésnek volt felelős. A budai várból Batthyányt és harminckét fogolytársát 1849. április 23-án a karintiai Laibachba vitték. Annyira bízott ártatlanságában, hogy amikor Laibachba vitték és Sárváron, majd Cilliben a nép ki akarta őt szabadítani, ő maga csendesítette le az érte buzgólkodókat. Laibachban Deák Ferencet kérte magának ügyvédül. Amikor ezt megtagadták, maga írta meg védő iratát. Az 1848-as októberi bécsi forradalom kirobbantásának és Latour megöletésének előidézőjeként megvádolt Batthyány oly tökéletesen megcáfolta a vádakat, hogy azt a hadi törvényszék maga is elejtette. Még akkor is felajánlotta szolgálatát a győztes, függetlenségét kimondó nemzetnek kibékítésére. Laibachból Olmützbe vitték és ott több évi hadi fogságra ítélték. Schwarzenberg Felix herceg felszólítására halálos ítéletet mondottak ki fölötte, de egyúttal kegyelemre ajánlották, mivel tetteit a súlyos körülmények igazolták. A kegyelmi kérvényt az ítélkező hadbíróság valamennyi tagja aláírta. Rendes eljárás esetén ez megkegyelmezést vont volna maga után. E helyett azonban Pestre vitték, ahol július óta Haynau parancsolt, mint a császár alteregója. Komárom kapitulációja után, október 5-én kihirdették előtte a halálos ítéletet. Bűnei gyanánt a Pragmatica sanctio megsértését, az alkotmány felforgatását, a felkelők sorában való harcolást, az országgyűlésbe való visszatérését sorolták fel. Mint felségsértő elvesztette egész vagyonát és kötél általi halálra ítélték. A büszke főurat különösen sértette a halál megalázó neme. Egy feleségétől lopva kapott kis tőrrel október 5-ének éjjelén öngyilkossági szándékkal sebet ejtett a nyakán, úgy hogy majdnem elvérzett. Bágyadtan, de törhetetlen lélekkel ment a vesztőhelyre, (az újépület ötödik szárnya előtt) maga szólt a vadászoknak, hogy tüzeljenek (1849 október 6.).

A halála helyén 1926. október 6-án felavatott Batthyány örökmécses
A halála helyén 1926. október 6-án felavatott Batthyány örökmécses

Néhány nap múlva a pesti ferences templom kriptájában helyezték el holttestét, majd a kiegyezés után, 1870. június 9-én országos gyász közepette szállították át a Nemzeti Sírkertben emelt mauzóleumba.

Síremlékére Tóth Kálmán sírversét vésték:

„Nagy küzdés volt egész élete
Sokak által félreértve
Oh de oly szent volt halála,
Életét megmagyarázta."

Kivégzése általános meglepetést keltett úgy belföldön, mint a magyarországi eseményeket élénk figyelemmel kísérő Európában. A szabadságharc összes áldozata közül az ő sorsa keltett legnagyobb részvétet az egész művelt világon. Benne nem a forradalmárt sújtották, hanem a lojális, de hazája törvényes jogáért élő-haló főurat. Halálát sokan egyenesen a magyar nemzet felé irányzott csapásként értelmezték, s mint ilyen, szinte elszakadt Batthyány személyétől. Annál is inkább, hiszen Batthyányn túllépett a forradalom, álláspontját már életében meghaladottnak tekintették, s személye az udvarral való állandó egyezkedés szimbólumává vált. Kivégzése így még igazságtalanabbnak, s még inkább jelképesnek hatott, jó időre e jelkép alá temetve Batthyány emlékét.

A halála helyén állított örökmécses inkább Batthyány szimbolikus erejű halálára, mintsem valós életére és működésére irányította a közfigyelmet.