Zrínyi Miklós, a hadvezér és költő

Jan Thomas: Zrínyi Miklós portréja
Jan Thomas: Zrínyi Miklós portréja

„Nem írom pennával,
Fekete tentával,
Csak szablyám élivel,
Ellenség vérivel
Az én örök híremet!"
(Zrínyi ars poeticája)

„A tett első, a szó második;
s éppen úgy: az ember, a hazafi elöl áll,
s csak azután jő az író."
(Széchenyi István)

„Jó szerencse, semmi más. Szép és
dicsőséges dolog a hazáért meghalni.
A halál még a menekülő férfit is
eléri. Még szebb a hazáért élni."


Zrínyi Miklós, gróf (horvátul: Nikola Zrinski) (Ozaly, 1620. május 1. - Zrínyifalva, 1664. november 18.) horvát bán, Zala és Somogy vármegyék örökös főispánja, nagybirtokos főnemes. A magyar barokk kiemelkedő alakja, költő, politikus és hadvezér, kivételes tehetségű katonai stratéga, politikus, költő, nyelvtehetség és hazafi volt. Híres törökverőként és a Habsburgoktól távolságot tartó vezetőként a magyarság önálló fennmaradásáért küzdött.

A Zrínyi család ősi dalmáciai főnemesi család volt. Eredeti nevük Šubić volt. Ezen a néven a család első tagját 1066-ban említik. Nagy Lajos király 1347-ben Šubić Gergelynek, és unokaöccsének, Györgynek tenger menti birtokaiért Zerin (Zrinj) várát és tartozékait adományozta, erről nevezték magukat Zrínyieknek, horvátul Zrinskiknek.

A család nevén, ami hosszú időkre összefonódott a magyar történelem legzivatarosabb századaival dicsfény és átok ül. Tragikus sorsokban nincs is hiány a Zrínyi családban. Dédapja volt Zrínyi Miklós, a „szigetvári hős”, aki 1566-ban alig 2500 magyar vitézzel 34 napon át tartotta Szigetvárt a több mint 100 ezres török haddal szemben. Bár a várból kitörve fel kellett áldoznia magát - és harcosai mind egy szálig elestek - a dicsőséges harc végén a vár környékén 25 ezer halott török teteme maradt. Nem csoda, hogy az ifjú Zrínyi Miklós és az egy évvel fiatalabb öccse, Péter, gyermekkoruktól kezdve ugyanolyan hősies tettek végrehajtására vágytak, mint nevezetes felmenőjük. Ekkor még senki nem sejtette, hogy mindketten 50 éves koruk előtt halnak majd tragikus halált. Miklós sorsát alant láthatjuk majd, Pétert pedig Bécsújhelyen kivégezték Habsburg-ellenes összeesküvés szervezésének vádjával. Péter lánya pedig nem más lesz, mint történelmünk egy másik kiemelkedő alakja, Zrínyi Ilona, II. Rákóczi Ferenc édesanyja…

Ezek után talán nem is szabad csodálkoznunk, hogy az udvar kiemelt figyelmet szentelt ennek a meglehetősen eleven és renitens családnak - a neves família pedig nem cáfol rá hírére.

Zrínyi Miklós, a hadvezér és költő 1620. május 1-én a horvátországi Ozaly várában. Apja, Zrínyi György Habsburg-párti főnemes, horvát bán, anyja Széchy Magdolna volt. A magyar barokk kiemelkedő alakja elsősorban politikus és hadvezér volt, az irodalommal csak mellékesen foglalkozott. Hadvezéri sikereire, török elleni harcaira volt elsősorban büszke, hírnevét mégis írói művészete örökítette meg igazán. Bár fordítva szokták használni, a címben mégsem véletlen a sorrend, mert Gróf Zrínyi Miklós is elsősorban katonának tartotta magát, és csak másodsorban költőnek, kortársai is elsősorban mint hadvezért tisztelték, költői műveit és politikai írásait alig ismerték.

Weiss Manfréd hadiüzem alkalmazottai által 1939-ben készített, Szivák Mátyás tervezte egyoldalas, vas plakett
Weiss Manfréd hadiüzem alkalmazottai által 1939-ben készített, Szivák Mátyás tervezte egyoldalas, vas plakett

Korának egyik legműveltebb embere, katonája volt. Magyarul, horvátul, latinul, olaszul, németül tudott beszélni, írni, olvasni. Járatos volt az ókori latin irodalomban és az itáliai reneszánsz kultúrában. Megismerkedett Machiavelli politikai és hadtudományi írásaival.

Édesapja korán meghalt, végrendeletében fiai, Miklós és Péter nevelését a királyra és Pázmány Péterre bízta. Zrínyi így Habsburg-hű és mélyen vallásos, katolikus nevelésben részesült: 1628 és 1634 között a grazi, bécsi és nagyszombati jezsuita kollégiumban, majd egyetemen tanult. Pázmány hatására kedvelte meg a magyar nyelvet és irodalmat. 1636-ban Szenkviczy esztergomi kanonokkal itáliai utazást tett, amelynek során VIII. Orbán pápa is fogadta Rómában.

A családi birtokot megosztotta öccsével, Zrínyi Péterrel: ő maga a Muraközben maradt, öccse a tengermelléki földeket kapta. A nyelvi környezet különbözősége meghatározó lett: Miklós magyar, Péter pedig horvát nyelvű költővé vált. Zrinyi Miklós csáktornyai udvara politikai és társadalmi központ lett, kapcsolatot tartott Erdéllyel, Velencével. Zrínyi műveltsége korában párját ritkította. Hihetetlenül gazdag, európai szintű könyvtárat (Bibliotheca Zriniana) hozott létre, benne sok kiváló történelmi tárgyú könyvvel.

1642-45-ben bekapcsolódott a harmincéves háborúba: saját költségén felállított sereggel svéd és erdélyi csapatok ellen harcolt Sziléziában, Morvaországban és a Felvidéken. Vitézsége közbeszéd tárgya volt. 1645-ben a csehországi Éger mellett megmentette a királyt, amikor Wrangel svéd tábornok rárontott annak sátrára. Nem sokkal ezután a Felvidéken I. Rákóczi György ellen hadakozott. A felkelőket szétverték, közülük háromezren estek el a csatában. Itt Zrínyi a harc hevében a zászlót őrzők közül kettőt leterített, a harmadiknak kezéből pedig kiragadta a zászlót; e hősi tette még jobban növelte hírnevét.

Vitézsége elismeréséül a király 1646-ban Horvátország kapitányává (mai értelemben tábornokká) nevezte ki Zrínyit, aki egyben Zala vármegye főispánja is volt. 1647-ben jelen volt IV. Ferdinánd koronázásánál: ő vitte a királyi pallost. Még abban az évben, a törökök elleni légrádi győzelem után, az uralkodó jutalomként Horvátország bánjává és főkapitányává nevezte ki, mely tisztséget ugyancsak haláláig töltötte be.

1652-53. szüntelenül hadakozással telt. Mivel látta, hogy a Habsburgok nem támogatják a török elleni támadó háborút, sőt, a végekre telepített külföldi zsoldosok önmagukon kívül nem ismertek el más hatalmat, nem engedelmeskedtek Zrínyinek, ugyanakkor a törökökhöz hasonlóan szabadon pusztítottak az országban, nemzeti pártot igyekezett szervezni, melyet a bécsi udvar nem nézett jó szemmel.

Fő célja továbbra is a török kiűzése maradt, ezért 1661-ben a bécsi udvar tiltakozása ellenére a Muraköz védelmére - Mura és Dráva szigetén, Kanizsával átellenben - felépítette Új-Zrínyivárat (Új-Zerin), amely mindössze három évig állt. A törökök győztes csatájuk után a földdel tették egyenlővé, és ezzel évszázadokra a feledés homályába merült. Csaknem 350 évig a kutatók még a pontos helyét sem ismerték.

a Zrínyi-várnak emléket állító őrtilosi emlékmű
a Zrínyi-várnak emléket állító őrtilosi emlékmű

Zrínyi Miklós, korának katonai zsenije olyan pontra telepítette várát, ahonnan a Muraközbe vezető vízi átjárót ellenőrizni tudta. Itt olyan gázló és híd is állt, amelyet a közeli Kanizsa várát megszálló törökök szintén előszeretettel használtak portyázásaik során. A hadvezér úgy építtette meg az erődöt, hogy a területet egy dombvonulat védte, három oldalról pedig víz fogta közre. Két oldalról a Mura, harmadik oldalán pedig egy felduzzasztott halastó ölelte. Zrínyi a terep kínálta lehetőségeket is kihasználta: például nem vágatta ki a növényzetet, hanem beépíttette azokat a várba. A támadó törökök egy nagyjából 300 méter széles sávba szorultak be, aminek következtében a védők nagy pusztítást tudtak végezni körükben.

Zrínyi hadserege nem volt nagy, mindössze néhány száz főből állt, a vár azonban stratégiailag jelentős szerepet töltött be. A Muraközt, saját birtokait, de a hazát is védte vele. A nehezen bevehető erődöt a majdnem egy hónapos véres ostrom után végül mégiscsak el tudták foglalni a törökök.

Zrinyi 1663-ban szövetséget kötött Wesselényi nádorral és Nádasdy Ferenc országbíróval. Ennek hatására, továbbá látva, hogy az akkor megindult háborúban a Montecuccoli vezetése alatt álló császári sereg képtelen feltartóztatni a Bécs felé irányuló török offenzívát, I. Lipót magyar főparancsnokká tette Zrínyit.

Az 1650-es évektől azonban már nem bízott a Habsburgokban. II. Rákóczi György erdélyi fejedelemmel keresett kapcsolatot, de II. Rákóczi György szerencsétlen lengyel hadjárata, majd a fejedelem halála keresztülhúzta a terveit. Annak ellenére, hogy az 1655-ös nádorválasztáson esélyes volt, az uralkodó - protestáns kapcsolatai miatt - nem jelölte, s ezzel megakadályozta nádorrá választását Wesselényi Ferenccel szemben. 1663-ban pedig II. Ferdinánd Montecuccolinek adta a fővezérséget.

Ő az 1663-64. évi háborúban látványos sikereket ért el. 1664. január-februárban téli hadjáratot vezetett: az akkori hadtudomány szerint lehetetlen vállalkozás során kihasználta, hogy a törökök nem szerettek télen mozogni.Húszezer fős seregével 240 kilométerre hatolt be ellenséges területre, felégette a török utánpótlást szolgáló eszéki Dráva-hidat, előkészítve a tavaszi háborút.

Sikerére egész Európa felfigyelt, Magyar Marsnak nevezték. I. Lipót hercegi rangra akarta emelni, mit Zrínyi nem fogadott el; a pápa hadvezéri kalappal és saját aranyból öntött arcképével, a spanyol király az aranygyapjas renddel, a francia király a pairséggel (hűbérúri címmel) tüntette ki, a bajor és württembergi választófejedelmek atyjuknak nevezték, György szász fejedelem pedig testvérének nevezte; mindenki dicsőítette, mert a törökön csak a Zrínyiek tudtak győzedelmeskedni.

Áprilisban Kanizsa ostromához kezdett, de a bécsi Haditanács a nagyvezír közeledtének hírére visszarendelte. A lehetőség elúszott, és a háború újabb fordulatot vett. A bécsi udvar Zrínyit politikai ellenfélként kezelte, ezért Lipót visszavonta fővezéri kinevezését és Raimondo Montecuccolit nevezte ki helyette, aki azt az utasítást kapta, hogy csak akkor bocsátkozzon harcba, ha a török Bécset fenyegeti. Ezért Montecuccoli serege a Mura mellett tétlenül nézte végig, amint a törökök elfoglalták és felrobbantották Új-Zrínyivárt is. Augusztusban a szövetséges csapatok hatalmas diadalt arattak a szentgotthárdi csatában, de a vasvári béke inkább a törökökre nézve volt előnyös.

A Magyar Királyság legtekintélyesebb, addig udvarhű, németbarát és zömmel katolikus családjainak neves tagjai egyre inkább kiábrándultak az udvar központosító törekvéseiből és gyengekezű törökellenes politikájából. Az arisztokraták elégedetlenségének legfőbb oka az 1664. augusztus 10-én kötött vasvári béke volt, amely az előzőleg aratott szentgotthárdi győzelem nyomán feléledt reményeket derékba törve az Oszmán Birodalom birtokában hagyta minden addigi hódítását.Az elégedetlenek ekkor már egyértelműen Zrinyi miklósban, és később kivégzett öccsében, Zrínyi Péterben látták támaszukat. De Zrínyi 1664. november 18-án, egy vadkanvadászaton életét vesztette. A közvéleményt megrázta a halálhír. Jellemző, hogy sokan nem tudták elfogadni a baleset tényét: összeesküvésről, udvari merényletről beszéltek. Sokáig élt az emberekben az a hit, hogy - mivel Zrínyi egyre kellemetlenebbé vált a Habsburg udvar számára - vagy a bécsi udvar vagy Montecuccoli gyilkoltatta meg. A történetírás egyértelműen Bethlen Miklós szemtanú visszaemlékezését fogadta el, mely szerint Zrínyi Miklós halálát egy megsebesített, felbőszült vadkan okozta. Ezt azóta is sokan megkérdőjelezték (még Kossuth is), de ellenkezőjét egyértelműen bizonyítani a józan ész ellenére senkinek sem sikerült.

Zrínyi Miklós halála rézmetszeten
Zrínyi Miklós halála rézmetszeten

Bethlen Miklós, a későbbi erdélyi kancellár Önéletírás címen 1708-1710 között, bécsi fogsága alatt írta meg visszaemlékezéseit, vagyis Zrinyi halála után csaknem ötven évvel. Belőle egyértelműen megállapítható, hogy Bethlen a vadászaton ugyan tényleg részt vett, de az állítólagos baleset helyszínén nem volt jelen.

Forstall Márk atya, a család ír származású udvari papja a Stemmatographia máig kiadatlan, csak hivatkozásokból ismert, a vadászatot követő hetekben írott bejegyzése a végzetes vadászatról: „Senki sem állítja, hogy látta volna a vadkannal való küzdelmet, vagy ami egyébként történt. Sebeiből és lábszárának elváltozásából arra következtettek, hogy miközben meghajolva arcát és tekintetét arra fordította, ahonnan a kutyaugatást hallotta, a vadkan hátulról rárohant, és széttépte a nyakát. Arcának sebe még a hozzáértőkben is gyanút keltett, hogy ólomgolyó ütötte, amely esetleg a küzdő vadra kilőve, azt a célpontot érte, amelyet a legkevésbé kellett volna. Ha mégis ez történt, kétségkívül nem bűnös szándékból történt, jóllehet, különböző nemzetbeli férfiak vének részt azon a vadászaton."

Vitnyédi István ezt írja: „hirtelen-váratlan, s úgy, hogy közülünk senki sem látta”. Esterházy Pál, Zrínyi fiatal barátja és bajtársa alig néhány hónappal később ekképp tudósít: „Sokan nem hitték el, hogy halála váratlanul esett…”

Galeazzo Gualdo Priorato - I. Lipót udvari történetírója - a Lipót uralkodásáról írott Historia di Leopolo Cesare című munkájában írja: „... 1664. november 18-án, miközben vaddisznóra vadászott, balszerencsés módon, egy szeme alá érkező puskalövés végzett vele; amennyire később ki lehetett deríteni, miközben egy vaddisznóval tusakodott, vagy Angelo nevű apródja, vagy egy Nádasdy gróf által hozzáküldött vadász lőtt, a vadkant akarván megsebezni.”

E változathoz szinte azonnal hozzátapadt, s a mai napig él a gyanú, hogy a lövést nem véletlenül, hanem a bécsi udvar mint felbujtó megbízásából, előre megfontolt szándékkal adta le egy bérgyilkos. A nemesség és a nép köreiben szinte egyöntetűen mindenki emberkézről beszélt. Sokan suttogták, hogy a hivatalos változattal szemben valójában nem egy vadkan, hanem a Habsburgok által felbérelt merénylő végzett Zrínyivel. Bethlen Miklós fogságban írt emlékirataiban a körülményeknek megfelelően homályosan fogalmaz, de még így is konkrétan megjelöl egy Póka István nevű vadászt.

A vaddisznó baleset a magyar történelem feltárhatatlan titkai közé tartozik mind a mai napig. Már csak azért is kibogozhatatlan, mert szemtanú nélkül, az évszázadok távolából megdönthetetlen bizonyítékot találni lehetetlen. Ami tény: a történettudomány mind a mai napig a vadászbaleset felé hajlik, ugyanakkor elmondható, hogy akármi is állt a háttérben, a Habsburgoknak kapóra jött Zrínyi halála. Egyik-másik miniszter palástolni sem igyekezett örömét, hogy a gyanús, félelmetes ember ily könnyű szerrel ártalmatlanná vált. Hivatalosan azonban az udvar is részvétét fejezte ki, ámbár annyira nem ment, mint például Münchenben tették, hol az udvar és nagy közönség részvételével gyászistentiszteletet tartottak s az elismerés legmelegebb szavaival méltatták az elhúnyt halhatatlan érdemeit. Azt azért meg kell említeni, hogy Lipót császár, amikor halálának hírét vette így szólt: „Adják az égiek, nehogy hamarosan megérezzük, mit vesztettünk vele!" Még gyászverset is íratott róla.

Zrinyi emlék halálának helyén. Eredeti rajzról a Képes Irodalomtörténet reproductiója után
Zrinyi emlék halálának helyén. Eredeti rajzról a Képes Irodalomtörténet reproductiója után

De konkrét, első kézből származó bizonyítékkal nyilvánvalóan sem az egyik, sem a másik verzió nem támasztható alá. Döntse el ki ki saját vérmérséklete és gondolkodásmódja szerint, hogy melyik oldal véleményét erősíti!

Zrínyi Miklóst 1664. december 21-én a pálosok szentilonai (horvátul Šenkovec, korábban Svetajelena) kolostorában temették el a családi sírboltba. A kuršaneci erdőben, ahol Zrinyi meghalt, a 18. század elején Althán grófnő született Pignatelli hercegnő, valószínűleg Zrinyi rokona és birtokainak örököse emlékoszloppal jelölte meg. Helyén áll az 1939-ben elkészült emlékoszlop, melynek alkotója Turáni Kovács Imre.

A 18. századi kőoszlopon latin nyelvű vers örökíti meg Zrinyi hősies életének és értelmetlen halálának emlékét. Ennek prózai fordítása magyarul valahogy így hangzik: "Itt halt meg a győzhetetlen Zrínyi, megölte a vadkan; vaddisznó prédája lett, bár inkább ellenség keze által kellett volna elesnie. A győztest, aki annyi ezer vad ellenséget elpusztított kardjával, vadállat győzte le. Itt fejezte be művét és élete gyötrelmeit; a szerencsétlen hazára szenvedések zúdultak. Az égből nézi szenvedésünket, romlásunk siratja meggyilkolását. "Jó szerencse, semmi más" őrizte meg a hadakozásban; elragadta a fátum, a rossz sors, semmi más. Mennyire közeli a végzet az emberi dolgokban, mindenki láthatja ebben a tükörben."

Irodalmi munkássága

Zrínyi Miklós: Attila

Isten haragjának én szelleti voltam,
Mikor az világot fegyverrel nyargaltam,
Vérkataraktákat karddal árasztottam,
És mint egy villámás földet megfutottam.

Én vagyok magyarnak legelső királya,
Utolsó világrészrül én kihozója!
Én lehetek tehát magyarnak példája,
Hírét s birodalmát hogy nyújtsa szablyája.

Annak ellenére, hogy Zrínyi elsősorban katonának tartotta magát, és csak mellékesen költőnek, ma mégis őt tekinthetjük a 17. századi magyar barokk irodalom legkiemelkedőbb alakjának: írói-költői munkássága a legnemesebb értelemben vett nemzetszolgálat volt. Zrinyi a maga korában a kevesek költője volt, mert az a kortárs nemesség, amelyhez szólni akart, alig-alig olvasott. Az a nép, amelynek fegyvert akart adni a kezébe, javarészt nem is tudott olvasni. A bécsi udvarnak pedig nem kellett az, amit az egyre veszélyesebbnek tartott Zrínyi írt. Igazi irodalmi jelentőségét csak másfél évszázaddal később, a felvilágosodás korában ismerték fel, előbb Csokonai, majd Kazinczy fedezte fel újra, ő adta ki a műveit. Ő nevezte el a Szigeti veszedelmet Zrínyiásznak, ahogy olykor ma is említeni szoktuk. Ez a nagy költő és nagy vitatkozó tulajdonképpen nem hatott a maga korára, s amikor nyilvánvalóvá vált nagysága, már régi klasszikusként foglalta el a helyét a magyar irodalom történetében.

1648-ban készült el fő költői műve, a 15 részből álló Szigeti veszedelem (Obsidio Szigetiana) című hősi eposz, melyben dédapjának, Szigetvár vértanú védőjének állított emléket. Alapeszméje e költeménynek is az, ami egész életének: a magyarok erkölcsi erejének, összetartásának felgerjesztése, az ország felszabadítása és a török anyagi hatalmának megtörése. Ősével éppen azt példázza, hogy aránylag csekély anyagi erőt is milyen naggyá emelhet a rendkívüli erkölcsi erő. A nemzeti célzat és a keresztényi felfogás egyesítésével a magyar nemzet történeti hivatását hirdeti. Amilyen nagyszerű az alapeszme, éppen olyan erős az eposz szerkezete, változatos és hű a jellemzés.

'gróf Zrínyi Miklós, a költő arczképe'
'gróf Zrínyi Miklós, a költő arczképe'

Legismertebb műve a Ne bántsd a magyart - Az török áfium ellen való orvosság (1661), melyben Machiavelli hadi tanait nagy önállósággal alkalmazta a hazai viszonyokra. Máig érvényes éles szemű elemzés az európai népekről és nagyhatalmakról, szívbemarkoló vészkiáltás, rendíthetetlen biblikus hit Isten hatalmában és sorsfordító erejében, bölcs történelmi példázatok, profetikus kép a magyarság rendeltetéséről, erényeiről és gyengeségeiről. A legerősebb nemzeti lelkesedés hatja át, az állandó magyar hadsereg felállításának, a haza felszabadításának és a régi magyar nagyság helyreállításának gondolatában. E röpirat végső tanulsága, hogy a magyar senkitől nem várhat segítséget, önerejére kell támaszkodnia. Az áfium, vagyis ópium, az állandó török uralom miatti bódultságban van az ország. Az állandó török jelenlét a magyarságot kábultságba taszítja, ellenszerre van szükség: állandó nemzeti hadsereg létrehozására (parasztság soraiból). Az anyagi fedezetet pedig az uralkodó osztálynak és a papságnak kellene biztosítani. Hitte, hogy a magyarok képesek lennének magunk erejéből is elűzni a törököt, s így megerősödve megszabadulhatnának a Habsburg elnyomás alól is. Összefogásra és tettekre hívott fel: Volenti nihil difficile (Aki akar, annak semmi sem nehéz) zárta sorait.

Prózai és hadtudományi munkáira főleg Pázmány Péter stílusa volt hatással. Az 1646-ban írt "Tábori kis trakta" egy korabeli katonai szabályzat egyetlen elkészült fejezete. Az 1650 és 1653 között írt "Vitéz hadnagy" egy nevelő célzatú mű, abban az ideális hadvezér alakját kívánta megrajzolni, és a hazai hadviselést korszerűbbé tenni. Más prózai munkáiban a múlt értékelésén túl a nemzeti királyság eszményét állította kortársai elé. E gondolatával foglalkozik elemző kritikai művében a Mátyás király életéről való elmélkedésekben (1656-57).

„A török afium”-ra sokan és sokszor hivatkoztak - költők és politikusok egyaránt. Talán többször, mint Zrínyi legismertebb művére, a Szigeti veszedelemre. Mert ez a mű évszázadokon át a nemzettudat élesztője, önismeretünk egyik forrása volt - és az is marad. Befejezésül álljon itt néhány szép Zrínyi-idézet:

„Szegény magyar nemzet, annyira jutott-e ügyed, hogy senki ne is kiáltson fel utolsó veszedelmeden? Hogy senki ne keseredjék megromlásodon? Hogy senki utolsó halállal való küszködéseden egy biztató szót ne mondjon? Egyedül legyek-é én őrállód, vigyázód, ki megjelentsem veszedelmedet? Nehéz ugyan ez a hivatal nékem, de ha az Isten az hazámhoz való szeretetem reám tette, íme kiáltok, íme üvöltök, hallj meg engem, élő magyar, ihon a veszedelem, ihon az emésztő tűz! /…/

„Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók, és ha kevesen vagyunk is, nem oly kevesen azért, hogy török ebekkel meg ne bánassuk, hogy ily semminek tartott minket.” (Írja ezt Zrínyi, amikor magyar földön a török volt az úr!)

„Elfussunk? Nincs hová! Sehol másutt Magyarországot meg nem találjuk. Senki a maga országából ki nem mégyen, hogy minket helyheztessen belé. Az mi nemes szabadságunk az ég alatt sehol nincs, hanem Pannóniában. Itt győznöd vagy halnod kell!"

„...ollyan messze estünk mi mostani magyarok a régiektől, hogy ha eljőnének mostan más világról azok a mi vitéz eleink, sem mi őket, sem ők minket meg sem ismerhetnének...Csúfsága lettünk a nemzetnek és magunknak, ellenségünknek penig, valahunnan jön reánk, prédájává. Miért? A vitézségnek disciplinája meg nem tartásáért, a részegségért, a tunyaságért, az egymásgyűlölésért, és ezer ilyen vétkünkért..."

„...kit kévánok s micsoda nemzetet akarok oltalmamra, azt mondom: a magyart kévánom. Miért? Azért mert ez a legalkalmatosabb, legerősebb, leggyorsabb és, ha akarja legvitézebb nemzetség...Azért magyart kévánok oltalmunkra, nem indust, nem garamantát, nem olaszt, sem németet, sem spanyort. Csak jobbítsuk meg magunkat, szabjunk más rendet dolgaiknak, tegyük helyére és méltóságára militarem disciplinam: egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók... ha kevesen vagyunk is”

„Nem szégyen attól tanulni, aki többet tud, szégyen megkötni tudatlanságban magát s nem tanulni."

„Ha magamra maradnék is, legalább nem halok meg gyáva emberként, mert a vallásért és hazáért meghalni a legnagyobb dicsőség, és sokkal nagyobb szerencse, mint ágyban, orvos keze által halni meg, vagy meghűlésben és tehetetlenségben pusztulni el. Nem szokatlan az ilyen halál családunkban, hiszen ugyanígy halt meg dédapám Szigetvárt, aki a megígért segítség híján inkább akart dicsőségesen meghalni, mint gyáván megmaradni. Ilyen jól felhasznált életet nem kell sajnálni, sem megsiratni.”

Szerb Antal azt írja, hogy a hazaszeretet sok formája közül a „legelőkelőbb” Zrínyié: az ő hazaszeretetében ugyanis „az ország szolgálata istentiszteletté szankcionálódik”. Ezt a szinte „misztikus” hazaszeretetet képviselte később többek között Széchenyi, Kölcsey, Vörösmarty, Ady.