Brusznyai Árpád

“Angyal, vidd meg a hírt az égből:
Mindig új élet lesz a vérből.”
(Márai Sándor: Mennyből az angyal)

„Tanár úr a forradalom elbukott
kérem mégse válasszon magának másik csillagot.
Az örök eszmékben élve, körünkben barátin nézze
szállnak új dalok a Séd-völgyében a szép Veszprémre,
és égnek ifjú szívekben a fényes gyertyák,
hogy éltessék az ön szent, csendes forradalmát."
Csaba Ferenc: A hetes megkésett jelentése

Brusznyai Árpád (Derekegyház, 1924. június 27. - Budapest, 1958. január 9.), középiskolai tanár, az 1956-os forradalom kivégzett mártírja.

Többgyerekes kispolgári családba született, apja csendőr volt. A gyermekkori kispolgári miliő meghatározta életét, kijelölte útját: a felfelé törekvésre ösztönözte.

Gimnáziumi tanulmányait 1934-1942 között a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban végezte. Tehetsége már fiatal korában kitűnt, a tanulmányi és sportéletben is kiemelkedőt alkotott, ezért középiskolás éveiben ösztöndíjban részesült.

Alig vált nagykorúvá, amikor egy súlyos betegség következtében majdnem lebénult. Hirtelen nyomorék lett, testi fogyatékkal élő emberré vált. A váratlan csapás azonban nem törte meg, nem fogadta el azt, hogy ezzel élete végleg összeomlott volna. Ehelyett igyekezett korábbi életvitelének megfelelően élni. Sikeresen felvételizett a budapesti tudományegyetem bölcsészettudományi karára, a híres Eötvös Kollégium tagja lett. 1947-ben ösztöndíjasként Bécsben tanult egy évig, majd 1949-ben diplomázott latin-magyar-történelem-görög szakos tanárként. 1951-ben védte meg a „Homérosz kérdésről” írt disszertációját.

Tanári pályája szépen indult, 1949-50-ben tanársegédi állást kapott az ELTE görög filológiai intézetében. Ám hiába volt az ifjú kitűnő klasszika-filológus, a család és az édesapja korábbi tevékenysége miatt mindvégig megbélyegzett volt az 1950-es években. Apját csendőri múltja miatt bebörtönözték, katolikus pap testvérét 1951-ben Kistarcsára internálták, ő maga végképp persona non grata lett az egyetem falai között, és el is bocsátották. Ezután a váci székesegyház kántora lett. Itt ismerte meg későbbi feleségét, Honti Ilonát is, aki már gyűrűs menyasszonyként döntött a lábát kissé húzó fiatalember mellett. Felbontotta korábbi eljegyzését, s méltó társa lett Brusznyai Árpádnak életre-halálra.

Az ifjú pár a házasságkötés után Veszprémben teremtett magának egzisztenciát. Brusznyai a Lovassy László Gimnáziumban kapott állást, ahol a pezsgő szellemi élet az ő nevéhez fűződik. Énekkart vezetett és irodalmi kört szervezett. Atyai jó tanácsokkal látta el az 50-es évek legsötétebb proletárdiktatúrájának középiskolás ifjúságát. Közmegbecsülésnek örvendő ember vált belőle, időközben megszületett lánya, Margit.

Az 1956-os forradalom idején Veszprémben dolgozott. Brusznyai forradalmi tevékenysége példaértékű minden kor emberének. 1956. október 26-án beválasztják a Veszprém megyei forradalmi tanácsba, majd a forradalmi tanács elnöke lesz. A szervezet szellemi vezetőjeként, majd tényleges irányítójaként Brusznyai elévülhetetlen érdemeket szerzett a rend és a közbiztonság fenntartásában. Fiatal tanítványait forradalmi csoportba szervezte, de soha nem engedte őket fegyveres harc közelébe, hogy életüket megóvja. Határozott fellépése révén több, a városi felkelők által elfogott helybéli ÁVH-s és gyűlölt pártember menekült meg a lincseléstől, és került a forradalmi hatóság „rendes” őrizetébe, bírósági eljárásra várva. Így mentette meg Pap Jánost, a megyei főtitkárt is a nép haragjától és lincselésétől. Brusznyai a demokratikusság élén harcolt, ellenzett minden erőszakot, önbíráskodást, működése idején nem történt vérontás. Kiadott programnyilatkozatában szükségesnek tartotta a demokratikus választások kiírását és a szovjet csapatoknak az országból való kivonulását. Mértéktartása, önfegyelme és a mások fegyelmezésének képessége lehetővé tette, hogy Veszprém a forradalomban is megőrizze a rendet.

Pedig a szabadságharc hulláma itt is ugyanúgy végigsöpört. A legfontosabb forradalmi helyszínek ma is fontos központjai a városnak. A Pannon Egyetem épületeiben alakult meg a Megyei Forradalmi Tanács, majd ugyanennek a székhelye volt a Megyeháza. A város egyik jelképének számító Tűztorony tetején akkor az elnyomás szimbóluma, a vörös csillag éktelenkedett. A forradalmárok ezt a gyűlölt jelképet leverték a torony tetejéről, miközben várták az ENSZ tagállamok segítségét, ami soha nem érkezett meg. A vár épületeiben már akkor is működött kollégium, ahová a város egyetemistái barikádozták el magukat. 1956. november 4-én dördültek el az első lövések Veszprémben. A szovjet tankok ekkor érték el a várost, ám a nagy köd miatt nem tudtak tájékozódni és először egymást kezdték el lőni.

Dombormű a veszprémi pantheonban
Dombormű a veszprémi pantheonban

A szabadságharc bukása után a szovjet csapatok elfogták Brusznyait és a Szovjetunióba hurcolták, ahonnan decemberben térhetett haza. 1957-ben tanári állást kapott a váci gimnáziumban. Az akkori Sztáron Sándor Állami Gimnáziumban (korábban piarista gimnázium) történelmet tanított és egyben osztályfőnök is volt.

De nem kellett sokáig várni, két hónapnyi tanárkodás után Brusznyait és több társát a magyar hatóságok bíróság elé állították. A megtorlás során egy koncepciós perben (Brusznyai-per) a népi demokratikus államrend erőszakos megdöntésére irányuló fegyveres összeesküvés szervezésével és népellenes bűncselekmények elkövetésével vádolták meg. A sors iróniája, hogy a tárgyaláson az a volt megyei főtitkár - a későbbi belügyminiszter - vallott ellene, akit korábban ő mentett meg. A Győri Katonai Bíróság Tanácsa - a mellette szóló bizonyítékokat figyelembe véve - előbb „csak” életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Ezután mondta feleségének: “Hála Istennek, hiszen a rendszer úgysem tart addig!”. Az „enyhe” ítélettel elégedetlen Pap János azonban személyesen közbelépett, ennek nyomán Brusznyait a Legfelsőbb Bíróság Tanácsa egy zárt ajtós tárgyaláson kötél általi halálra ítélte. Megmentése érdekében több ismert magyar értelmiségi, köztük Kodály Zoltán is közbenjárt a Kádár-kormányzatnál, de sikertelenül.

A Brusznyai Árpáddal szemben izzó gyűlöletet - különösen a vesztére törő helyi hatalmasságok részéről - nem kis mértékben táplálta Brusznyai Árpád keresztény katolikus hite. Hitét a büntetőeljárásban, szóban és írásban is többször megvallotta.

„Hívő volt, tán hívőbb a kelleténél…
Helytállt, s ma is szolgál áldozatával."
(Keresztúri Dezső)

A mindössze 34 éves Brusznyait 1958. január 9-én kivégezték, testét jeltelen sírba temették. Egyike lett annak a több mint félezer áldozatnak, akiket az 56 utáni megtorlás vérgőzében elrettentésül küldtek a vérpadra. Amikor a bitófa alá vezették, a Himnuszt énekelve várta az ítélet végrehajtását. Az utolsó szó jogán szívhez szóló beszédet mondott. A forradalmat jelképesen olyan kocsihoz hasonlította, amelyet mások elindítottak, megvadították a lovakat, majd leugráltak arról. „Engem hívtak, hogy fogjam meg a gyeplőt. Én azt megragadtam, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy a kocsi ne zuhanjon a szakadékba. Elmenekülhettem volna a felelősségre vonás elől, de ezt én nem tettem. Tudásom alapján bárhol megélhetnék sokkal gondtalanabbul, mint tanári fizetésemből, de én maradtam. Bármi lesz az ítélet, kegyelmet nem kérek!"

Az 1989-90-es rendszerváltás során Brusznyai Árpádot és mártír társait rehabilitálták, és tisztességgel újratemették. A magyar demokratikus sajtó nyilvánosan kezdte tárgyalni Pap Jánosnak, az MSZMP Veszprém megyei nagyhatalmú titkárának személyes, cselekvő közreműködését Brusznyai halálra ítéltetésében. A közfelháborodás nyomán felmerült a volt pártvezető büntetőjogi felelősségre vonása is. Ekkor követett el öngyilkosságot és menekült a halálba a felelősségre vonás elől az MSZMP egykori megyei főtitkára.

Brusznyai Árpád földi maradványai Vácon nyugszanak. Nevét emlékmű, disszertációjának díszkiadása és Veszprém és Vác egyik utcája őrzi. A Melocco Miklós alkotta emlékművet a veszprémi megyeház előtti téren Sólyom László köztársasági elnök avatta fel 2008. január 9-én, Brusznyai Árpád kivégzésének 50. évfordulóján.

Brusznyai Árpád örökségét 30 évig próbálták kitörölni az emlékezetből, de erkölcsi tisztaságával, tisztánlátásával, egyenes tartásával, világos nézeteivel ma is példát mutat mindenkinek. Tiszta, bölcs, józan ember volt, aki megvetette a nagyszájú demagógokat. Az utókor kötelessége szellemiségének, valamint életével és halálával adott tanításának megőrzése és követése.

Brusznyai Árpád emléke előtt tisztelegve írta Csaba Ferenc A hetes megkésett jelentése című versét.