Kisfaludy Sándor

Kisfaludy Sándor
Kisfaludy Sándor

„Nyelvünk nélkül egyenként ingadozó, gyökeret nem verhető, gyenge nádszálak vagyunk, melyeket a politikának legkisebb szelei kitekerhetnek: szóval, a nyelv lelke a nemzetnek."

„Az életnek tengerében
Két örvény van: szív és ész;
A kettőnek egyikében
A jobb ember könnyen vész.
Az ész ezer bajt okozó; -
Ezt el lehet kerűlni;
A szív, minthogy ragadozó,
Könnyű benn elmerűlni."

„Az a nyelv a nemzetnek, ami a lélekzet az élőnek. Nyelve nélkül szintén úgy vége a nemzetnek, amint lélekzet nélkül vége életének!"

Úgy cselekszik a távollét
A szerető szívekkel,
Valamint a szél fuvalma
A lángoló tüzekkel:
Ha csak kicsiny s gyenge a láng,
A szél mindjárt elfojtja;
De ha immár elharapózott,
Azt még inkább felbojtja.

Kisfaludy Sándor (Sümeg, 1772. szeptember 27. - Sümeg, 1844. október 28.) költő, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, Kisfaludy Károly bátyja.

Jómódú és művelt középnemesi családból származott. Amikor a család a Győr megyei Tétre költözött, tanulmányait Győrben végezte. Itt középiskoláit kitűnő eredménnyel zárta, majd Pozsonyban bölcsészetet és jogot hallgatott. Minden érdekelte, csak a jogtudomány szorult háttérbe. Pozsony - különösen az országgyűlés, a színházi élet - jó hatással volt a fiatal növendék szellemi fejlődésére. Itt indult az irodalom és a színjátszás iránti vonzalma. Tanulmányi ideje alatt az 1790-1791. évi országgyűlés tárgyalásai rendkívüli mértékben felébresztették hazafias érzelmeit.

Atyai parancsra elvégezte a jogi tanulmányokat, 1792-ben apja még hazavitte maga mellé törvénygyakorlatra. De mert semmi kedvet nem érzett a jogászkodásra, hamarosan katonának áll. Már az év tavaszán az Erdélyben állomásozó Lipót-huszárezredbe került. 1793. január 5-én kinevezték a testőrséghez Zala vármegye részéről. Alig húsz évesen már testőrhadnagy a magyar nemesi gárdában. Egy ideig szolgált abban a bécsi nemesi testőrségben is, amelynek köréből indult el annak idején az új magyar irodalom. A gyermekkora óta olvasó-verselgető fiatalember Bécsben vált művelt, világirodalomban is jártas férfivá, és ott vált nagyvilági, társasági emberré. Bécsben a mozgalmas és színes nagyvárosi élet közepette elmélyítette műveltségét, járta a színházakat, társaságokat. A fényes nagyúri szalonokban szerették a diszkrét lovagias testőrt, kinek széles mellén pompásan feszült az egyenruha. Ifjúkori szerelmi hódításairól külön irodalmi művek születtek.

Nagynevű művészekkel ismerkedett meg, így Beethovennel, Salierivel. Csodálója és közeli barátja lett a tragikus sorsú hegedű-virtuóz Lavotta Jánosnak, a magyar verbunkos-zene atyjának.

1794 őszén szabadságát otthon töltötte, és a badacsonyi szüreten megismerkedett Szegedy Ignác királyi tanácsos, zalai alispán leányával, Szegedy Rozáliával, és szerelemre lobbant iránta; a leányban is vonzalomra talált. Itáliába indulása előtt búcsúlátogatást tett, ám ekkor némi idegenséget sejtett imádottjában. Többszörösen fájt most neki ez az eset, és eltökélte, hogy a véres harcokban a halált keresi. E kedélyállapotból vált költővé az ebből fakadó első Himfy-dalok által.

Ettől kezdve házasságáig hadi kalandok és szerelmi kalandok sorozata töltötte ki életét. A napóleoni háborúk során francia fogságba esett. A már több ízben megvert ausztriai hadat Napóleon visszaszorította és bekerítette. A fellegvár őrsége 1796. június 29-én megadta magát, így Kisfaludyt is hadifogolyként Franciaországba vitték. De ez az esemény is szerencsés fordulatot vett. A franciák a fogoly tiszteket becsületszó ellenében szabadon hagyták élni a számukra kijelölt faluban vagy kisvárosban. Kisfaludy Sándor a Provence-be került, ahol fogsága idejét egy szép és művelt francia nő szerelmében élte, akivel egyebek közt Petrarca-verseket olvasott. Szerelmes dalainak jó része ott született. A történetet Kisfaludy a Francia fogságom című naplójában írta meg. Draguignanban a ház falán kis kerámia tábla őrzi a magyar költő emlékét.

Becsületszavára, még kiváltása előtt hazaengedték. Mint ki nem váltott hadifoglyot Klagenfurtban megállították. Itt először a hadikórház felügyeletét, majd mivel 1797 márciusában a franciák oda is előnyomultak, több száz, katonaöltözettel töltött hordó megmentését bízták rá. E hőstette miatt a fő haditanács dicsérő parancs mellett Wallis Olivér gyalogezredéhez helyezte át, így Württembergbe ment, ahol 1798-ban főhadnagy lett. Időközben megkötötték a Campo Formió-i békét; ettől fogva Kisfaludy egészen a költészetnek élhetett. A béke felbomlásával, 1799-ben mint a rajnai hadtest tagja, a március 20-án osterachi, 25-26-án a stockachi, május 27-én a winterthuri és június 4-én a zürichi nagy, de szerencsés ütközetekben vett rész.

Tóth Emőke szobrászművész bronzdomborműve Kámban
Tóth Emőke szobrászművész bronzdomborműve Kámban

Végül 1800-ban, visszavágyván ahhoz, akit a szíve feledni nem tudott, a hadseregből kilépett, hazajött, és kedvesét, Szegedy Rozáliát az év elején nőül vette. Csillogó katonából szürke szántóvetővé alakult át. Huszonnyolc éves volt ekkor, Róza huszonöt. Róza öröksége, a Szegedy birtok Kámban feküdt. Kúriájuk negyven egynéhány éve még állt a faluban. Hajnaltól napestig munkásai nyomában járt, és gazdasága virágzásnak indult. Örült a sikernek, s lenézte az „elméleti gazdákat” akik a városból vezetik a gazdaságot. Azt vallotta, hogy a földbirtokos „a nemzet Szíve, lelki veleje, Értelmi képviselője S lelki testi ereje”.

Boldog házassága első öt évét Kámban töltötte, onnan pedig 1805-ben Sümegre telepedett át a szülőházába, és birtokán a mezőgazdaságnak és az irodalomnak élt.

1809-ben a zalai felkelt nemesség őt lovasságához őrnagynak, József nádor pedig maga mellé szárnysegédnek választotta, akinek föltétlen bizalmasa lett. Egy, Napóleonnak a magyar nemzethez intézett kiáltványára adandó válaszirat szerkesztésével is őt bízták meg, de az elmaradt. A csatában is részt vett, majd a békekötés után Ferenc magyar király a nemesi felkelésnek okleveles történetét kívánta a nádortól, aki Kisfaludyt bízta meg e munkával, s azt két év alatt (németül) el is készítette, melyet a titkos levéltárban helyeztek el. A nemesi felkelést örökítette meg Kisfaludy A lelkes magyar leány című énekes-táncos történelmi játékában is.

Regéiben (Csobánc, Tátika, Somló - mind dunántúli várak, várromok) Kisfaludy múltbeli történetekhez fordult, a romantika középkorkultuszát követve. És 1820-ban a Marczibányi-intézettől a korábbi években megjelent legjobb magyar könyvek díját az 1818-ban megjelent művel Kisfaludy nyerte el. Az elsőség jutalmául felajánlott 400 forintot egy magyar zsebkönyv megalapítására ajánlotta fel; és ennek következtében indult meg aztán öccse, Kisfaludy Károly szerkesztésében az Aurora, 1822-ben.

Részt vett a nádor meghívására az 1828 telén a Magyar Tudományos Akadémia szabályzatát előkészítő bizottság működésében; 1830. november 17-én pedig az akadémiai igazgatóság által a nyelv- és széptudományok osztályába vidéki első (és így fizetéses) rendes taggá nevezték ki (300 forint évdíjjal), és az 1831. évi első nagygyűlésen meg is jelent. Az 1833. évi nagyjutalmat közte s Vörösmarty Mihály között osztották meg. A jutalom megosztása és barátaival való súrlódások annyira elkedvetlenítették, hogy 1835-ben lemondott a tagságról; szeptember 14-én az Akadémia tiszteleti taggá választotta, s ezt szívesen vette.

Felesége, Szegedy Róza 1832. május 18-án, életének 57. évében meghalt; e csapás mélyen hatott Kisfaludyra, búskomor lett, és egyedüli vigasztalása kedves Anna húgánál tett látogatásai voltak, ahol annak nevelt leánya, Vajda Amália előzékenységével halmozta el az öreget; végülis a fiatal leányt 1834. február 25-én nőül vette; azonban 1841. január 7-én ismét özvegyen maradt; gyermekeik nem voltak.

Sümegen és somlai magányában töltötte visszavonultan utolsó éveit, amelyeket egyedül a balatonfüredi nyár vidított fel évenként, ahol még 1830-ban hazafiúi adakozásokból építtetett színházat, melyre Zala vármegye megbízásából folyton felügyelt, és így mindvégig a közfigyelemben részesült. Az elhunyt öccse tiszteletére alapított és 1842-ben a körét kibővített Kisfaludy Társaság január 22-én tagsággal tisztelte meg, az ifjabb írói nemzedék pedig 1843. március 18-án a vármegyeháza termében fényes irodalmi ünneppel ülte meg a névnapját.

'A kesergő szerelem'
'A kesergő szerelem'

Zala és több megye táblabírája volt. Nem kis mértékben keserítette el a Pesti Hírlap (1843. 270. sz.) vezércikke, amely az utolsó nemesi felkelést szégyenpolcra állította. Kisfaludy erre egy felvilágosító vezércikket küldött be, amely azonban nem jelent meg. Az 1809. évi insurrectio történetét négy kötetben szándékozott megírni oklevéltárral bővítve; de a gondoktól terhelt élete, s egy szerencsétlen elesésből származott sérülés ebben megakadályozták. 1844. október 28-án halt meg Sümegen. A Magyar Tudományos Akadémián 1844. november 18-án Toldy Ferenc tartott fölötte gyászbeszédet.

Irodalmi munkássága

A XIX. századi magyar irodalomtörténet 1801-ben A kesergő szerelem megjelenésével kezdődött, költője itt még Himfy álnév mögé rejtette magát. Hatalmas siker volt. Még azok is lelkesen ünnepelték a magyar remekmű megszületését, akik nem szoktak olvasni, vagy ha igen, akkor nem magyar verseket. Hamarosan napvilágot látott a mű második része is, A boldog szerelem. A sikeres költő most már kilépett az ismeretlenségből, és A kesergő szerelemből és A boldog szerelemből egységes nagy lírai regénnyé összeálló mű lett a Himfy szerelmei. S költőjét, Kisfaludy Sándort ünnepelte az ország.

A második kiadás előszavában szerényen így összegzi hitvallását: „... Én tudós, literátor nem vagyok... Azonban most van ideje, hogy hazájáért, nemzetéért, nyelvéért minden hazafi tegyen amit tehet... Ki-ki áldozzon amivel tud. A jó hazafiság első kötelesség, első érdem. Szívvel, ésszel, értékkel teljesíthetjük ezen édes kötelezettségünket. Háromszor boldog aki mind a hárommal áldozhat! Háromszor átkozott, ki mind a hárommal bír és egyikkel sem cselekszi!...”

A dicsőség pedig még fokozódott is a következő műveknél, az egymás után megjelenő, hajdankorban játszódó verses történeteknél, amelyeket a költő regéknek nevezett. A XIX. század első két évtizedében nem volt ismertebb, népszerűbb és nagyobbra tartott magyar költő Kisfaludy Sándornál. Mai szemmel nézve nem igazán értjük kitörő sikerét, de el kell ismerni, a mai elavult verselés a maga korában igencsak korszerű volt. Ma már Kisfaludy Sándor jórészt irodalomtörténeti emlék.

Politikai maradisága, költői kisszerűsége ellenére mégis sok mindenben elősegítette a haladást. Volt olyan idő, amikor főszerepet játszott, és pozitív hatással volt olyan költőkre, akik nagyságban is, jelentőségben is már az életében elhomályosították. A nemzettudat fejlesztése, a verselés csiszoltsága, a múltidéző romantika, az érzelmesség korszerű volt és jó hatású a fejlődésre.

A Kisfaludy Sándor-féle színház. Alt Rudolf litográfiája Libay Károly rajza után
A Kisfaludy Sándor-féle színház. Alt Rudolf litográfiája Libay Károly rajza után

Kétségtelen, hogy előkészítője a magyar romantikának, és a fiatalabb s haladóbb nemzedékek nem is tagadják meg, mindig illő tisztelettel beszélnek róla, hanem amikor megszólal az igazi romantika, akkor az a társadalmi haladást tűzi zászlajára. Ennek a meginduló romantikának a vezére éppen Kisfaludy Sándor tizenhat évvel fiatalabb öccse, a nemes-nemzetes famíliából kitagadott Kisfaludy Károly. Minálunk a romantika haladó és reakciós szárnyának ellentéte először a két Kisfaludy fivér szembenállásában nyilatkozik meg.

A magyar színjátszás történetében is említésre méltó szerepe volt Kisfaludy Sándornak, különösen az 1831-ben megnyílt balatonfüredi színház létrehozásában és vezetésében. Minden állandó színház a magyar nyelv és a nemzeti tudat bástyája volt és Kisfaludy lelkesen küzdött a színjátszásért, és személyes fáradozásainak is eredménye volt a színjátszás rendszeressé válása.

Nem szabad túlbecsülnünk, de lebecsülnünk sem.

Budapesten a Himfy-lant néven ismert szobor állít turulos emléket Kisfaludy Sándornak.