Donáth Gyula

Donáth Gyula
Donáth Gyula

Donáth Gyula, (Donát Gyula) (Pest, 1850. március 13. - Budapest, 1909. szeptember 27.) magyar szobrászművész.

Művészeti tanulmányait 1867-ben Joseph Knabl irányítása alatt kezdte Münchenben, Robert Hertel vezetése alatt Drezdában folytatta, majd Hans Semper és Michael Wagmüller tanítványaként fejezte be Bécsben.

Őt bízták meg az 1873. évi bécsi világkiállítás főkapujának szobrászati díszítésével.

1880-tól Budapesten működött, részt vett többek között az Operaház és a Vigadó szobrászati díszítésében. A 90-es évek elejétől kezdett síremlékeket készíteni és hamarosan a főváros legelismertebb sírkőszobrászává vált. Finoman elgondolt, érzelmi elemekkel töltött művei a kerepesi temetőt díszítik. Legnevezetesebbek: Huszár Adolf szobrász emléke a keresztre támaszkodó párkával, a Frohner, Linzer család, továbbá a régi egyiptomi stílusú Moskovitz- emlék a zsidó temetőben, Ligeti Antal festő, Vajda János költő síremléke a lantra hulló haldokló hattyúval, Pulszky Ferenc Minerva hermája, Péterffy Jenő író, Kamermayer polgármester emléke az ülő Klióval, Lipthay Béla báró emléke a fáklyát oltó hatalmas géniusszal, Csemegi Károly jogtudós, valamint Petényiné Megyeri Krausz Paula síremléke a sírlámpákból olajt kiöntő fenséges nőalakkal.

A lerombolt Werbőczy szobor az egykori Kígyó téren
A lerombolt Werbőczy szobor az egykori Kígyó téren

„Első látszatra mintha csupa ellentétből szövődött volna össze alakja. Egész élete szakadatlan tréfa, de műhelyében csaknem kizárólag temetői síremlékek készültek. Szobrászata ment volt minden túlzástól, beszéde azonban a túlzások szakadatlan sora volt. Szidta a legújabb szobrászatot, de mindig azt mondotta művészete főerényének, hogy új. Nem keltett munkáival forradalmat : de a legtüzesebb felforgató hangján beszélt. Deres volt már a feje, de nem szűnt meg gyermekes kedvvel ugratni pajtásait. Egyszerű, olykor kopott ruhában járt, de szívesen hivatta meg magát rangos házakba. Azt mondották róla, hogy javíthatatlan bohém, de azt is, hogy mindig rendben voltak a takarékpénztári könyvecskéi. Ez a sok ellentét egygyé simult benne. Egygyé forrasztotta pedig az a különös, ma már kihaló elem, aminek kedély a neve." - olvashatjuk jellemrajzát a Lyka Károly szerkesztette Művészet hasábjain.

Az 1890-es évek közepétől emlékműszobrokat is készített. Tőle származik Erzsébet királynéé Bártfán, vagy Werbőczyé Budapesten. Szobrokat faragott az Opera (Arezzo és Pergolese alakja), a Honvédelmi minisztérium (Zrinyi) a Vigadó, az Igazságügyi palota számára.

Sírja a Kozma utcai zsidó temetőben
Sírja a Kozma utcai zsidó temetőben

Ő készíthette el az I. Ferenc József által a magyar nemzetnek ajándékozott tíz szobor egyikét, a budapesti Ferenciek terén 1908-ban felavatott Werbőczy-szobrot. A szobrot 1945. május 6-án - mint „a korai magyar feudalizmus és a kiváltságos nemesség fővédnökének, a jelképpé lett Tripartitum szerzőjének szobrát” - ledöntötték.

A 90-es évek végén ő készítette a bánhidai millenniumi emléket és a budai királyi palota hatalmas Turulját, valamint az Igazságügyi palotán a Vádló és Védő patetikus alakjait.

Elismert, köztiszteletben álló szobrászként halt meg 1909-ben. Sírja a Kozma utcai zsidó temetőben van. Annak ellenére, hogy élete folyamán számos rendkívüli síremléket alkotott, a temető szobrászának sírja szerény, minden fényűzést kerülő.