A vérszerződés

Magyar monda Lázár Ervin feldolgozásában

Vérszerződés - László Gyula rajza
Vérszerződés - László Gyula rajza

A hírvivő lovas tajtékos paripáját megállította a tanácsdombon, s mintha a négy égtájnak jelentené, elkiáltotta magát:

- Végigjártam mind a hét országot; Nyéket, Megyert, Kürtgyarmatot, Tarjánt, Jenőt, Kért és Keszit, hogy uraikat, a hét fejedelmi személyt itt a tanács dombján tanácskozásra összehívjam. A hét fejedelmi személy még ma összegyűlik itt, hogy sorsunkról határozzon. Szóljanak a dobok, szóljanak a csimpolyák.

Dübögni kezdtek a sámándobok, dübögésüket, mint fát a vadszőlő indája, tekervényes csimpolyaszó ölelte körül. A domb mellé, széles karéjt formálva körüle, gyülekezni kezdett a nép, s nemsokára táncoló, széles szügyű lován feltűnt az első fejedelmi személy. A zene egy pillanatra elhallgatott, és a felzengő csendben a sámánok köszöntötték az érkezőt:

- Légy üdvöz Tétény.

Tétény leszállt lováról, és kíséretét hátrahagyva egymagában felment a tanácsdombra.

Pár perc múlva követte őt Huba, aztán Tas, Ond, Kende, Előd s legvégül pedig egy sudár termetű, barna arcú, fekete szemű férfi, Álmos.

- Légy üdvöz Álmos - zúgta el neki is a sámánok kara, s most már nem zendült föl a zeneszó, megkezdődött a tanácskozás.

- Mi, a hétmagyarok - mondta Tétény - azért gyűltünk itt össze, mert Szittyaország annyira megtelt népeinkkel, hogy sem táplálni, sem befogadni nem tud bennünket.

- Új földet kell hát elfoglalnunk - mondta Ond -, ahol békességben és bőségben élhetünk valamennyien.

- Pannónia földjére menjünk - mondta Álmos -, hiszen az minket illet, mert ősünk, Attila király birodalma volt.

- Úgy van - helyeselt Kende -, és tejjel-mézzel folyó földnek mondják, vizekben bővelkedőnek. Eltart bennünket is, jószágainkat is.

- Attila városa, Buda, újra a miénk lesz - mondta Tas.

Ekkor Huba szólalt meg:

- De a nagy célt csak akkor érhetjük el, ha közös akarattal vezért és parancsolót választunk magunk közül, akinek feltétlen engedelemmel tartozunk valamennyien, nehogy széthúzás, pártoskodás gyengítsen bennünket.

- Úgy van - kiáltották valamennyien. - Válasszunk!

Ekkor a sámánok közül kivált egy, és közelebb lépett a hét vezérhez. Dobját pörgetve énekbe kezdett.

- Önedbelia lányáról énekelek, Ügyek feleségéről, Emeséről…

A történetet persze valamennyien ismerték, s a sámán éneke felidézte a turult, ahogy ott lebeg a gyermekét váró Emese sátra fölött, majd leereszkedik, az asszony vállára ül és így szól:

- Dicső királyok származnak méhedből.

Emese ekkor hátracsukló fejjel, hunyt szemmel úgy látta, hogy sátrából hatalmas folyam hömpölyög elő,10 11 díszes aranyozott gályákat hord a hátán, s a gályákon egy-egy ragyogó arcú férfiú áll, koronával a fején.

A turul így folytatta:

- De király utódaid nem itt, hanem egy távoli földön fognak uralkodni.

A sámán folytatta:

- És a gyermek, akit szült, mert álom jósolta jöttét, az Álmos nevet kapta. Válasszatok, vezérek, ki legyen a magyarok fejedelme!

S a vezérek egy emberként kiáltották:

- Álmos!

Tétény lépett elő.

- Közös akarattal téged vezérnek és parancsolónak megválasztottunk, követünk téged jóban-rosszban. S hogy választásunk és szövetségünk a hegyeknél szilárdabb legyen, pecsételjük meg vérszerződéssel.

Egy szolga aranyedényt vitt a hét vezérhez, és azok elővonva késüket, sebet ejtettek a karjukon, és egy-egy csepp vért az edényben lévő borba csöppentettek. Az edényt magasba emelték és esküdtek:

- Ameddig életünk tart, sőt utódaink élete fogytáig mindig Álmos vezér ivadéka lesz a vezérünk.

- Esküszünk! - zúgták rá.

- Ami jószágot közösen szerzünk, mindenkinek része legyen abban.

- Esküszünk!

- Azok a fejedelmi személyek, akik szabad akaratukból Álmost vezérnek választották, soha a vezér tanácsából ki ne maradjanak.

- Esküszünk!

- Ha valaki az utódok közül a vezér személyéhez hűtlen lenne, annak úgy hulljon a vére, ahogy a mienk hullott, amikor Álmossal vérszerződést kötöttünk.

- Esküszünk!

- Hogyha valaki az utódok közül a vérszerződést megszegné, azt örök átok sújtsa!

- Esküszünk! - kiáltották a vezérek, és az aranyedény körbejárt, mindannyian ittak belőle, s az ősi magyar törvények szerint mindannyian vérrokonoknak számítottak.

Újra fölcsendült a zene, a magyarok fejedelme felemelt kézzel üdvözölte a dombot körülvevő ujjongó sokaságot.